Életmód

Gálfi Dalma, teniszező: “Anyukám kiült a pálya szélére, ő volt a villámhárító”

9 hónap alatt közel 800 helyezést ugrott előre a nemzetközi rangsorban. Idén pedig megnyerte párosban a wimbledoni nyílt teniszbajnokságot a juniorok között. A 16 éves balatonfüredi Gálfi Dalma elmeséli, hogy miért jó, ha az ember egy hónapban csak három napot pihen.

“Hároméves koromban apa adott egy ütőt a kezembe és megnézte, hogy megy. Egészen 13 éves koromig ő volt az edzőm, ekkor döntöttünk úgy, hogy szintet kell lépni és egy másik edzőt keresni. Óriási fegyelem és eltökéltség kell ahhoz, hogy valaki a saját édesapjának szót fogadjon 10 éven keresztül, és naponta órákat eddzen vele”  mondta Gálfi Dalma a NLCafénak.

A wimbledoni nyílt teniszbajnokság 2015-ben a női páros versenyében két 16 éves magyar lány győzött a juniorok között: Stollár Fanny és Gálfi Dalma. Sporttörténelmet írtak, ugyanis először nyert olyan páros Grand Slam-tornát, amelynek mindkét tagja magyar.
gálfi dalma
A 2015-ös Wimbledon hetedik napján az angol Maia Lumsden volt az ellenfele

“Az nem volt probléma, hogy mindennap együtt edzünk, inkább edzés közben voltak súrlódások, nagyobb veszekedések. Ilyenkor anyukám kiült  a pálya szélére, ő volt a villámhárító köztünk. Délután meg anyuval edzettem, aki korábban atléta volt, így tudott nekem kondiedzéseket tartani.”

Bár tudatosnak és eltökéltnek tűnhet a fenti edzésterv, ez még csak a családban szokásos napi sport volt, semmi komoly.

“Elvittek életem első minitenisz-versenyére, ott fertőződtem meg a győzelem mámorával. Az én korosztályomnak nem volt verseny, így összeraktak a fiúkat és a lányokat. Életem első versenyén második lettem, egy fiútól kaptam ki a döntőben.”

gálfi dalma

“Ötéves voltam ekkor. Nagyon megtetszett a versenyzés, így elkezdtünk minitenisz-versenyekre járni. Hamarosan úgy alakult, hogy én lettem korosztályomban az ország legsikeresebb teniszezője. Szépen lassan áttértünk a nagy pályára, és ott is sikereket értem el, ez nyilván motiválja az embert, szeretek nyerni.”

“Split mellett volt egy U12-es verseny, óriási csatában az első körben kikaptam ugyan, de akkor még csak 10 éves voltam. Innentől kezdve kezdtem külföldön versenyezni, eleinte csak a környező országokban.”

Mint sok fiatal, magyar tehetséget, kezdetben Dalmát is a szülei szponzorálták. Mindig volt magánedzője, most például a világranglistán egykor 7. Temesvári Andreával és Barátosi Leventével dolgozik. Sokáig Babos Csabával edzett, Babos Tímea édesapjával. 

Gálfi Dalma, teniszező:

“Nagyon sok mindent tanultam tőle. Úgy éreztük kell egy váltás megint, mert megakadt valami, de ugyanolyan jó a kapcsolatunk mint régen, még mindig segít nekem. Köszönöm ezt neki!”

Egy laikusnak úgy tűnhet, hogy mi magyarok páros sikereket szoktunk elérni a teniszben. Ami egyáltalán nem baj, csak akkor arra kellene ráállni. Tűnhet így egy laikusnak. A helyzet teljesen más. De mégis, ki jó párosban, és miért?

“Babos Tímeának jó szervája van, ügyes a hálónál is, összetett dolog ez. Az is számít, hogy a pároddal milyen a viszonyod, egy húron pendültök-e. Nekem külön jó érzés, hogy Fannival mindketten magyarok vagyunk, így tényleg Magyarországot képviseljük.Tavaly télen döntöttük el, hogy ezt az évet együtt fogjuk csinálni, persze az edzőink és a szüleink is beleszóltak a dologba, de nekik is tetszett az ötlet.”

Gálfi Dalma, teniszező:

 

“Nem szoktunk együtt edzeni, mert Fanni Amerikában él. Csak a versenyeken találkozunk. Ezt az évet végigjátsszuk juniorban, jövőre viszont hanyagoljuk a juniort, és áttérünk a felnőttre. Remélem, össze tudjuk hozni, hogy azonos versenyeken induljunk.”

 

Nem csak Stollár Fannival kell összeszervezni a versenyeket. Gálfi Dalma egész élete komoly szervezést igényel most már. Mindössze havi 3 napot pihen, amibe beleszámítja azt is, amikor egész nap utazik. Bár a “semmittevős” napjait nem is szereti, akkor érzi jól magát ha teniszezhet, vagy a külföldi versenyeken találkozik a többi versenyzővel, akik mára már a legjobb barátai.

Wimbledonról is a gálavacsorát emelte is. “Az összes döntős együtt vacsorázott, mindenkit szépen felöltöztettek, hoztak ruhát, sminkest, ez nagyon tetszett, csajos volt.”

Dalma elégedett az életével, és szeretne a világranglista első 50 teniszezőnője között lenni. Erre, ha minden jól megy, még 2-3 évet várni kell. De a sportrajongók szerencséjére hozzátette: “De párosban bármi előfordulhat. Az egyénire koncentrálok, ahogy a Fanni is. A páros az egy örömteli dolog, pont ezért szeretjük. Nem választanék másmilyen életet. Bejárni az iskolába, leülni azt a nem tudom, hány órát, majd hazamenni tanulni, nem nekem való. Pörgős vagyok, ahogy az egész családom. A tenisz leköt, szeretek nyerni, és még sok minden előttem van.”

Az interjút nővére telefonja szakította meg, aki hajózni hívta a húgát. Kérdeztem, hogy szeret-e vitorlázni, és balatonfüredi lány azt válaszolta, hogy nem tudja, hiszen még soha nem volt, valahogy eszébe sem jutott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top