Életmód

Szeresd magad, úgy, ahogy vagy!

Te elégedett vagy magaddal? Szereted önmagad? Ha esetleg nem a válasz, itt az ideje, hogy megszeresd!

A testemmel mindig hadilábon álltam. Bár kisgyerekként tipikus kis nyurga lókötő voltam, 8 éves koromban elkezdett változni a testem, s 10 évesen már molett kiskamasszá lettem. A molettség megmaradt egészen érettségiig. Ott aztán két évre lefogytam, majd megint visszahíztam molett húszas fiatalnak. Eltartott ez egészen addig, amíg el nem kezdtem komolyabban foglalkozni a testemmel, s aktív mozgással, komplett életmódváltással újból lefogytam.

Ennek ellenére, ha belenéztem a tükörbe, még mindig a molett énem köszönt vissza rám. Az, aki tele volt gátlásokkal. Az, aki nem mert felvenni az utcára szoknyát, vagy ha fel is vett, az utolsó pillanatban mégis nadrágra váltott. A molett énem a fájdalomtestemként még mindig dominált. Mint valami láthatatlan teher, nyomta vállam, s megtiltotta nekem, hogy szépnek lássam saját magam, vagy hogy büszke legyek mindarra, amit elértem testem alakításában.

Annak idején azt reméltem, ha lefogyok, akkor majd egy csapásra helyre áll az önértékelésem. Hát, mint fentebb említettem, ez nem történt meg. Hiába kaptam elismerő szavakat ismerőseimtől, barátaimtól, családtagjaimtól, mindez semmit nem számított. Valahogy leragadtam a kamaszlánynál, aki nincs kibékülve önmagával. Persze az egész ruhatáram le kellett cserélnem, na és nyilván korom előrehaladtával stílusomon is változtattam egy keveset. Mégsem találtam azt, amit kerestem. Elkezdtem hát visszanyúlni a spirituális könyveimhez, amiket még tizenévesen kezdtem olvasni, hogy azokon túllépve és más irodalmakat is találva a témában, megtaláljam végre önszeretetem forrását.  Rengeteget olvastam. Leástam magamban egészen mélyre, hogy feltárjam az okokat, mi vezetett oda, hogy ennyire békétlen vagyok kinézetemmel, s ami még rosszabb: egész személyiségemmel.

Szeresd magad, úgy, ahogy vagy!

Sok felismerésre jutottam. Számtalan mögöttes tartalmat felfedeztem tetteimben, s a tükörképemhez való hozzáállásomban. S minél jobban megértettem a miérteket, annál inkább kezdtem kibújni a gubómból is. Már előfordult, hogy kimerészkedtem szoknyába az utcára. Bár sosem egyedül, de azért barátaim társaságában már kezdtem engedni abból, mit viselhetek anélkül, hogy úgy érezném, köznevetség tárgyává válhatok. Igaz, beletelt egy kis időbe, de ma már képes vagyok egyedül is fesztelenül mászkálni szoknyában, ruhában, s a fekete is kezd kikopni a ruhatáramból mint slankító szín. Elkezdtem élvezni a testemet. Elkezdtem megszeretni egész testi és lelki valómat. Igen, a lelki valómat. Mert anélkül minden hiábavaló lett volna…

Folytatás a Mistique blogon!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top