Életmód

Ha rosszul alszol, egyél sok rizst!

A sok rizs fogyasztása segítheti a mély alvást, míg a tésztafélék akadályozhatják – állítja egy friss tanulmány.

Japán kutatók szerint azok az ételek, melyeknek magas a glikémiás indexe (GI)  ilyen például a rizs tartósabban megemelik a vércukorszintet, illetve serkentik a nyugtató hatású triptofán aminosav termelődését, mely kulcsfontosságú az alvást elősegítő melatonin hormon termelődésében.

A szakemberek 1848 gyári munkás éves egészségügyi vizsgálatainak eredményeit elemezték, illetve kitöltettek velük egy-egy kérdőívet is az életmódjukra, táplálkozási szokásaikra vonatkozóan. Emellett mindannyiuknál vizsgálták az alvás minőségét is, ezen belül azt, hogy a villanyoltás után mennyi idővel tudnak elaludni, milyen mélyen alszanak, vannak-e alvászavaraik, szednek-e gyógyszereket. Mindezt pedig összevetették a munkában nyújtott teljesítményükkel.

Ezek alapján arra jutottak, hogy azok a munkások alszanak a legjobban, akik sok rizst, illetve magas glikémiás indexű ételt fogyasztanak. Mindemellett megállapították még azt is, hogy a kenyérfélék nincsenek hatással az alvás minőségére.

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top