Tanulj meg nevetni!

Megosztás
 
Még több megosztás ▾
Mindennap rengeteg tuti tippet kapunk arról, hogyan tudjuk fenntartani párkapcsolatunkat, hogyan tudjuk becserkészni a férfit, a legkézenfekvőbb technikáról, a nevetésről azonban csak kevés szó esik.
Írta: 2012. 06. 21. Életmód rovat 

Dunát lehetne rekeszteni abból a sok könyvből, kutatásból, tippből és receptből, ami arra próbálja megadni a választ, hogy hogyan lehet elérni és fenntartani egy párkapcsolatot. Amiről azonban csak kevés szó esik, amit csak ritkán nevelnek belénk, és még ritkábban tanulunk tudatosan, az nem más, mint a nevetés. Ez az elemi képesség, adottság, tudás az, ami sok párkapcsolatból hiányzik, a felek nagyon gyakran nem együtt, hanem külön, például a tévé előtt vagy egy vicces e-mailen, egymagukban nevetnek – vagy egyáltalán nem nevetnek.

Tanulj meg nevetni!


Pedig a közös, otthon született nevetés az, amire a legtöbb párkapcsolatnak szüksége van, ez az, ami érzelmileg összeköt két vagy több embert, s lehetővé teszi, hogy beszélő és hallgató egy hullámhosszra kerüljenek. Ezt bizonyította többek között Robert Provine neurológus is, aki hétköznapi körülmények között párok ezreit leste meg és analizálta nevetés közben.

A szakember szerint a nevetés megalapozza és gyógyítja az emberi kapcsolatokat, pozitív érzelmi hangulatot teremt – két ember között olyan hangulatot hoz létre, ami miatt szeretnek egymás társaságában lenni. A nevetés oldja a dühöt, a szorongást, az agressziót, de gyakran ez az út az intimitás felé. A nevetéssel persze a problémák nem oldódnak meg, de összeköti a párokat, megerősíti a kapcsolatot, mind testileg, mind lelkileg felvértezi az embert – de ami ennél is fontosabb, a nevetés élénken tartja a kapcsolatot.

Keressük Magyarország legboldogabb pillanatát és az ország legszélesebb mosolyát!

Az első körben (június 18-tól – június 24-ig) töltsd fel a kedvenc mosolygós képed (magadról vagy másról), válaszd ki a kategóriát (gyerekek, férfi, nő, társaság), és jelöld meg, ki van a képen! A második körben (június 25-től – július 1-ig) várd a szavazatokat, és ajánld jelöltedet a Facebookon barátaidnak.


Eredményhirdetés: Minden kategória első három győztes fotója július 2-án kikerül a Nők Lapja Café nyitóoldalára és megjelenik a nyomtatott Nők Lapjában is!
Töltsd fel a mosolyod és kattints!


Mindenki meg tud tanulni nevetni

„A Szonda Ipsos felmérése alapján a magyar az egyik legpesszimistább nép, nagyon keveset nevetünk” – kezdi Aranyosi Ervin nevetésterapeuta, aki már telefonon keresztül is könnyűszerrel nevetésre bírja az embert. – A nevetés képessége azonban mindenkiben benne van, a kérdés csak az, hogy ez mennyire van elfojtva. A szülők, a tanárok vagy a munkahely szigora ugyanis gyakran útját állja a felszabadultságnak. A vezető beosztásúak például jellemzően úgy gondolják, hogy a nevetés nem fér össze a szerepükkel, minta az rombolná a tartást, mintha az csökkentené méltóságukat. Sajnos sokan vannak olyanok is, akikben annyira erősen dolgozik a gátlás, hogy rendszeresen alkoholhoz vagy más szerekhez nyúlnak. Ők azok, akik valószínűleg nem tudják, hogy létezik egy ennél sokkal olcsóbb, hatékonyabb »oldószer« is, a nevetés.”

A nevetés megtanulható, párban is, egyedül is, magyarázza a szakember, aki a nevetésterápia alkalmával olyan gyakorlatokat ad, amivel bárki meg tud tanulni egyedül, a tükör előtt állva nevetni. A legkönnyebben azonban csoportos foglalkozások alkalmával csalható elő a nevetés, itt az emberek egyszerűen nem tudják megállni, hogy ne nevessenek. A nevetés ragályos.

Tudtad?

 • A nevetés legfontosabb jótékony hatása, hogy összehozza az embereket. A nevetés egészségre gyakorolt jótékony hatása is abban áll, hogy a szociális kapcsolatokat támogatja.
• A nevetés elősegíti az ismerkedést, a férfiak ugyanis jobban vonzódnak azokhoz a nőkhöz, akik szívből tudnak nevetni.
• A nők 126 százalékkal többet nevetnek, mint a férfiak. A férfiak jobban élvezik, ha partnerük nevet.
• A mosolygós, nevetni szerető nő sokat elárul párkapcsolata minőségéről.
• Sajnos a nevetés az évek múlásával drámaian ritkul.
• Az ásításhoz hasonlóan a nevetés is ragályos, mások nevetésének nehéz ellenállni.


