Életmód

91 évesen valósította meg az álmát az idős hölgy

Az álmokat sosem késő megvalósítani, kitűnően példázza ezt az a 91 éves asszony, aki két évvel ezelőtt kislánykori vágyát váltotta valóra...

A 91 éves Barbara Beskind kislány korában feltaláló szeretett volna lenni, de akkoriban ez a pálya a lányok számára elérhetetlen volt. Most azonban valóra váltotta gyermekkori álmát.

Az asszony 1924-ben Washingtonban született. Kislányként szívesen rajzolgatott, tervezgetett különböző tárgyakat, de a negyvenes években a főiskolák tervezőszakára nőként lehetetlen volt bejutni. Jobb híján foglalkozásterapeutaként dolgozott az amerikai hadseregnél, közben könyvet írt, festett, és a tervezést sem hagyta abba.

Az álmokat sosem késő megvalósítani

Barbara 2013-ban olvasott először az amerikai illetőségű IDEO cégről, amely például az Apple számítógépekhez tervezett egeret. Megkereste az akkor már nyugdíjas otthonban élő asszony a vállalat vezetését azzal, hogy nekik szeretne dolgozni. És láss csodát, a cég felvette az idős hölgyet, aki azóta is minden csütörtökön bejár dolgozni – írja a hvg.hu. A most 91 éves Barbara 89 évesen váltotta valóra kislánykori álmait. Ugye, hogy sosem késő elkezdeni?

Valóra vált álom témájú cikkek az NLCafén

Fotó: Business Insider

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top