Életmód

A saját testsúlya kétszeresét is képes felemelni egy tinilány

A tehetséges sportoló az olimpián is komoly esélyekkel indulhat majd.

15 éves korára 123 kilót képes felemelni és több mint 200 korosztályos súlyemelő rekordot döntött meg a brit Rebekah Tiler. 

A lány korábban futó volt, aztán 12 éves korában, egy erőnléti felmérésen derült ki róla, hogy hatalmas súlyokat képes felemelni. Az edzője biztatta, hogy térjen át a súlyemelésre. Már abban az évben elindult az első versenyén, melyet meg is nyert, fiú versenytársait is maga mögé utasítva.

Rebekah ma már kétszer olyan idős súlyemelőket is legyőz, mint ő maga. Naponta két órát edz, és zöldségekből, gyömölcsökből, valamint csirkehúsból álló, egészséges étrenden él. Mindemellett iskolába jár, és szakít időt arra is, hogy találkozzon a barátaival, moziba vagy bowlingozni járjon, vagyis a sport mellett úgy él, mint egy átlagos tini.

“Ha nehéz asztalokat vagy székeket kell mozgatni, mindig nekem szólnak és ha a barátaim táskája túl nehéz, meg szoktak kérni arra, hogy vigyem” – mesélte Rebekah.

A legnagyobb álma, hogy egy nap olimpiai bajnok lehessen, amire az eddigi eredményeiből kiindulva minden esélye meg is van.

A saját testsúlya kétszeresét is képes felemelni egy tinilány

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top