Nem jön magától?

A lehető legegyszerűbb módja annak, hogy a másikat nevetésre bírjuk, ha alaposan megcsiklandozzuk. Sokan úgy tartják, hogy a csiklandozás egy szociális játék, ami egy adok-kapok állapotot alakít ki két ember között, hiszen önmagát senki nem tudja megcsiklandozni, ahhoz mindenképp egy másik ember „segítsége” szükséges. A csiklandozással vonzalmat, ragaszkodást és szeretet fejezünk ki – ami akár a szexuális vágyat is beindíthatja.

Így működik a csoportos nevettetés:

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás
Nyereményjáték Theodora

Theodora

Játékunkon Theodora ajándékcsomagot nyerhetsz!

Játszom
Nyereményjáték Alveola

Alveola

Megnyerheted az Alveola ajándékát, a 3 db Cuisinart mini robotgépek egyikét!

Játszom

Címlapon

Legjobbak

A repülő kerekei közt repülte át az óceánt a fiú

Felér egy húsvéti csodával, hogy túlélte a kalandot a...
Facebook lájkok száma
Könnyekben tört ki Szulák Andrea – videó

Könnyekben tört ki Szulák Andrea – videó

Szulák Andreát olyannyira megérintette Rózsa Rita...
Facebook lájkok száma Hozzászólások száma2
Szezonkezdő spárgás rizottó

Szezonkezdő spárgás rizottó

Kezdd az idei spárgaszezont egy egyszerű, de nagyszerű...
Facebook lájkok száma
Elképesztően aranyos Michael Buble kisfia - fotók

Elképesztően aranyos Michael Buble kisfia - fotók

Hét hónapos kisfiával kapták lencsevégre az énekest.
Facebook lájkok száma Hozzászólások száma3
Bubist vagy menteset?

Bubist vagy menteset?

Melyik használ jobban az egészségednek: a szénsavas...
Facebook lájkok száma
Ezért vagy folyton fáradt!

Ezért vagy folyton fáradt

Gyakran fáradtnak és lagymatagnak érzed magad? Ennek a...
Facebook lájkok száma
Húsvét után: mi legyen a sok maradékkal?

Húsvét után: mi legyen a sok maradékkal?

Jó lenne, ha húsvétkor minél kevesebb étel végezné a...
Facebook lájkok száma
Együtt moziztunk Doktor House szerelmével

Együtt moziztunk Doktor House szerelmével

Gustavo Sampaio gondolt egyet, és idén először...
Facebook lájkok száma
Ezért tölt órákat a tükör előtt Keleti Andrea

Ezért tölt órákat a tükör előtt Keleti Andrea

Keleti Andrea elárulta, mennyi időt tölt tükör előtt...
Facebook lájkok száma
Danics Dóra erősen tépelődik

Danics Dóra erősen tépelődik

Danics Dóra bevallotta őrlődését.
Facebook lájkok száma Hozzászólások száma3

Legtöbbet megosztott cikkek

Szupercuki videó György hercegről és Katalinékról

Szupercuki videó György hercegről és Katalinékról

Tündéri videó került napvilágra György herceg...
Facebook lájkok száma70
Mind a tízezer tojás egy-egy műalkotás

Mind a tízezer tojás egy-egy műalkotás

Thaiföldtől Amerikáig egyre nagyobb a rajongótábora...
Facebook lájkok száma44
88. születésnapját ünnepli II. Erzsébet

88. születésnapját ünnepli II. Erzsébet

Ma ünnepli 88. születésnapját a királynő.
Facebook lájkok száma42
Itt a szezon: még három recept eperrel

Itt a szezon: még három recept eperrel

Újabb három epres recepttel segítünk, hogy alaposan...
Facebook lájkok száma28 Hozzászólások száma8
Betegség törte ketté Debreczeni Zita húsvétját

Betegség törte ketté Debreczeni Zita húsvétját

Debreczeni Zita ágynak esett, betegséggel küzd...
Facebook lájkok száma25
Így néz ki az egyik legfinomabb gombánk

Így néz ki az egyik legfinomabb gombánk

A kertünkben is szembetalálkozhatunk vele. Pánikra...
Facebook lájkok száma20
Ezért ordított hangosan Hajdú Péter

Ezért ordított hangosan Hajdú Péter

Hajdú Pétert ritkán hallani ordítani, most mégis...
Facebook lájkok száma16 Hozzászólások száma7
A nejlonzacskók sorsa

A nejlonzacskók sorsa

Egy átlagos bevásárláskor több nejlonzacskót viszünk...
Facebook lájkok száma15