Életmód

Emberkísérlet: koffein-túladagoltam magam!

A legtöbben tapasztalatból (ifjúkori botlások) tudjuk, hogy néz ki az alkohol- vagy a nikotinmérgezés, a drogtúladagolást sok filmben láttuk már, de milyen az, amikor a koffeinnel járunk pórul? Kipróbáltam.
Oké, elismerem, őrült dolognak tűnik. Az ihletet a Super Size Me című dokumentumfilm szolgáltatta, amelynek főhőse hosszú ideig csak és kizárólag mekis kaján élt, és közben folyamatosan orvosokkal vizsgáltatta magát. Alapjáraton egy 176 cm magas, 90 kilós fickó vagyok, átlagosan napi egy-két kávét (egyet reggel, egyet ebéd után, de ez utóbbi néha kimarad) fogyasztok, és tudomásom szerint nincs semmilyen szív- és érrendszeri betegségem. Óvintézkedéseket azért így is tettem. Első körben beszereztem egy vérnyomás- és pulzusmérőt, amikkel előre jelezni lehet, ha már vészes tartományokban tartózkodom, második körben pedig felkerestem egy orvos szakértőt.

Nem fogok belehalni

Miután lelkesen felvázoltam az ötletemet dr. Mangel Tündének, egy rövid nevetés után közölte velem, hogy egészséges felnőttként jó eséllyel valószínűleg nem fogok belehalni, és a legvalószínűbb verzió szerint annyi történik majd, hogy lesz egy szar napom, illetve a sok koffein miatt valószínűleg egy álmatlan éjszakám is. A halálos kimenetel már csak azért sem sanszos, mert ahhoz nagyjából 1000 mg koffeint kellene magamhoz vennem, ami nagyjából 33 presszókávényi mennyiség (energiaitalokkal ez a mennyiség gyorsabban elérhető, ezért azokkal óvatosabban kell bánni). Ennyitől már a központi idegrendszerem is súlyosan károsodhat, görcsöket kaphatok és kómába is kerülhetek, viszont szakértőnk szerint ez talán nem fog bekövetkezni, ugyanis a gyomrom valószínűleg jóval előbb feladná a küzdelmet: “Szinte biztos, hogy előbb-utóbb hányni kezdenél, márpedig így a koffein nem szívódna fel.” De akkor mi lehet a cél?

Emberkísérlet: koffein-túladagoltam magam!

A nagy nap

Az eredeti tervem az volt, hogy majd egy nyugodt, itthonról dolgozós napon lököm túl magam koffeinnel, de közbeszólt az élet, és pont egy olyan napra jött ki a dolog, amikor egész nap fel-alá kellett szaladgálnom a városban. Felállítottam néhány játékszabályt. Este hatkor abbahagyom a dolgot, mivel este jó lenne legalább egy keveset aludni, de minimum 3-400 mg koffeint magamba nyomok. Mivel ez kávémennyiségben elég sok (12-13 csészényi), ezért felváltva lököm magamba a kávékat és az energiaitalokat. Nem egyszerre iszom meg ennyit, mivel ez nem volna sem praktikus, sem életszerű, inkább egész nap folyamatosan kávézom és energiaitalozom. Utóbbiból kiválasztottam egy márkát, aminek egy dobozában kb. 77 mg koffein rejtőzik, így talán nem is kell olyan borzasztó sokat meginnom a hatás kedvéért. És legalább minden második elfogyasztott kávé/energiaital után pulzust és vérnyomást mérek.

Kezdődik

Reggel fél nyolckor kelés, az első kávé előtt vérnyomás- és pulzusmérés. 125/83, 85-ös pulzus. Rendben van. Szokásos reggeli tejeskávé. Moziba kell mennem. Kicsit korábban érek az Urániához, ezért van időm beszaladni a pékségbe egy kapucsínóért. Már itt meg kell szegnem a fogadalmamat, ugyanis a vérnyomásmérőt otthon felejtettem. A film alatt befejezem a kávémat, de a moziban nem jutok újabb adaghoz. Nem jól kezdődik. Utána az első dolgom, hogy berohanok egy újabb kávéért, és egy élelmiszerboltban veszek pár energiaitalt is. Harmadik kávé pipa, indulok haza. Hazaértem, mérés következik: 130/89, 79-es pulzussal. No para. Három kávé után fizikailag még nem érzek semmit. Éber vagyok. Ennyi. Elkezdek felkészülni egy délutáni telefonos interjúmra, miközben felbontom az első doboz energiaitalt. Könnyen csúszik, én bírom ezt a tutti-fruttis műanyagízt, amiért sokan utálják. Eltelik egy óra, nyitom a következőt. Elfogy az is, jöhet a mérés: 133/94, 75-ös pulzusszámmal.

Emberkísérlet: koffein-túladagoltam magam!
Akut túladagoláskor az alábbi tünetekre számíthatok: mellkasi fájdalom, hasi fájdalom, remegés, végtagzsibbadás, álmatlanság, hányinger, émelygés, szédülés, erős vizelési inger, de rosszabb esetben szív- és légzési zavarokat is okozhat. A pulzusom 60-tól 100-ig számít normálisnak, alatta és felette már nem olyan jó, 140 fölött pedig kifejezetten veszélyes, szóval erre igazán oda kell majd figyelnem.

Az előrejelzésekkel ellentétben pont a vérnyomásom emelkedett egy kicsit, de még semmi vészes. Éber vagyok, mint az állat. Az interjút megcsinálom, el kell indulnom itthonról egy megbeszélésre. Az úton elmegyek egy Meki mellett, beugrom kávéért. Kávérajongó vagyok, de ez már nem esik jól. Oké, nem is túl jó. A BKV-n ácsorogva elfogyasztom, és ahogy számolok, most járok olyan 280 mg-nál. Enyhe nyomás a mellkasomon. Kezdődik. A megbeszélés alatt kávézási lehetőség nuku, így amikor véget ér, a hazaúton egy újabb energiaitalt veszek magamhoz. 

Hazaérve belököm, és ezzel végre átlépem a 300 mg-os koffeinlimitet. Yeah! Mérés: 103/69, 85-ös pulzusszámmal. Szóval a vérnyomásom csökkent, a pulzusom nőtt, de ezek még mindig normális értékek. Közeledik az este hat, jöhet egy utolsó kávé. Nagyon nem kívánom. Vége a menetnek: este hatig öt kávét és három energiaitalt gyűrtem le, kb. 380-400 mg koffeint elfogyasztva. A végső mérés szerint 128/85-ös vérnyomással és 88-as pulzussal zárok. Túl fogom élni.

Emberkísérlet: koffein-túladagoltam magam!

Utórezgések

A mellkasomban a nyomás fokozódik, de nem elviselhetetlenül, és olyan friss vagyok, hogy az kora este egyenesen szokatlan. Az állapotom ilyen szempontból nem változik. Hétköznap esténként általában tizenegy óra körül fekszem le, most ez nem megy. Éjfél tájékán ágyba kényszerítem magam, és fel vagyok készülve a legrosszabb éjszakai álmatlan hánykolódásra. Nem következik be. Alig egy órát fetrengek, a mellkasnyomás kicsit zavar, de valahogy csak leviszem magam alfába. Reggel felkelek, semmi hatás. Túléltem egy enyhe koffeintúladagolást. Aznap már nem kívánom a kávét.

A koffeintúladagolás könnyen súlyos veszélyekkel járhat, ezért a cikk írója és az orvos szakértő is azt ajánlja, hogy senki ne csinálja utána ezt a hülyeséget!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top