Életmód

12 éves úszózseni sokkolja a hazai úszósportot

Töretlen az ifjú tehetség fejlődése, a legutóbbi bajnokságon hét egyéni számból hatot megnyert, és nagy vágya, hogy olimpiai bajnok legyen.

Gyurinovics Fanni elképesztő tudatossággal készül Széles Sándor műhelyében, és végül letarolta a serdülő úszók országos bajnokságát, ahol 6 aranyérmet szerzett úgy, hogy a legtöbb vetélytársánál jóval fiatalabb. Hét egyéni számban indult, ebből nyert meg hatot, csak a 200 m mellen szorult a második helyre. A 100 méteres gyorsúszásban a 13, a 14 és a 15 éves korosztály csúcsát is megdöntötte egy csapásra, a 16 évesekét pedig beállította, a 200 m gyorson ugyancsak hatalmas csúcsot ért el, miközben elvette a rekordot legnagyobb hazai vetélytársától, Késely Ajnától (Kőbánya SC).

Pár hete pedig a debreceni felnőtt OB-n utolsó úszóként csaknem egy testhossz hátrányból vitte győzelemre hajráemberként az UTE 4×100-as vegyes váltóját – olvasható a Magyar Úszó Szövetség-Magyar Úszóválogatott Facebook-oldalán.

A fiatal tehetség az úszósportban ritka kombinációt valósít meg: gyorson és mellen a legjobb. Arra a kérdésre pedig, hogy mi a nagy álma, Fanni így válaszolt: “Egyelőre csak annyi, hogy olimpiai bajnok szeretnék lenni. Vegyesből is meg gyorsból is. És mindkettőt szeretném, nem csak az egyiket.

Forrás: Magyar Úszó Szövetség-Magyar Úszóválogatott/Facebook
Forrás: Magyar Úszó Szövetség-Magyar Úszóválogatott/Facebook

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top