Életmód

Michael Jacksonná plasztikáztam magam otthon

Bármi lehetek: szőke, barna, kicsit nagyobb szemű, vagy akár smink nélkül is olyan szelfit küldhetek a világhálóra, mintha most jöttem volna egy mestersminkestől. Meg persze hülyét is csinálhatok magamból – szelfi-mobilalkalmazásokat próbáltam ki.

A narcizmus, a hiúság és a kés nélküli plasztika egészen új dimenzióit nyújtják azok az okostelefon-alkalmazások, amelyeket kipróbáltam, hogy megnézzem, meddig juthatunk a szelfizésben. A szelfi ugyanis már rég nem azt jelenti a gyakorlatban, hogy lefotózzuk magunkat. Szűrök, beállítások és időzítők teljes eszköztárával tudjuk manipulálni a végeredményt, hogy aztán végül már a saját anyánk se ismerjen ránk azon a verzión, melyet kiposztolunk a közösségi oldalakra. Ezzel egy időben pedig mellesleg minden ismerősünk konstatálhatja, hogy A) “nahát, mennyire jót/rosszat tett neki az elmúlt tíz év”, B) “komolyan azt hiszi, bevesszük, hogy így néz ki?”.

Kemény órákon vagyok túl, tükörbe csak alapos megfontolás után merek nézni azóta is, holnapután pedig talán bánni fogom, hogy saját arccal mutattam meg, hogyan nézzünk ki (finoman szólva is) másképp, mint valójában. Úgyhogy minden ismerősömnek  és rokonomnak üzenem, aki ezt a cikket olvassa (különös tekintettel az anyukámra): valójában tényleg minden rendben van.

Első lépések, itt még minden rendben

Michael Jacksonná plasztikáztam magam otthon
Az első applikáció a Makeover volt. Nagy levegő, sminklemosás, csalásmentes szelfi a mobillal, kiindulópont tehát a bal felső kép, amit nyilván sosem választanék mondjuk profilfotónak. Elvileg a cél az, hogy az app megoldja helyettünk a sminkelést, de iszonyú aprólékosan kell alapozót, korrektort és egyebeket választani. Végül több időbe telt elkészíteni egy natúr verziót lépésről lépésre, mint ha a tükör előtt magamnak kentem volna fel. Ilyen hatékony korrektort és alapozót a valóságban is elfogadnék, de mi a fenének vacakoljak 40 percet egy virtuális sminkkel? Kivéve persze, ha az a célom, hogy lényegében minden létező árnyalatot kipróbáljak a különböző festékek színéből.
Michael Jacksonná plasztikáztam magam otthon
Ugyanazt a fotót használtam a Perfect365 nevű appnál, mint az előbb. Egyébként végül minden későbbi variációnál is. Lehet itt is pepecselni egyéni színválasztással meg sminkelgetéssel, nem is rossz és viszonylag alapos, na de továbbra is értelmetlenül hosszasnak látom, és hát ez az alkalmazás nem viccel, van itt egy csomó komplett smink is, amit egy az egyben rárak az ember arcára, és kész.

Az app bekeményít, kezdődik a haladóbb szint

Így plasztikáztunk mobil-appal
Ez a nyolc kép csak a jéghegy csúcsa. És itt már időzavarral sem kell küzdenünk, ha a gyorsaság a cél. A listázott sminktípusokat kompletten rápakolja az alkalmazás az arcunkra, méghozzá bruttó 1 másodperc alatt. Oké, azt nem mondtam, hogy ezek feltétlenül szépek is. De ha arra vágyunk, hogy megdöbbenjünk magunkon, hát akkor ezen a ponton már el is kezdhetünk bemelegedni.

Jöjjön némi plasztika is, ha már…

Michael Jacksonná plasztikáztam magam otthon
Ha a smink még nem elég a hatáshoz, akkor nekiállhatunk plasztikázni is. Mondjuk nem árt figyelni a fokozatokra: a mosolyt, a keskenyebb arcot, a fehérebb bőrt vagy a nagyobb szemet is simán megoldja a Perfect365, de csodálatos ufófejig is tudunk vele jutni. Speciális kedvencem egyébként a vigyor lett, a világító arcbőr pedig Michael Jackson utolsó éveit idézi, főleg keskenyített orral kombinálva. Gondolom, legnagyobb sláger a szemnagyobbítás lehet, kár, hogy egyúttal szemtengelyferdülést is varázsol az app ennél a műveletnél. Mértékkel használva viszont meglepően klassz: el lehet például tüntetni a karikákat a szem alól és kijavítani a bőrhibákat. Elég sokáig játszottam egyébként ezekkel a végletekkel, mert elképesztően vicces, azt a fotót viszont a sírba viszem magammal, amelyiken minden létező skálát egyszerre nyomtam a maximumig.

Dobjuk be a gyeplőt a lovak közé

Így plasztikáztunk mobil-appal
Elérkeztünk a dermesztő mélységig. Essünk is túl a nehezén. A Makeover az arcformánkkal nem variál, viszont jó hosszú listáról választhatjuk ki, melyik celeb kinézetét akarjuk magunkra, és hát nem bánik velünk kesztyűs kézzel. Ez ugyanis komplett hajat és sminket jelent (állítom, hogy szájfeltöltést is, de a vizuális élményen kívül nincs rá más bizonyítékom). Igen, a bal felső bizony a Miley Cyrus-énem, a jobb alsó pedig állítólag nem Amy Winehouse, de meggyőződésem, hogy mégis ő lesz az, ötvözve egy transzvesztitával. A smink-haj egészen sokkoló látvány, totálisan műanyag, senki nem hiszi el, ha úgy teszünk, mintha ezek tényleg mi lennénk. Főleg mivel olyan terrort nyomnak a képre az élénk színek, hogy attól a természetes bőrszínünk hamuszürkévé válik. Úgyhogy minden eredeti fotóra aztán addig raktam a telefonom vagy éppen az Instagram szűrőit, amíg nem tűnt legalább kissé hihetőnek, hogy mostantól tényleg szőke loknikkal és rózsaszín szájjal keresem a napi betevőt.
Így plasztikáztunk mobil-appal
A Perfect365 is ad ám új hajat, ha kérünk. Sminket magunknak kell hozzá választani, de az meg ugye megoldott a kompletten felrakhatók valamelyikével. Önmagában ez sem valami hiteles, de szűrőkkel ellátva némelyik már tényleg lehet átverés-gyanús. Egyébként tanulságos is: sosem gondoltam, hogy hasonlítani tudok a nyolcvanas évek egyik samponreklámjára vagy éppen Xantus Barbarára a Família Kft.-s időkből.
Ha ez lenne a szelfizés újabb generációja, az kissé aggasztó és nagyrészt értelmetlen. Fodrász előtti kísérletezésre közepesen, öniróniára és sokkolásra viszont meglehetősen alkalmas. Addiktívabbaknak bónusz, hogy a Makeover úgynevezett kiegészítőket is ad: a Miley Cyrus-os fotóhoz a szemüveg például nem volt előre gyártott, és különösen nagyszerű a rajzolt diadém vagy éppen a fül fölé tűzhető margaréta. Érdemes játszani egyébként ezekkel az appokkal a tömegközlekedésen, ha feltűnésre vágyunk. A mellettem ülők olyan érdeklődéssel nézték a dolgot, hogy kis híján kölcsön is adtam nekik a telefonomat. Azt hiszem, akkor éppen a felső sor bal kettesénél tartottam:
Michael Jacksonná plasztikáztam magam otthon

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top