nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

“Az én gyerekem otthon tanul”

Nem jár iskolába? És mégis ki tanítja, és mire föl? Se osztálytársai, se barátai nincsenek? Az otthon tanulás mint műfaj elsőre hajmeresztő asszociációkat hívhat elő, a benne élők szerint ugyanakkor a lehető legszelídebb és legtermészetesebb. Amerikában vagy Ausztráliában tömegek választják, de itthon is évről évre népszerűbb.
f Ajánlom

De miből gondolják, hogy többet tudnak nyújtani az iskolánál? És hogyan fog tudni a gyerekük felnőttkorában beilleszkedni és megbirkózni egy sor, az iskolában mindennapos kihívással? Hogy lesz belőle szófogadó, kötelességtudó gyerek, pláne felelős felnőtt? Tulajdonképpen kiről is szól ez: biztos, hogy a gyerekről? És különben is, ki engedheti ezt meg magának manapság? Ez csak töredéke annak a – többnyire indulatoktól sem mentes – kérdésáradatnak, amellyel azok a szülők találkoznak, akik úgy döntöttek: a gyereküket nem a hagyományos iskolai keretek között kívánják taníttatni. Nem véletlen, hogy az otthon oktatás, otthon tanulás előnyeiről pontokba szedett listákat sokan pajzsként tolják maguk előtt, egy-egy ilyen beszélgetésből ugyanis nemritkán afféle statisztikai szkander kerekedik: ki tudja frissebb, hitelesebb adatokkal bizonyítani az igazát, és ki tud több idézetet citálni neves szakemberek tollából pró és kontra. Pedig akik benne vannak, erre a méricskélésre és vizsgáztatásra vágynak a legkevésbé, és bár kár lenne ennyire előreszaladni, leszögezhetjük: a hatékonyságuk egyik legfőbb forrása éppen a megingathatatlanságuk és az elszántságuk. 

„Az én gyerekem otthon tanul”Tilt, tűr, támogat

Dr. Spronz Júlia ügyvéd és jogvédő, három gyerek édesanyja. „Nem minden elégedetlen szülő gyereke lesz otthon tanuló, de aki ezt választja, az főként kritikaként teszi. A legtöbbünket mégis elsősorban az motivált, hogy a legjobbat akarjuk a gyerekeinknek.” Otthon oktatás és otthon tanulás, magyarul  így különböztetjük meg a klasszikus  home schoolingot az unschoolingtól. „Mi az utóbbi hívei vagyunk – folytatja. – Nincsen órarendünk, nem követjük naprakészen az iskolai menetrendet otthon, és én sem játszom tanárt. Igaz ugyanakkor, hogy vizsgát minden gyereknek tennie kell. Magántanulói státuszban vannak, és mindig az adott iskola igazgatója dönt arról, évente hányszor kell számot adniuk a tudásukról.” Az iskolák sok esetben azért sem támogatják ezt a formát, mert sok adminisztrációval jár, a magántanulók után nem jár állami támogatás, a helyükre viszont mást nem vehetnek fel, és a tanároknak sem tudnak külön fizetni a vizsgáztatásért. Ugyanakkor az új oktatási törvény is tankötelezettséget ír elő, nem pedig iskolakötelezettséget, tehát szinte mindenkinek lehetősége van arra, hogy kérvényezze a gyereke magántanulói státuszát. De miért tenné?

