Életmód

Több táblás csokit vettünk idén

A magyar édességpiac forgalma tavaly kicsit több, mint 180 milliárd forint volt, ehhez hasonló összegre számítanak az idén is. A megoszlás azonban változott: inkább kevesebb, de minőségibb csokit veszünk.

Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke elmondta: bizonyos szegmensekben, mint például a praliné és a táblás csokoládék esetében jelentős – mintegy 10, illetve 7 százalékos – növekedést tapasztaltak. A növekedés részben azzal magyarázható, hogy a válság után a fogyasztók most kezdenek visszatérni régebbi vásárlási szokásaikhoz.

Pozitív, hogy az étcsokoládét fogyasztók köre bővül leginkább. Így ma már mintegy 2400 tonnás mennyiséget tesznek ki az antioxidánsokban gazdag keserű csokik. Ez már 20 százalékos piacrész a korábbi néhány év 15 százalékos értékével szemben.

A karácsonyi forgalom a Nielsen piackutató cég adatai szerint tavaly rekordot döntött az élelmiszer-kiskereskedelemben: minden addiginál többet, mintegy 2,7 milliárd forintot költöttek az emberek 650 tonna édes ajándékra.

Értékben 10, mennyiségben 1 százalékkal nőttek az eladások tavaly 2012-höz képest. Ez azt mutatja, hogy a vásárlók a mennyiség helyett a minőséget helyezik előtérbe. Ez a tendencia összhangban áll a szövetség egyik fő törekvésével is, amely szerint 10 éve harcot hirdetett a nemes beltartalmi értékekben szűkölködő, bevonómasszás figurák ellen. Komoly előrelépés, hogy míg 2006-ban az ünnepi figurák közel fele még bevonómasszából készült, mára a valódi csokoládé gyakorlatilag kiszorította azt. A figurák több mint 90 százaléka valódi csokoládéból készül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top