Életmód

Mit tudnak a szlovének, amit mi nem?

Új kihívója akadt Koppenhágának.

Ljubljana nyerte el az Európa Zöld Fővárosa 2016 címet, a döntő körben maga mögé utasítva Essent és a világ 10 legtisztább városának a listájára felkerült Oslót.

És mi a szlovén főváros titka? A zsűri szerint Ljubljana a környezetkezelési programjával és a városi közlekedésben az elmúlt egy évtizedben tapasztalt pozitív változásaival tarolt. Egy olyan városban, ahol egyre inkább az autók kerültek túlsúlyba, mostanra a környezetbarát alternatívák felé billent el a mérleg. Tavaly módosították a ljubljanai közlekedési szabályokat, korlátozva az autósforgalmat és előnyben részesítve a gyalogosokat, a kerékpárosokat és a tömegközlekedést. Ráadásul növekszik a helyi kerékpármegosztó rendszer népszerűsége.

Az Európa Zöld Fővárosa címet minden évben az a város kapja, amelynek környezettudatos tevékenységét a legjobbnak ítélik. Tizenkét város szállt versenybe a 2016-os címért, öten jutottak tovább a döntőbe – Essen, Ljubljana, Nijmegen, Oslo és Umea.

A legkörnyezettudatosabbnak ítélt városnak járó zöld főváros címet először Stockholm kapta meg 2010-ben. Ezután Hamburg, a baszkföldi Vitoria-Gasteiz, Nantes, Koppenhága és Bristol következett, most pedig a szlovén főváros vitte el a pálmát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top