Az első perctől… 

Turi Nagy Éva pszichológus végzettségű, szintén három gyereke van (11 éves a legnagyobb), és jelenleg a babahordozó kendő helyes használatával kapcsolatban oktat és nyitott iskolát. Az első percben, amikor világos lett számára, hogy van ilyen lehetőség, óriási teher esett le a válláról, emlékszik vissza. A saját iskolás éveit szinte végig úgy élte meg, hogy nem értette, pontosan mit keres ott – ma úgy érzi, csupán az izgalmas, érdekes dolgoktól vette el az időt az intézmény. „A megnevezhetetlen érzés tulajdonképpen megkönnyebbülés volt, és végre nevet is kapott, sőt egy egész kultúrát: az unschooling mozgalmat.” Soha egyetlen pillanatra sem bizonytalanodott el, jól döntött-e, hogy a gyerekei otthon tanulók. „Minden egyes nap azt látom, hogy abban merülnek el, ami érdekli őket – magyarázza. – Tele vannak kíváncsisággal. Nem nyúzottak, nem idegesek, és nem kell egy egész család ritmusát az iskoláéhoz igazítani, hogy aztán csak a »végrehajtásról« szóljon a család élete. Nem is lehet ebben a poroszos rendszerben együtt lenni, megismerni egymást, élvezni a közös időt. És szerintem az iskola éppen ezt a nagyon értékes közös időt veszi el a családtól. Az otthon tanulás erről is szól: egymás megismeréséről. Nekem az a feladatom, hogy a lehető legtöbb lehetőséget biztosítsam ahhoz, hogy a gyerekeim megtapasztalják, mi érdekli őket, mi jó nekik, és hogy a kérdéseikre hol találhatnak választ. Ebben a fajta életben a szülő is rengeteget fejlődik és tanul.”

„Az én gyerekem otthon tanul”

Önimádat vs. önbizalom

Kevés utánaolvasással is hamar kiderül: nem túl toleráns a többség azokkal, akik ezt az utat választották. Egyesek azt kérik számon a szülőkön, hogy csak a saját kontrollmániájukat leplezik külföldi statisztikák mögé bújva, másnak az fáj, hogy míg az ő gyerekét kínozzák tornaórán, a másé miért úgy nő fel, hogy ebben nem kell részt vennie – „hol  itt az egyenlőség?!” –, aztán akadnak, akik szerint csupán elkényeztetett, a közösségek működéséről mit sem tudó önimádókat nevelnek a szüleik ebben a rendszerben. Spronz Júlia szerint semmi sem támasztja alá az ellenzők jóslatait. „Amerikában jelenleg kétmillió otthon tanuló van, és egyértelműen megállapítható, hogy jól teljesítenek. Több évtizedes tapasztalat és rengeteg vizsgálat mutatja, hogy nem igaz, hogy ne tudnának betagozódni, alkalmazkodni, hogy problémájuk lenne később a társas érintkezés során. A dolog lényege mindössze annyi, hogy nem külső kényszer hatására tanulják meg a dolgokat, hanem amikor szükségük van rájuk, amikor felkelti valami az érdeklődésüket, amikor valódi belső motiváció hajtja őket. Mindent elsajátítanak, amikor ott van az ideje.”  Azt mondja, az otthon tanulókban egy dolog biztosan közös: hogy nagyon bíznak magukban. És meggyőződése, hogy a későbbiekben a legjobb hasznát éppen ennek veszik, hogy nem sérült az önértékelésük. Hiszen az iskolai menetrend nem tudja és nem is akarja figyelembe venni, mi érdekli éppen a gyereket, hogyan halad, mik az igényei.

Adj egy ötöst!

„Az én gyerekem otthon tanul”

Ráckevei Mirtill gyerekei is otthon tanulók, a hazai iskolarendszerrel szembeni fenntartásai miatt már a kezdet kezdetétől ezt az utat választotta. „A meglévő rendszer prioritásaival nagy baj van. Szinte minden elsikkad, ami igazán fontos lenne, és az értékelés kényszerét is hasonlóan súlyos problémának látom. Milyen korán ránk ragasztják, hogy te négyes, te meg kettes tanuló vagy. Ezek örökre beégnek, és a szülői szándékot is parányira szűkítik: az lesz az egyetlen motiváció, hogy ötöst hozzon a gyerek, mert ha ötös, akkor minden rendben van. Az iskolában remekül meg lehet tanulni, hogyan kell megbirkózni az iskola kihívásaival. Az élet kihívásait azonban igazán az életben lehet megismerni. Persze az én célom sem az, hogy meg nem értett művészek vagy világcsavargók legyenek a gyerekeim, de hiszem, hogy egymás tiszteletét és ezzel a társadalomba való beilleszkedést az iskola falain kívül is megtanulják. Én éppen azt szeretem az otthontanulásban, hogy a számunkra fontos területekre tehetjük a hangsúlyokat: problémamegoldó képesség, kreativitás, önbizalom, nyitottság, bátorság.” Spronz Júlia is azt vallja, a kortárs szocializációt alkalmanként kicsit túlértékeljük. „A fiam három évet járt egy nagyon egyén- és gyerekközpontúnak tartott óvodába, és bátran állíthatom: mélypont volt a fejlődésében. A nagyon fontosnak vélt szerepekről annyit tanult, hogy egy fiúnak agresszívnak kell lennie, verekedősnek. Az értéke pedig attól függ, hogy hány társát tudja lenyomni.  Nem gondolom, hogy ezek hiányoznának.” Abban régóta egyetértés van, hogy nem az iskola az egyetlen kortárs-szocializációs terep, a legtöbb otthon tanuló pedig rendszeresen jár sportolni, zenélni, kézműveskedni más gyerekekkel – kortárs csoporttal is. Arról nem is beszélve, hogy pusztán attól, hogy valaki iskolába jár, még nem lesz társasági ember vagy jó csapatjátékos, mondja a jogvédő.

