Életmód

Megható videó: ezrek énekelték az elhunyt rákbeteg tini dalát

Hatalmas tömeg gyűlt össze, hogy megemlékezzenek a halott YouTube-sztárról.

Az amerikai Zach Sobiech 2009 óta küzdött rosszindulatú csontdaganattal, tavaly pedig bizonyossá vált, hogy menthetetlen, s az orvosok közölték a mindössze 17 éves fiúval, hogy már csak hónapjai vannak hátra. Az énekes-dalszerző Zach egy csodaszép dallal búcsúzott el az élettől, melyet a YouTube-nak köszönhetően tavaly decemberben az egész világ megismerhetett. A Clouds című szerzemény felkerült többek között a hivatalos amerikai slágerlistára, de Nagy-Britanniában, Kanadában és Franciaországban is sláger lett.

A fiú idén májusban, alig néhány héttel a 18. születésnapja után elhunyt. Egy amerikai rádióállomás Zach emlékére a Clouds megjelenésének első évfordulóján közös éneklést szervezett egy bevásárlóközpontban. Több mint 5 ezer ember sereglett össze, és az alkalmi kórus együtt énekelte el a dalt. A tömegben ott voltak Zach szülei és a barátnője, Amy is, aki a következőképp nyilatkozott az esemény után a sajtónak: „Tudom, hogy Zach most mosolyog. Mint mindannyian.”

Nézd meg te is az eseményen készült, felemelő videót!

Ismerd meg vagy hallgasd újra az eredeti dalt is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top