Életmód

Meghalt a szegények életét élő német milliomos

Európa egyik legnagyobb költöztetési vállalkozásainak egyike, a Zapf Umzuge alapítója 62 éves volt. Halálát szívroham okozta.

Meghalt Klaus Zapf, a szegények életét élő, hajléktannak kinéző német milliomos, aki költöztetési vállalkozásából gazdagodott meg, de havonta 300 eurónál (94 ezer forint) kevesebb pénzből tartotta fenn magát. Zapf híres volt arról, hogy aszkétaéletet élt: kis lakásban lakott, és csak annyi fizetést kapott, hogy az alapvető kiadásait fedezni tudja. Egyszer mesélt arról, hogy éjszakánként eljár visszaváltható üvegeket gyűjteni, és csak a legolcsóbb szupermarketekben vásárol. “Nincs szükségem pénzre, az csak egyenlőtlenséget szül az emberek között – jelentette ki korábban.

Az egyetemi évei alatt aktívan részt vett a baloldali mozgalmakban, társai közt említik Rudi Dutschkét, az 1960-as évek német szocialista diákmozgalmainak egyik neves vezetőjét. Miután otthagyta az egyetemet, Nyugat-Berlinben segédmunkákat végzett: bútorokat is pakolt. Ekkor látta meg, micsoda lehetőség rejlik ebben a szolgáltatásban, így 1975-ben megalapította saját költöztetési vállalkozását.

Forrás: bbc.com
Forrás: bbc.com

A berlini fal leomlásakor úgy vélte, a főváros Bonn helyett Berlin lesz, így telephelyet hozott létre Bonnban, ezzel óriási részt szerzett a hatalmas méretű költöztetésből. Cégének mintegy 600 alkalmazottja és évente több mint 60 ezer ügyfele van 14 különböző városban.

Zapf kétszer nősült, utoljára idén júniusban, egy lánya született.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top