Életmód

Bárcsak ismertem volna az anyámat

Bárcsak ismertem volna az anyámat, amikor óvodás volt. Vajon együtt homokoztunk volna, vagy egymás haját húzogattuk volna? Bárcsak ismertem volna az anyámat, amikor tinédzser volt. Vajon együtt buliztunk volna, vagy éppen ellenkezőleg, idegesítettük volna egymást?

Amikor a szép hosszú hajú anyukám egyik nap teljesen rövid hajjal jött haza munka után, teljesen ledöbbentem. Még óvodás voltam, és azt gondoltam: én anyukám hosszú hajú, és kész. Én is hosszú hajú kislány voltam – ötéves koromban a hosszú haj nekem a “nőséget-anyaságot” jelentette. Erre hazajön az anyukám – rövid hajjal.

Nem sokat teketóriáztam, azonnal rövid hajú akartam lenni, de pont olyan rövid hajú, mint az anyukám. El kellett vinni fodrászhoz engem is, és a hosszú hajamból nagyon rövid lett. És végre újra hasonlítottam az anyukámra. Ő volt a példaképem.

Az anyukám és köztem csak 17 év van. Az nem is olyan sok. És ahogy lettem egyre felnőttebb, egyre többször gondolkodtam el azon, hogy vajon milyen volt az én anyukám, amikor annyi idős volt, mint én. Ő 17 évesen engem dajkált, én 17 évesen sulibuliba jártam. Vajon ha akkor egy időben vagyunk egy helyen, akkor barátnők lettünk volna? Egyébként szerintem igen: vettük volna a fapapucsunkat meg a csíkos garbónkat, és együtt mentünk volna bele a jó magyar hetvenes évekbe.

Pont ezért tetszenek Danielle Delph fotói: odaapplikálta magát az anyukája gyerekkori, tinédzserkori képeire, mintha együtt bandáztak volna. Szerintem nagyon kedves gondolat, nagyon.

Anya és lánya most
Anya és lánya most
Bárcsak ismertem volna az anyámat
Bárcsak ismertem volna az anyámat
Bárcsak ismertem volna az anyámat

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top