El kell engedni az elvetetett magzatot

Rengeteg nő azért nem képes újra teherbe esni, mert lelki síkon nem tudja feldolgozni korábbi abortuszát. Segítség azonban van. Soma mesél.

Az elmúlt napokban ismételten több családállításon vettem részt; már több mint százat láttam, éltem meg, ahol többször kijött az adott probléma forrásaként az elvetetett gyermek. Ezek közül most kettőt mesélek el tanulságképpen.

Nem jön a baba

El kell engedni az elvetetett magzatotAz első történet egy 43 éves nő, fizikailag teljesen egészséges, azaz minden nőgyógyászati vizsgálat alapján az anyaságra alkalmas nő esete volt. A párja szintén egészséges felnőtt, a vizsgálatok szerint apaságra ép, egészséges spermákkal. A nőnél az derült ki az állítás során, hogy tizenéve volt egy abortusza, amit a nőgyógyásza szerint az akkori méhszájsebe miatt (ami aztán teljesen gyógyult lett) meg kellett csinálni. A családállításon derült fény arra, hogy tudat alatt ebben a nőben mind a mai napig hatalmas bűntudat és betemetett fájdalom volt az abortusz miatt. Ő ezt akkor a tudatos szinten elkönyvelte, hogy így kellett lenni (nem kérdés az orvos döntése, már csak amiatt sem, mert a megtörtént dolgokon nem lehet változtatni, és nem is érdemes rajta vekengeni). Feldolgozni viszont mindenképpen fontos, ahogy azt az állítás is megmutatta.

Családállításokon a segítők (így hívják az állításba bevont azon jelenlevőket, akik az állító – azaz a problémáját hozó – személy hozzátartozóit, érzéseit megjelenítik) mutatják meg a mélyben jelen levő érzéseket, állapotokat. Ennél a nőnél az elvetetett baba miatti bűntudat olyan szinten blokkolta az állító nőt, hogy az anyaság, anyává válás lehetőségét megjelenítő segítő egyáltalán nem tudott kapcsolatot létesíteni vele. Először ki kellett mondania az elvetetett magzatnak (azaz az őt megjelenítő segítőnek), hogy: Nagyon sajnálom, hogy így alakult. Mindig helyed lesz a szívemben. Ha megszületik majd az első gyermekem, ő csak a második lesz. Te mindig az első leszel, és mindig megmarad a szívemben a helyed. Utána már képes volt szembenézni a saját bűntudatával, és el tudta mondani: Nincs már dolgom veled. Ez volt a sorsom, és a gyermekem sorsa is. (A bűntudatot megjelenítő személy egészen kihátrált a térből, végül meg is szűnt vele az állító nő kapcsolata.) Ezek után az anyaság lehetőségét megjelenítő személy azonnal kapcsolatba tudott vele lépni. Nos, ez egy nagyon rövid – ám véleményem szerint igen tanulságos – részlet ebből az állításból.

Folyamatos veszteség

A másik abortusszal kapcsolatos történetben az állító személy (az ötvenes évei második felében járó hölgy) azt hozta alapproblémának, hogy most már jó ideje állandóan veszteségeket él meg. Sorozatosan megbüntetik, kifosztják, ellopják dolgait, rossz áron ad el dolgokat stb..., tehát fizikai szinten folyamatosan veszteségek érik. Nála az jött ki, hogy a négy abortált gyermekét nem engedte el, tudat alatt nem tudta mindezt feldolgozni.

Egyébként mindkét állításban az jött ki, hogy az elvetetett gyermekekben semmilyen rossz érzés nem maradt, ők elfogadták a sorsukat. Az anyákban viszont  annál nagyobb feldolgozatlan fájdalom maradt. Ennek a nőnek a veszteségei megélésének okaként a négy gyermek elvetetése állt. Itt is ugyanúgy (mint a családállításoknál ilyen esetben mindig) ki kellett mondani ugyanazt, amit föntebb leírtam. (Persze ott részletesebben, cizelláltabban, de a lényeg ugyanaz: kimondani, hogy sajnálom, hogy így történt, mindig helyed lesz a szívemben. Van olyan, hogy optimális nevet is kell adni az elvetetett gyermekeknek – akár fantázianevet –, és más módon is meggyászolni.)

A mi kultúránkban eddig nem volt szokás, hogy egyáltalán bármi módon foglalkozzunk az elvetetett vagy spontán vetéléssel elment, esetleg halva született babánkkal. Ez mára egyre inkább nyilvánvaló – sorra fény derül rá –, hogy igen nagy hiba, hiányosság. Ez is egy olyan történés, aminek következményei vannak. Van, akinél intenzívebb, van, akinél kevésbé, de hogy a lélek számára nyomtalanul nem marad, az biztos. Hogy kinél milyen módon hagy nyomot a lélekben (és akár a testben is) az egyéni. Ez csak két történet volt, de végtelen verzióban jelenhetnek meg az abortusz lelki feldolgozatlanságának a következményei.

Félre ne értsen senki, én nem a „tiltsuk be az abortuszt” zászlaját lobogtatom, hanem azért szólok, ha így történtek a dolgok (mindennek oka van), azt tanuljuk meg feldolgozni. Ehhez ajánlom akár az egyéni rituálét, akár a családállítást (Hellinger könyvét vagy a családállítással foglalkozó könyvek sokaságát), illetve Singer Magdi hospice kifejezetten ebben segítő professzionális munkáját. Egy biztos: minden, amit a szőnyeg alá söprünk, egyszer – így vagy úgy – felüti a fejét.

Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Bibige 2012-10-03 18:48

Tudod, én még tudtam volna szoptatni 1-2 hónapig, de a kisfiam valamiért 6 hónaposan elutasította a mellem. Én ezt hasonlóképpen éltem meg, mint amikor a férjem elutasítja a szeretkezést, vagy a barátnőm nem akar puszit adni. 

 

Persze, mindenki más és más, az én életem nem etalon. Én végig egyedül voltam a terhesség alatt, és a szülés utáni időben is, ezért intenzívebben éltem meg mindent: az örömöt és a bánatot is. 

 

Biztos nem érzelgősködöm annyit, ha azzal kell törődnöm, hogy meg legyen az ebéd főzve, mire a párom hazaér a munkából. 

semiramis 2012-10-01 02:39

talan olvasd parszor ujra, amit irtam. es hasonlitsd össze a te mondatoddal. azt irtam? 

Bibige 2012-10-01 00:56

nagyon nyomos ok kell ahhoz, hoyg egy gyerek ne akarjon kapcsolatot tartani a szüleivel. es az elhidegülest soha nem a gyerek kezdi, ö csak reagal. es - ellenkezö hiresztelessel szemben - legtöbbször arra, amit a mara elkerült szülö adott/nem adott neki. (az elkepzeles, miszerint egy gyereket uszitani lehet az elvalt szülö ellen, remek kifogas, önnyugtatas es önigazolas, de szinte (!!) soha nem allja meg a helyet. 

 

nem tudom, nalatok mi törtent, sajnalatos (de nem veletlen), hoyg igy törtent... 

idézet: semiramis (5) 2012-07-19 19:19:58 Nem lehet uszítani az elvált szülő ellen? De nagy tévedésben vagy! Még a velünk együttélő ellen is lehet, ha valaki úgy akarja. 

Bibige 2012-10-01 00:31

Én nem szülés előtt, hanem utána éreztem szomorúságot. Már nem közvetlenül utána, akkor eufóriában voltam, hanem pár hétre rá, amikor kismamákat láttam, és rádöbbentem, hogy az én hasamban nem lakik már senki. Ezt a mai napig sem tudom megmagyarázni, miért volt, hiszen a kisfiam nem halt meg, hanem otthon feküdt a kiságyban, vagy éppen toltam a babakocsiban. 

ladybird65 2012-07-21 16:40

Istenem, ezt a csontot már annyiszor lerágtuk. De már megint idedobták.

Látom, az ügyeletes provokátor is megjelent. Kezdtem bízni benne, hogy esetleg szabin van.

ZsiRi87 2012-07-21 13:31

Az eset ma egy hete történt este. A Sors furcsa fintora az, hogy 11 évvel ezelőtt pont ugyan ezen a napon halt meg a 4 éves unokatestvérem. Különös dolog. 

 

A beteg gyerekről meg annyit, hogy van egy halmozottan sérült bátyám. Idén lesz 30 éves. Koraszülött volt a 27-ik hétre született. Az inkubátorban túl sok oxigént kapott, ami miatt megvakult végleg.

Azon kívül nem tud beszélni sem. Képes járni, kézjellel megmutatni az igen-nem-et, szobatiszta és összetettebb utasításokat is megért. A kanalat ugyían nem fogja, bár sztem képes lenne rá, de amúgy önállóan étkezik és egyedül eltalál a WC-re vagy más helységekbe is. Már nem otthon lakik, hanem egy otthonban van Sajósenyén úgy 3 hónapja.

Azért dömtöttünk az otthon mellett, mert már annyira agresszív volt és se éjszaka se nappalunk nem volt, hogy nem bírták a nevelőszüleim.

Az otthonban nagyon jól érzi magát és teljesen megváltozott a viselkedése is. Nyugodt és kiegyensúlyozott lett.

Míg kisgyerek volt nem volt vele nehéz, de ahogy kamaszodni kezdett és felnőtt egyszerűen szólva is nagyon megnehezítette az életünket. Epilepsziás lett, amit gyógyszerekkel kontrolláltak. Antidepresszánst is szed. 24 órás felügyelet. Nevelőapukám 15 évig volt vele otthon ápolásin, mert édesanyánk meghalt. Nehéz volt vele főleg az agresszív viselkedése miatt. Alig tudtunk bárhová is elmenni miatta, mert türelmetlenné vált elég hamar. Nyaralni sem igazán mentünk. Valakinek mindig vele kellett lenni. Éjszaka sokszor nem aludt és mást sem hagyott. Nehéz volt, de a döntés is az otthonról. De ott jobb neki.

Egyvalamit biztosan tudok, hogy én nem tudnám feláldozni a munkám és az életem egy súlyosan fogyatékos gyerek miatt.

Nagyon szeretem az ilyen gyerekeket, de nem szeretném ha ilyen gyerekem születne.  

 

eda-1952 2012-07-20 08:33

Az utolsó mondatod miatt most már megkérdezném, hogy hány gyermeked van? És azt, akiről írtál a topik elején hányszor látogattad havonta?

Igényes egyedülállók társkeresője
Elittárs: regisztráljon és találja meg az elvárásainak megfelelő társat!

További információk>>>