Életmód

Nyerjen műmellet! – így vadászik utasokra egy taxitársaság

Mellplasztikát lehet nyerni egy budapesti taxitársaság nyereményjátékán. Csak utazni kell, és várni, hogy mi legyünk a szerencsések. Szerintünk ez kicsit bizarr.

Átlagos napnak indult, megcsináltam a teámat, eszegettem a reggelimet, és gyanútlanul hallgattam a rádiót. Aztán a hírek után elindult a reklámblokk, ekkor még nem sejtettem, hogy pár másodperc múlva kitárul a világ, és végre lesz esélyem egy ingyen mellplasztikára. Az egyik budapesti taxitársaság ugyanis azzal hirdeti magát fülbemászó hangon, hogy aki március végééig legalább négyszer őket választja, nem kevesebbet nyerhet, mint új melleket majdnem 1 millió forint értékben.

Hát, ez tényleg nagyon inspiráló, ezután csakis őket fogom választani, nő ennél jutányosabban nem jutott még műcicihez. Aztán lepörög előttem, ahogy a bizonyos taxitársaság főhadiszállásán összegyűlnek a taxisok. „Vajon mivel szerezzünk több fuvart?” – sóhajt a főnök boldogtalanul. „Kedvezményt nem adhatunk, de a műmell beválhat” – dobják fel a piacrobbantó ötletet, majd közfelkiáltással megszavazzák, hogy amúgy is elegük van, és végre műmelleket akarnak látni a hátsó ülésen. (Pár évvel ezelőtt egy venezuelai párt, hogy növeljék a pártkassza bevételét, dobott piacra tombolákat, a főnyeremény pedig szintén mellplasztika volt.) És látom magam előtt azt is, amikor hajnalban a buliból hazafelé tartó lánycsapat egymás haját tépi, mert az egyik nem pont azt a társaságot hívta ki, amelyiknél a plasztikát lehet nyerni.

És a jó hír, hogy a férfiak sincsenek kizárva, hiszen „a játékban bárki részt vehet, aki ilyen jellegű ajándékot szeretne adni a feleségének vagy a barátnőjének” – írják a játékfelhívásban. Azért mondjuk, ha a feleség vagy a barátnő nem kérte, ne nagyon erőltessék ezt a dolgot a férjek vagy barátok. Elképzelem  a kedves feleség arcát, amikor éles kis szikéivel becsenget hozzájuk egy plasztikai sebész csapat „Meghoztuk a műmellet!” felkiáltással.

„A nők legkedveltebb taxitársasága” – hangzik el a reklám végén, hogy kétségeink ne legyenek, ez a társaság szeret minket. És nem, nem a műmellek ellen emelek itt kifogást, mert döntse el mindenki szabadon, akar-e vagy sem (és persze egészségügyi okai is lehetnek), de „a nők legkedveltebb taxitársasága” ne feltételezze minden nőutasról, hogy ők bizony nagyobb melleket szeretnének, vagy legalábbis valami sokkal jobbat, mint amilyen van nekik…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top