Életmód

A fogíny és a lélek

Sokan úgy tartják, nem csupán a szem a lélek tükre, hiszen számos testrészünk utalhat fizikai problémával aktuális lelkiállapotunkra. Megnéztük, mit is árulhat el rólunk és gondjainkról, ha ínyproblémákkal küzdünk.

Fizikai állapotunk többnyire összhangban áll lelki egyensúlyunkkal. Azok kedvéért, akik fogékonyak a betegségek okainak spirituális megközelítésére, utánajártunk, mi mindent is jelenthetnek a fogíny problémái.

A lélek gyakran „tudattalan”, fizikai betegségekben jelentkező üzeneteken keresztül is igyekszik kommunikálni, így ha figyelünk szervezetünk jelzéseire, pontosan nyomon követhetjük, mikor is vagyunk érzelmileg éppen parkoló pályán. Azt azonban már nem mindig olyan egyszerű megállapítani a tünetekből, hogy mit is akar tudatalattink közölni az adott bajjal. A fogínyproblémákról általában úgy tartják, a határozatlansággal, a döntések következményeitől való félelemmel és az ezek miatt kialakuló frusztrációval áll összefüggésben.

A fogíny és a lélekÖnbizalom-erősítéssel a fogínyvérzés ellen

Az ínyvérzés mögött lappangó lelki gondok között például nagy eséllyel főszerepet élvez az önértékelés hiánya és a bizonytalanság, vagyis hogy rettegünk elhatározni magunkat, nem bízunk benne, hogy az általunk megtett lépések tényleg jót hoznak majd nekünk. Az életünkre kiható döntéshelyzetekben pedig igenis meg kell tanulnunk – ha nem is örömünket lelni – megbízni értékítéletünk helyességében. Vértezzük fel magunkat önbizalommal, és hasonló szituációkban ismételgessük: „értékes vagyok”, „erős vagyok”, vagy hogy „tudom, hogy hosszú távon úgyis a lehető legjobban jövök majd ki ebből a helyzetből”.

Mi áll a háttérben?

A fogínygyulladás ugyancsak a döntésekkel kapcsolatos zűrökre, valamint a félelemre utal. Képtelen vagy magabiztosan határozni bármiben is, vagy ha el is szántad magad valamire, kételkedsz benne, hogy a leghalványabb esély is van arra, hogy helyesen ítéltél? Ezen félelmek mind-mind állhatnak a fogínyproblémák lelki hátterében. Az íny gyulladását azonban nemcsak egy, a jövővel kapcsolatos aggály okozhatja, hanem már lezajlott események, döntések kapcsán is érezhetjük azt, hogy kudarcot vallottunk. Sőt, akár mások minket érintő határozatai által keltett félelem is lehet ránk, azaz fogínyünkre hasonlóan romboló hatással.

Ebben az esetben is erősíthetjük magunkat és lelkünket napi mantrákkal, amelyek közül az egyik legcélravezetőbb az, hogy „határozott és döntésképes személy vagyok”, de ápolhatjuk és megerősíthetjük lelkünket a „szeretem magam és hiszek a döntéseimben” kijelentéssel is.

Kattints, és tudj meg még többet a szájápolásról!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top