Gyerekjáték: kenyér sütés nélkül

„De alma a kenyérben nincs is” – mondta csodálkozva Boldizsár, lelkes első osztályos tanuló, amikor meglátta a nyers lenkenyerünk hozzávalóit. Persze mielőtt nekiláttunk vele és az anyukájával, Anitával a kenyerünknek, meg kellett nézni Ricsit, a papagájt, aki az egész hacacárét végigcsipogta.

Önkéntes szakácsunkról, Boldiról annyit érdemes tudni, hogy ismeri a bolognai spagetti készítésének rejtelmeit, tisztában van a paleolit étrend alapjaival, ő maga pedig a menzán kiválasztja a szerinte nem egészséges ételeket. „A fehér kenyeret biztosan nem eszi meg” – mondja Anita, az anyukája, akinek sikerült elérnie, hogyha Boldinak egy hamburger vagy egy alma között kéne választania, akkor az utóbbit választaná.

„Imádok tésztát gyúrni, kezdjük már el végre” – mondta Boldi, és feltűrte az ingujját. (Azért a szakácskodásnak még volt egy feltétele: meg kellett ígérni, hogy a végén catanozni fogunk, és ha lehetséges, veszítünk is benne, ugyanakkor 7 évesünk nyerni fog.)

Nyers lenmagkenyér hozzávalói 40 dkg őrölt lenmag vagyis lenmagliszt, 10 dkg brazil dió (más néven paradió), 1 alma, 1 teáskanál só, 1 evőkanál hidegen sajtolt olaj (ez elhagyható), kevés víz 2 evőkanál útifűmaghéj A recept innen van. Nagyjából 3000 forintba kerültek a hozzávalók.

Tésztaboksz

Tényleg Boldi vitte a prímet: először is összetörte egy mozsárban a paradiót – örült, hogy lehet vandálkodni. Aztán lereszelte az almát. A lényeg, hogy egy nagy tálba beletesszük szépen a lenmaglisztet, az almát, a paradiót, megsózzuk, öntünk hozzá egy kis vizet, egy kis olajat, és kezdődhet a gyúrás. „Eszter, ez simán gyerekjáték” – mondta Boldi, és felült a hullám tetejére. A tésztagyúrásból aztán tésztaboksz lett, és be kell vallanom, nem teljesen tartottuk be a recept szerinti arányokat. Végül Boldi tett bele még egy kis almát, és ahogy gyúrta, öntöttünk hozzá vizet, egészen addig, amíg nem lett szép, vágható állaga a masszánknak.

„Lehet, hogy holnap izomlázam lesz” – összegezte a gyúrást Boldizsár, aztán segítettünk a formázásban. Attól függ, mekkora szeleteket szeretnénk, lehet az egész tésztából egy nagy hurkát gyúrni, de mi inkább több picit csináltunk. Hogy ne ragadjon a tészta, meg kell szórni egy kis útifűmaghéjjal, liszt helyett. „Úgy néz ki, mint a kókuszreszelék” – jegyezte meg kis szakácsunk, és képeken látjátok, hogy tényleg.

Csak maradjon!

Ha megvannak a kis tésztahurkák, már csak fel kell szeletelni őket, és végül nagyon alacsony hőfokon, résnyire nyitott sütőajtó mögött megaszaljuk őket. Annál tovább eláll, minél tovább aszaljuk. Lehet órákon keresztül is, mi most csak 20-25 percre raktuk be – pont összeállt, finom lett. (Persze ha valakinek van aszalógépe, használja azt.)

Lehet saláta mellé enni, vagy szokásos szendvicset csinálni belőle. Mi kevertünk hozzá gyorsan egy avokádókrémet, és a társasozás alatt bekapkodtuk. „Abbahagyhatatlan, az nem kifejezés” – összegezte Boldi a kész kenyerét, és amikor a nagymamája is megkóstolta volna, rászólt, hogy azért hagyjon neki is, pedig addigra ő már túl volt jó pár szeleten.