Életmód

Most leleplezték, mi mindent csinálunk vezetés közben

A kutatók 18 hónapon át azt figyelték, mivel foglalkozik 150 autóvezető vezetés közben.

A vezetési idő egytizedében nem figyel az útra az átlagos amerikai sofőr, mert éppen eszik, a telefonját keresi, SMS-ezik vagy az autórádiót kezeli – derült ki egy amerikai kutatásból. A Virginiai Egyetem és az amerikai nemzeti egészségügyi intézet kutatói az autók belső terébe szerelt szenzorok és videokamerák segítségével vizsgálták a vezetők viselkedését.

A résztvevők egynegyede volt tizenéves kezdő, a többiek átlag húszéves tapasztalattal rendelkeztek. Menet közben olyan dolgok is elvonták a figyelmüket, mint a tükrök igazgatása vagy a másik oldalon történt baleset. A gyakorlott vezetőknél ezek a pillanatok – a kockázatot megduplázó telefon kivételével – nem fokozták a balesetveszélyt, ám a kezdőknél igen megnövelték. Háromszorosára növelte a balesetveszélyt, ha a frissen vizsgázott sofőr falatozott vezetés közben, négyszeresére, ha SMS-ezett és nyolcszorosára, ha menet közben keresgélt valamit.

A szakembereket meglepte az, hogy – más kutatások eredményeivel ellentétben – maga a telefonbeszélgetés sem a tapasztalt felnőttek, sem a kezdők esetében nem fokozta a veszélyt. Ám mivel a beszélgetést a telefon keresgélése, felvétele vagy a számok keresgélése, bepötyögése is meg szokta előzni, ezek erősen növelik a balesetveszélyt. A figyelmüket vesztő tizenéves sofőrök sokkal nagyobb valószínűséggel lettek autóbaleset részesei, és gyakrabban esett meg velük, hogy éppen csak sikerült elkerülniük az ütközést – derült ki a tanulmányból.

Veszélyes minden, ami elvonja az útról a figyelmet, ám a kezdő fiataloknál nagyobb a kockázat, mert náluk még nem alakult ki a vezetéshez szükséges egészséges, biztonságos ítélőképesség – magyarázta Bruce Simons-Morton, a kutatás vezetője.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top