Életmód

Smink nélkül vonultak a modellek a kifutón – fotók

A New York-i divathéten Marc Jacobs modellek vonultak teljesen smink nélkül a kifutóra, és reméljük, hogy tényleg komolyan gondolták, nemcsak reklámfogásnak használják a modell-lányok valódi arcának megmutatását.

Én abszolút híve vagyok azoknak a nőknek, akik nem paráznak azon, ha smink nélkül kell kimenniük az utcára. A nőknek, akik be merik vállalni – akár hírességek, akár nem – az apró bőrhibáikat. Persze, oké, nem mondom azt, hogy dobjuk ki az összes alapozót, mert igenis jól tud esni egy jó smink, csak ne az legyen az alap. Ne csak úgy érezhessem jól magam, ha tudom, minden porcikám a helyén van, vagy legalábbis olyan, amit elvár a társadalom tőlem.

Szóval fékezett örömmel írunk a Marc Jacobs divatbemutatóról, ahol smink nélkül vonultak a modellek a kifutón. Állítólag tényleg nem volt rajtuk semmi, csupán hidratáló krém. Mondjuk, lehetne ez valami jónak a kezdete: üzenet a nőknek vagy inkább a fiatal lányoknak, és folytathatnák azzal, hogy nem XS-es lányok vonulnak a kifutókon, de ez már egy másik, szinte már ősi kérdés…

Smink nélkül vonultak a modellek a kifutón
Smink nélkül vonultak a modellek a kifutón

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top