Kinyílik a világ

A 36 éves Rammer Patrícia és a férje most fognak belevágni az otthon oktatásba. Náluk a nagypapa és egy tanár ismerős fog besegíteni a nagyobbik, hétéves fiuk tanításába. Patrícia egyébként maga is pedagógus, jelenleg egy bölcsődében dolgozik. A beíratáskor egyetlen iskolát sem éreztek megfelelőnek, és bár amúgy is egyre sűrűbben foglalkoztatta az otthon oktatás mint lehetőség, egy Vekerdy Tamással készített interjú győzte meg végleg. „Nem lesznek 45 perces órák, nem lesz csengetés, nem lesz feleltetés, egy helyben ülés, jelentés… Kizárólag ő fogja alakítani a napirendet, az ismeretelsajátítás tempóját, tartalmát. Nagyon sok jó megoldást, metodikát olvastunk hazai és külföldi otthon oktatóktól, kiderül, melyik lesz neki ideális. Mi nem bezárni szeretnénk őt, hanem éppen hogy kinyitni számára a világot. Könyvtárakkal, utazással, múzeumokkal.” Azt ő sem tervezi el előre, a fia hány éves koráig fog ebben a rendszerben  tanulni és fejlődni, „de nagyon jó példákat  találtam arra vonatkozóan, hogy valaki egészen az egyetemig otthon tanuló  volt, vagy hogy probléma nélkül tudott beilleszkedni egy-egy felsőbb évfolyamba. Mi még nagyon az elején járunk, de az biztos, hogy addig tanul itthon, amíg úgy látjuk, hogy neki ez a legjobb, illetve amíg saját magának nincs igénye másra”.

Közös keresztmetszet

Mindannyian szerencsésnek tartják magukat, amiért dönthettek így, mert vagy olyan a munkájuk, hogy ezt lehetővé teszi, vagy egyáltalán nem is dolgoznak emellett. Az is közös bennük, hogy nem készülnek pontos tervvel a jövőt illetően. (A nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy az otthon tanulók jelentős része egy ponton visszakapcsolódik az intézményes oktatásba, de ez nem szükségszerű. És akik iskolába járnak, azoknak is kifejezetten jó a teljesítményük – még később is.) A gyerekek iránti tisztelet és empátia mindannyiuknál kulcsfogalmak, ezt pedig, mint mondják, butaság lenne összekeverni a káosszal vagy a korlátok hiányával. „Alapvető tévhit, hogy a korán kelés, a kritikátlan iskolai engedelmesség, a durvaság vagy az elnyomás eltűrése nevelnének belőlünk embert, hogy ezek az áldozatok edzenének igazán kitartó  felnőttekké. A magunkba vetett bizalom, az értékeink ismerete és mások tisztelete viszont mindennél előbbre vihet” – fogalmazták meg. Nem gondolják, hogy  mindenkinek ezt kéne választania, hogy ez lenne az egyetlen üdvözítő út, vagy hogy minden család alkalmas lenne rá. Ők azonban így döntöttek. Ezt elfogadni pedig a lehető legkevesebb.  

Olvass tovább

{PostTitle}

Megosztás Facebookon