Miért tagadja meg a szülő gyermekétől a sikert?

„Nem mehetek egyedül boltba, mert elüt az autó, mert eltévedek, mert leütnek és kirabolnak. Nem aludhatok nyitott ablaknál, mert elrabolnak…” Ilyen és ehhez hasonló mondatokat mantráznak azok a kisgyerekek, akiket szüleik rettegve óvnak, féltenek, akik a szülői aggodalom miatt nem mehetnek ki az utcára focizni, később kezdik el az iskolát – szülői felügyelet nélkül egész egyszerűen egy lépést sem tehetnek. A gyerek persze szót fogad, a szülői szeretetért bármit megtenne. 

A picik már egészen fiatalon megtanulják, milyen veszélyes és gonosz ez a világ, s hogy ezekből a gyerekekből milyen felnőtt válik, azt sajnos majdnem mindennap látom. Hétről hétre rengeteg olyan drogos fiatallal van dolgom, akiknek legnagyobb bajuk az, hogy életképtelenek. Ezen fiatalok szülei úgy gondolják, hogy gyermekük okos, szép, eszes és tökéletes – mellékesen meg narkós. Nem látja a szülő az egyszerű tételt: Ha minden falatot megrág gyermeke helyett, azzal őt nyomja le a víz alá. 

Mert hogyan működünk? Minden ember igényli a kihívást, a feladatot, a próbatételt, amit ha képes megoldani, akkor azt siker koronázza. Ez a siker önbizalmat és erőt ad, az ember ettől válik felelősségteljes felnőtté, mert tudja, mert megtapasztalja, milyen az élet. A kihívás, a feladat, a megmérettetés a gyermeket is megilleti, ám ha az aggodalmas szülő leveszi gyermeke válláról ezt a terhet, ha megoldja helyette a feladatot, akkor a gyermek sikerélmények nélkül fog felnőni. Önbizalom-hiányos és életképtelen felnőtté válik, akinek félelme, bizonytalansága egyre csak fokozódik – amit már csak valami szerrel tud feloldani. 

Honnan jön ez a mélységes szülői aggódás? Veszélyes világban élünk, ezt tolják az arcunkba nap mint nap, de ott van egy másik fontos magyarázat is: a szülő is fél, fél, hogy mi lesz vele öregkorára, mi lesz vele, ha a gyermekével történik valami. Sokakat sajnos az önzőség motivál, nem szeretetből féltenek. Régebben legalább volt a családban öt-hat gyermek, ma meg jó, ha van kettő.  Ez kevés. Kevés ahhoz, hogy a szülő ne féltse – önmagát. 

Aki jót akar tenni gyermekével, az nem oldja meg helyette az életet, sokkal inkább az életre tanítja: arra, hogy a döntés az ő kezében van, az ő felelőssége, az ő élete, az ő szabadsága, az ő sikere. Ahhoz, hogy erre ráneveljük, kezdetben meg kell világítani számára a döntés minden lehetséges oldalát. Tudatosítani kell benne, hogy tehetséges, magáért teszi, amit tesz.