Életmód

Fogtömés érzéstelenítés nélkül – mit tud még egy biofogászat?

Amikor az orvos mindkét kezét beledugta a számba, és elkezdte nyomogatni az akupunktúrás pontokat, hogy lássa, minden rendben van-e az egészségemmel, éreztem, most valami olyan dolog történik velem, ami korábban még soha. Igen, épp akupunktúrás pontokat nyomogatnak a számban.

Merthogy biofogorvosnál jártam. Bevallom, nem az egészségtudatosság vezetett hozzá, csakis a véletlen. Amikor a fodrászom megjegyezte, hogy erősen hullik a hajam, és szerinte fogászati góc lehet a háttérben, azonnal kétségbeestem, és pánikszerűen elkezdtem hívogatni a környékbeli fogorvosokat, hogy ki tudna azonnal fogadni.

Egy hét, két hét, egy hónap – a legtöbben ilyen előjegyzéssel dolgoztak. A biofogorvos, akit felhívtam, viszont közölte: éppen most mondta le valaki a holnapi időpontot, tehát tud fogadni. Gyorsan csekkoltam a honlapját az árak miatt, mert azért azt már én is tudom: ami bio, az minimum dupla annyiba kerül, mint a hagyományos, de szerencsére nem találtam igazán jelentős különbséget. A bio meg voltaképp jól hangzott, ha nem is tudtam akkor még, hogy az mit jelent.

“A fogorvos az az ember, aki a legtöbb idegen anyagot teszi bele a páciensek szervezetébe,

nem mindegy, hogy azok milyenek. Fontos, hogy ne ártsanak, és minél semlegesebbek legyenek, hiszen éveken át ott maradnak” – magyarázta az orvos, aki elmondta azt is, hogy nála az egész rendelőben nem találok amalgámot, mert a benne lévő higany még kipárologva is bajt okozhat. De vállalja azt is, hogy nemcsak kiszedi a meglévő amalgámtöméseket, hanem homeopátiás szerekkel a szervezet méregtelenítését is megtámogatja. Szerencsére az én számban amalgám tömés nem volt – lyukas fog sajnos annál több.

A kezelés természetesen fogkőleszedéssel kezdődött – pont ugyanúgy, mint minden más fogorvosnál. Az viszont meglepett, hogy utána elővett az orvos egy tükröt, és végigmutogatta, hogy mely fogaimmal vannak gondok, és hogy azokat hogyan is kellene rendbe hozni. Megkérdezte azt is, milyen fogkrémet használok, és elmondta azt is, hogy jobb lenne, ha nem ragaszkodnék a  fluoridos fogkrémemhez, inkább áttérnék egy kevésbé ízesített fluoridmentesre.

Engem ez meglepett, mert olyasmiről, hogy a fluort kerülnöm kellene, eddig csak interneten terjedő lánclevelekben olvastam, fogorvos sohasem hívta fel a figyelmem erre. A biofogorvos szerint mégis jobb lenne, mert bár a fluor tényleg hatékony a fogszuvasodás ellen, túl lehet adagolni, és mivel Magyarországon az ivóvíz tartalmazza a kellő adagot, nincs szükség a pluszbevitelre. Egy korábbi cikkünkben viszont Győrfi Adrienne kandidátus, egyetemi docens nyugtatta meg az olvasóközönséget, hogy a fluortól nem kell félni, túladagolni ugyanis legfeljebb akkor lehet, ha megesszük a fogkrémet. Azaz csak olyan piciknek nem tanácsos adni, akik még nem köpnek olyan ügyesen, mint a Tévémaci. Megbeszéltük azt is, milyen fogkefét kellene használnom (az elektromos a legjobb) és hogy ugye tudom pontosan, hogyan is kellene a fogselymet használni.

Fogtömés érzéstelenítés nélkül - mit tud még egy biofogászat?

Ezután jött az akupunktúrás pontok megnyomogatása a szájban,

merthogy mint megtudtam, a biofogászat elmélete szerint a száj pontosan ugyanolyan önálló rendszer, mint a fül vagy a talp, tehát minden ott lévő pont csatlakozik egy belső szervünkhöz, és hogy hol fáj, vagy érzékeny ez a nyomás, az jelzi, hogy hol van esetleg olyan probléma, betegség a testben, amivel foglalkozni kellene. Merthogy “minden fogon lóg egy beteg is” – mondta a doki nevetve, hozzátéve, hogy a fogak állapota nagyban összefügg az egész test állapotával, tehát ha góc van a szervezetben, akkor azt a szájüreg vizsgálatával ki lehet mutatni, és aztán célirányosan kezelni is lehet.  

Az igazi sokk azonban akkor ért, amikor az első fogtömés előtt közölte, ehhez nem kell érzéstelenítés. Merthogy az bármilyen apró szúrás is, és bármilyen biztonságos anyag is, azért mégis mindig ott van a fertőzés vagy a mellékhatás veszélye. Arról nem is beszélve, hogy ez a lyuk kicsi, állította. Nem fog fájni. És hogy az a homeopátiás bogyó, amit ad, segít abban, hogy gyorsabban gyógyuljak. Mit mondjak – nem voltam meggyőzve, de gondoltam, hogy próbáljuk meg.

Görcsösen kapaszkodtam a fogorvosi székbe, amikor nekilátott – merthogy azért bio ide vagy oda, a fúró pont olyan ijesztő számomra mindenütt. De tény: az enyhe kellemetlenségen kívül más gondom nem volt, és az, hogy a kezelés után nem zsibbadt fél napig a szám, az tényleg jó dolog. Az pedig egészen megnyugtató volt, hogy amikor legközelebb mentem, akkor tényleg az injekcióval kezdtük a kezelést, mert az már egy nagyobb lyuk volt, amit nem lehetett volna fájdalommentesen betömni.

És hogy igazából miben igazán más a biofogorvos, mint a sima? Elvileg természetes anyagokat használ, de bevallom, laikusként nem tudom ellenőrizni, hogy ez valóban így van-e. Tény, hogy amalgám tömést nem kaptam, de azt a legtöbb magánfogorvosnál amúgy sem adnak már. Amiben nekem jobb volt, hogy úgy éreztem, többet beszélgettünk, több tanácsot adott, több időt szánt rám, és nem csak a fogaimat látta. Ami azért jó dolog.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top