Életmód

“Kövéren boldogabb vagyok”

Egy negyvenéves, ötgyerekes anyuka mondja el, miért boldogabb 30 kilóval nehezebben, és miért nem volt boldog akkor, amikor kockahasa volt.

Joni Edelman, az ötgyerekes édesanya ezeket írta a Huffington Postnak a súlyfeleslegéről:

“Igen, mindkét nő én vagyok ezen a képen, csak öt év különbséggel, és jóval több kilóval!”

“A bal oldali képen 35 éves vagyok, 3 gyerek után, a jobb oldalin már 40 éves vagyok, öt gyerek után. Az első képen egy olyan nő áll, aki 1000 kalóriánál többet nem evett egy nap, futott heti 20-25 kilométert, és minden egyes falatot alaposan megnézett, és felírt egy füzetbe, mielőtt megette volna, naponta 3-4 órát aludt. Ugyanakkor nem tett boldoggá a kockahasam: a kórházban, ahol nővérként dolgoztam, sok beteg és orvos kezdett ki velem, utánam szóltak az utcán, de belőlem ez inkább azt váltotta ki, hogy még tökéletesebb akartam lenni, megfelelni az elvárásoknak

Olyan ételeket ettem, amelyeket nem is szerettem, és fordítva, olyan ételeket nem engedtem meg magamnak, amelyeket meg nagyon szerettem. Kövérnek lenni nem jelenti azt, hogy boldogtalan vagy, és vékonynak lenni sem jelenti azt, hogy boldog vagy. Mióta nem kell ezekre a dolgokra figyelnem, mert úgy döntöttem, hogy nem fogok, sokkal boldogabb vagyok, és igenis megérte felszedni 20 kilót.”

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top