„Legtöbbször az hagyja el a másikat, aki a fájdalmakat okozta”

A jóból többet, a rosszból kevesebbet – ha azt akarod, hogy megmaradjon a kapcsolatod! Ez a kiegyenlítődés törvénye, amiről egyre inkább megbizonyosodom: bizony, igaza volt Bert Hellingernek (a családállítás megalapítójának), amikor ezt a törvényszerűséget meglátta. Ráadásul folyamatosan tapasztalom, hogy ez nem csak a párkapcsolatokra igaz.
Egy kapcsolat hosszú távon akkor perspektivikus, ha emeljük, segítjük egymást az utunkon, nem pedig lehúzzuk. (Azért írtam, hogy hosszú távon, mert van olyan, hogy ahhoz, hogy bölcsebbek legyünk, és tovább tudjunk lépni, meg kell tapasztalni azt is, amikor lehúznak, kihasználnak. Hogy kinek hányszor kell ezt megtapasztalnia, egyéni.) Ez azt jelenti, ha jót kapok a másiktól, egy kicsivel többet adok vissza.
Ő korábban ébredt, mire lementem a konyhába, már a kedvenc teámmal várt, még a mézet is elkavarta benne. Ezután én megcsinálom neki a reggelijét. Ő megmasszírozott, én megleptem egy koncertjeggyel egy kedvelt zenekara estjére.
Nehéz ezt kiméricskélni, mit jelent az, hogy „egy kicsivel több” jót adjunk vissza, nem is ezen van a hangsúly, hanem a viszonzáson, azon, hogy kapok és adok, és adok és kapok. Pontosan érezzük azt egy idő után, hogy ki az adós, még akkor is, ha alapvetően önzetlenül adunk.


Ha viszont rosszat kapunk a másiktól, ahhoz, hogy meg tudjuk tartani őt, muszáj valamennyi rosszat visszaadni neki, különben felborul az egyensúly. És a poén az, hogy Hellinger megfigyelése szerint (én is ezt tapasztaltam) többnyire az hagyja ott a másikat, aki a rossz érzéseket okozta. Eszembe is jutott most egy barátom, aki közel harminc évig élt együtt a feleségével, aki – mint nagyszerű anya, feleség – jó sok gyerekükkel háztartásbeliként gondoskodott a családjáról.  A férfi népszerű zenész volt, szerették a nők, ő is imádta őket. A feleség tudta, sejtette, hogy a férje folyton csalja, de szemet hunyt az egész fölött, bár eleinte sok átvirrasztott éjszakája volt, amikor tudta, hogy a koncert már két napja véget ért... Elég klasszikus sztori. És harmincévi, szinte hangos szó nélküli együttélés után a férfi hagyta ott a nőt. Ezt nagyon sokáig (talán mind a mai napig) sem a nő, sem a gyerekeik nem bocsátották meg neki. Egyszerűen nem értették, hogy tehette meg, hogy otthagyta azt a nőt, aki szemrehányások nélkül szolgálta őt, fogadta el olyannak, amilyen. Csakhogy a férfiben (ezt elmondta nekem) egy idő után annyi rossz érzés lett önmagával szemben, hogy nem bírta tovább elviselni, és azt érezte, ebből ki kell szakadnia, egyedül kell maradnia. (Évek múltán talált csak magának újra társat.)

Hellinger erre azt mondaná: túl nagy volt az adóssága, amit nem törleszthetett. A nő mártíromsága egy idő után a férfinek lett teher. Ha elkezdett volna ezekből a rossz érzésekből valamit visszaadogatni a feleség, lett volna esélye, hogy megtartsa a férfit. (Ez nem azt jelenti, hogy akkor ő is csalja meg a férjét, mindenkinek érdemes megtalálnia a rá szabott dolgot, amivel nem okoz rossz érzést önmagának.) Van, amikor a szavak kevesek. Van, hogy csak a tettekből ért az ember.

És azért kell a rossz érzésből kevesebbet visszaadni, mert végül így tud leépülni, így tudjuk az adósságainkat rendezni. (A Tiszta szex című könyvemben ezt részletesen leírom, hogy éltem meg a saját párkapcsolatomban.) A kiegyenlítődés törvénye ott van az élet minden területén. Ráadásul nem csak az adok-kapok szintjén.

Soma: Mi az, amit soha nem mertél megtenni, de vágysz rá?

Soma: Csak az élelmes lányoknak lesz fiújuk? 
Soma: El kell engedni az elvetetett magzatot

Hozzászólások

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

Igényes egyedülállók társkeresője
Elittárs: regisztráljon és találja meg az elvárásainak megfelelő társat!

További információk>>>