Életmód

Fogszabályzós lettem anyukaként!

"Hazafelé a villamoson végig azon izgultam, hogy a gyerekek mit fognak hozzá szólni. Persze előtte már felkészítettem őket, hogy anyának majd fémcsík lesz a fogán, de nem igazán tudták elképzelni."

Fogszabályzós lettem anyukaként!Nem volt könnyű döntés, az utóbbi években már világossá vált, hogy szükségem lesz a fogszabályzóra, de nehéz volt rászánni magam. Sajnos gyerekkoromban még nem voltak állandó fogszabályzó készülékek, a kivehetővel pedig nem lehetett elérni jó eredményt. A mi időnkben pedig 18-20 évesen nagyon ciki volt.

Amikor otthon voltam a gyerekekkel, az lett volna a következő nagy lehetőségem arra, hogy megcsináltassam a fogaimat, de akkor sem foglalkoztam vele. Az utóbbi egy-két évben kezdett el visszahúzódni az ínyem, és olyan érzésem volt, mintha egyre jobban előre jönnének a fogaim (amik persze eddig is eléggé előre álltak), és azt vettem észre magamon, hogy egyre furcsábban ejtem az „s” és az „sz” betűket.

Az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor ínyvisszahúzódással elmentem a fogínyspecialistához, és elmondta, hogy a folyamatot csak a fogak szabályozásával lehet megállítani. Ekkor már nem is gondolkodtam tovább. Gyerünk, vágjunk bele! Persze bennem volt, hogy mit fognak szólni az ismerősök, a munkahelyemen, de leginkább a családom támogatása kellett.

Hogy mit szóltak Kata gyerekei a fogszabályzójához, elolvashatod a Caféblogon!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top