Pályámat megfutottam – az élet többé már nem ugyanaz

Van nekem egy kikezdhetetlen, alaposan kidolgozott életmódtervem, amit már lassan két éve finomítgatok. Szerepel benne egyebek mellett egészséges étrend, szelektív hulladékgyűjtés, pontos napirend beosztás, és természetesen sport is. A gond az, hogy én alapvetően egy álmodozó vagyok, aki a tettek előtt rendszerint megtorpan. Így aztán az életmódtervem is megmaradt egy szinte hibátlan, elméleti munkának, amiből gyakorlatba vajmi keveset sikerült átültetnem. A terv diétás étrend része még csak-csak megjelent (nyomokban) a mindennapjaimban, de például a sport… a sport az sehol nincs.

Az első edzéstervem hibája az volt, hogy túl nagyratörő célokat fogalmazott meg. Nem értem be egy mozgásformával: volt benne kerékpározás, futás, úszás és konditermi edzés is. Be kellett látnom, hogy ez semmiképpen nem sikerülhet, végül is nem vagyok hivatásos sportoló. Úgyhogy csökkentettem a sportágak számát és az edzésre szánt időt is: heti három alkalmat jelöltem meg, amiből hétfőn futok, szerdán úszok, majd pénteken megint futok, és lazításként a BKV bérletemet sutba vágva biciklivel járok majd be dolgozni.
Az ám, csakhogy a tervet januárban írtam át, és az időjárás enyhén szólva sem volt kegyes a kerékpáros terveimnek. Így ez hamar kikopott a listáról, majd szinte azonnal követte ezt másodikként a futás is – ez is meteorológiai megfontolásokból. Az első úszásnapot a januári influenzajárvány hiúsította meg, ami orvul tört rám egy szerda reggelre kelve, így nem csak az úszás, de még a munka is elmaradt aznapra – és egy így is ment egy teljes héten át, amíg 38 fokos verejtékben forgolódtam otthon az ágyamban. Sajnos ezek a körülmények könnyen eltántorítottak a szándékomtól. Ismét.

Körülbelül március közepére szedtem össze az akaraterőm annyira, hogy szembe tudjak nézni saját gyengeségemmel. Újra nekiültem a nagy tervnek, és sokadszorra is átdolgoztam: mindössze egyetlen sporttevékenységet, a futást hagytam benne. Ezt viszont a hétvége kivételével minden napra beütemeztem, és nem is sokat: összesen 30 percet minden reggelre. A koncepció szerint április 20-án kezdődik a sportéletem, reggel fél hétkor. Felkészültem rendesen: van megfelelő futócipőm és dresszem, sapkám a hideg és zenelejátszóm az unalom ellen. Kinéztem a futás helyszínét is: mivel a Liget környékén lakom, egyértelmű volt, hogy ezeken az ösvényeken és járdákon kocogok majd. Elvégeztem egy spontán terepbejárást is még a múlt héten, egyrészt azért, hogy szoktassam magam a gondolathoz, másrészt pedig hogy kinézzem a legalkalmasabb útvonalat, és amikor majd eljön a FUTÁS NAPJA, ne összevissza bolyongjak a fák között. Szeretnék én is olyan céltudatosan, lendületesen előre haladni, ahogy a többi sportos csaj. Akiket mindig is nagyon irigyeltem.

Ma április 21-dike van, joggal kérdezhetitek tőlem: na, mizu? De hiába a kaján vigyor a szátok sarkában: nem csak tegnap, de ma reggel is kint voltam Ligetben! Sőt! Le is futottam a penzumomat! Mi több, alig várom, hogy holnap reggel újra menjek. Fáj mindenem, de sokkal nagyobb az élvezet a fájdalomnál, mert futni egyszerűen jó. És tudni, hogy én is képes vagyok ezt megcsinálni, még tízszer jobb! Na, ez nem volt benne a számításaimban…