Életmód

Három, kettő, egy: megtisztulás!

Bár valahol még javában tartanak a jelmezes bulik, "hivatalosan" vége a farsangi időszaknak, hiszen az vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig tart (idén február 13.). De ne csüggedjünk, minden korszak vége egyben egy újnak a kezdete. Most például a nagyböjt indul, és tart negyven napon át.

Három, kettő, egy: megtisztulás!A lemondás nem könnyű dolog, bármiről legyen is szó, de néha jót tesz, hiszen sokan vallják: csak így marad meg az egyensúly. A karácsonyi-szilveszteri ünnepek alatt jelentős terhelésnek tettük ki a gyomrunkat, és sok családban a húsvét lesz a következő ilyen megpróbáltatás. Nem árt hát kicsit „rápihenni”.
Bármilyen, fogyasztás szempontjából „lájtos” időszak nemcsak magának a gyomornak tesz jót, de az egész szervezetnek is, amennyiben méregtelenítéssel, a mindenféle mesterséges és károsító anyagok „kisöprésével” párosul. Mire a természet tavaszra átöltözik, addigra mi is kivirulunk – mondhatnánk.
Persze a böjt lényege nemcsak az étkezés terén megvalósuló visszafogottság (illetve húsmentes evés), hanem a lelki felkészülés, „nagytakarítás” is így, tavasz táján. A kettő összefügg: ha nem terheljük a testünket, a lelkünk is könnyebben szárnyal – tudják ezt például azok, akik meditálnak, de a sportos életet élők is igazolhatják.

Étel nélkül – negyven napig

Vallásgyakorlóknál a negyvennapos előkészület másról is szól: ez a húsvétváró bűnbánati időszak, a hitben való elmélyülés periódusa, amivel a feltámadás ünnepére készülnek a hívők.
Ám nem csak a katolikus vallásban található meg a böjt eleme. A legszigorúbban talán a szúfizmus (iszlám meditációs tan) hívei tartják a megvonást. A szúfik nemcsak szelídebben élnek ezekben a hetekben, de el is vonulnak egy spirituális központba, ahol belső gyakorlatokat végeznek, imádkoznak, szent szövegeket tanulmányoznak, és alig esznek, mindössze néhány szem datolyát és egy csésze üres levest esténként. Mint mondják, igazi elmélyülés csak így lehetséges. Rajtuk kívül egyébként ismertek olyan személyek, illetve egész közösségek is, ahol – állítólag – évek óta nem esznek! Bizonyos magyarázatok szerint ez a tudomány számára fel nem fogható belső fejlődés azon szintje, amikor „a szellemi erők szabályozzák a fizikai valóságot”.
Nekünk ilyen messzire nem kell elmennünk, de azért aki szeretne, a nyugati világ lakójaként is beiktathat egy méregtelenítő időszakot.

Hűtőkommandó

Saját választásunkon múlik, hogy ez alatt mit értünk, mennyire „veszünk vissza” általános evési szokásainkból. Vannak, akik csak a húst hagyják el erre az időre, mások csak nyers ételeket fogyasztanak, vagy elvégeznek egy léböjtkúrát – mindenkinek magának kell éreznie, mi segít neki a tisztulásban.

Mindenesetre már most érdemes ilyen szemmel átvizsgálni, és új szempontok szerint feltölteni a hűtőszekrényt. Az a jobbik eset, ha fehér liszt, finomított cukor és mesterséges adalékanyagokkal teli előregyártott ételek már most is csak elvétve találhatók nálunk; ezektől böjttől függetlenül érdemes megszabadulni. Ám az fontos, hogy tartózkodjunk a szélsőségektől, vagyis az egészségünket ne veszélyeztessük – legalábbis addig, amíg spirituálisan nem állunk a szúfik szintjén!

 
Cikkünk következő részében gyakorlati tanácsokat adunk a Nagy Akcióhoz!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top