Mi az igazi ajándék az életedben?

Ismert a mondás: „adva kapsz”. Olyannyira, hogy most már az üzleti életben is rájöttek, hogy akkor virágzik egy cég, ha nem csak kapni, hanem adni is tudnak.
Pár éve voltam egy „pénzmágnes”-konferencián, ahol különféle gondolkodók, főképp spirituális beállítottságú, sikeres emberek arról tartottak előadást, hogyan lehet pénzt csinálni, „bevonzani”. Szinte mind bevették mondókájukba az adakozás jelentőségét.
Igen ám, csakhogy itt jön a kanyar! Merthogy állítólag (ismét spirituális vonalból szerzett információk) ha számításból, elvárásból adunk, akkor az nem számít „igazi” adásnak, vagyis nem fog működni az „adva kapsz” elmélete. Van olyan elképzelés is, miszerint többszörösen kapjuk vissza azt, amit adunk (bármely irányba és bármely szinten), de a jótettek csak akkor jönnek vissza, ha önzetlenül, feltétel nélkül adtuk.

Nos, ezek elméletek. Ami viszont biztos: az, aki megkapja az adományt, nem azzal fog foglalkozni, hogy az illető adományozó önzetlenül vagy „spirituális számításból” küldte el neki, hanem örülni fog annak, amit kapott.
És az, hogy mennyire fog örülni, rajtunk is múlik. Vagyis azon, hogy mit adunk.
Harmadik éve szervezek adománygyűjtést, és figyelem, kik mit hoznak, mit élnek meg közben – már amennyire ezt le lehet venni.
Vannak, akik ezt az akciót egészen átszellemülten élik át, és vannak, akik egyfajta lomtalanításnak fogják fel, amivel persze nincs semmi baj, sőt érthető is bizonyos szempontból, nyilvánvaló, hogy nem a szükséges dolgaitól kíván megválni az ember, ráadásul ami neki nem kell, másnak nagyon is jól jöhet. Viszont vannak, akik használhatatlan dolgokat hoznak adomány gyanánt. (Többször javított, kitaposott, széthordott cipők, bolyhos, kinyúlt, kifakult rongyok…) Na most tudni illik, a szegény embernek nem sok mindene van, de a tartás sok embernek fontos lehet. Ennek része az, hogy sokan közülük kifejezetten adnak arra, hogy ne látszódjon rajtuk, hogy nélkülöznek, és ha két váltás ruhájuk van, akkor annyi, de az ápolt, jó állapotú (persze magukat elhagyók is vannak). Én mindenesetre azt figyeltem meg, hogy nagyon sok szegény ember igyekszik adni magára, hiszen igen lehúzó az, ha (le)sajnálják az embert. (Felsajnálás nem létezik…)

Persze értem én, ha valaki azt mondja: szegény ember ne válogasson, örüljön, ha kap! Ez így is van, hiszen legrosszabb esetben lesz tüzelnivalója. De úgy gondolom, nagyon fontos, hogy amikor adakozunk (persze önzetlenül, feltétel nélkül, ezt „megbeszéltük”), akkor legalább azzal a szemponttal vizsgáljuk át az adományt, hogy egyáltalán használható-e, amit kínálunk. (Rendszeresen érkeznek olyan gyerekjátékok is, amelyek hiányzó részeik miatt már nem használhatóak arra, amire gyártották őket. Persze van, aki egy színes, érdekes műanyagdarabnak is örül.)
Aztán vannak azok az adakozók is, akik koncepciózusan készítik az ajándékot, ami tényleg ajándék. Adott életkorú gyereknek válogatják össze a dobozba valókat, és még rá is írják: 4, 8, akárhány éves fiú-, lánygyereknek. Vagy: középkorú nőnek és hasonlók.

Egyszer elmesélte egy ismerősöm, hogy ötéves korától (ahogy elváltak a szülei) soha nem kapott ajándékot karácsonyra. Azt mondta neki az anyukája: szegények vagyunk, a mi ajándékunk, hogy van fenyőfánk és ételünk. Egyszer csak úgy döntött ez az ismerős, hogy elkezdi gyógyítani a benne élő sérült kislányt, és olyan ajándékcsomagokat készített (felcímkézve, ráírva az életkort), amibe összeválogatta mindazt, amit ő szeretett volna kapni 6-7-8… évesen karácsonyra, és ezeket adta oda. Elképzelte azt, hogy ezzel valójában a múltbeli énjét ajándékozza meg, gyógyítva a sebeket. Nos, bizonyos szempontból ez nem teljesen önzetlen adás, de még is az, ráadásul kiváló ötlet: két legyet egy csapásra!

Szerintem segíti az önismeretünket az is, ha megvizsgáljuk az adakozási szándékunk motivációját. Egyáltalán: az adok és a kapok egyensúlyát az életünkben.
Vajon melyik megy könnyebben? Adni, vagy kapni?
Az adakozásban van valami lélektápláló. És persze van benne csapda is:
a „dejóembervagyokhogyadtam” érzése, ami elmehet akár önáltatásba, vagy a hiúság táplálásába is. (Persze attól az adományt megkapónak ez ugyanolyan öröm.) Meg különben is, néha kell a vállveregetés.
Egy biztos: aki nem ad, annak előbb-utóbb beszűkül az élete (és itt nem csak a tárgyakra gondolok).

Nagyszabású adománygyűjtés december 10-én, hétfőn Budapesten, a Montevideo u. 9.-ben! Kérünk titeket, hogy ha bármit tudtok hozni, ami hasznos lehet, a ruhától a tartós élelmiszeren át a kézimunka-alapanyagokig, akkor tegyétek meg, és mi személyesen visszük el a nélkülözőknek. A részleteket elolvashatjátok ITT.