Életmód

Nyolc barátot veszítünk minden szakítással

Szakítás után sokan még a megmaradt barátaikra sem számíthatnak. Legalábbis ezt állítja egy friss tanulmány.

Egy Nagy-Britanniában készült kutatás szerint az emberek 27 százalékával előfordult már, hogy azért nem lépett ki egy ellaposodott párkapcsolatból, mert tartott attól, hogy a szakítás a barátságait is tönkreteszi. Félelmük ráadásul nem is teljesen alaptalan, a kutatás ugyanis kiderítette, hogy egy tartós kapcsolat végén a partnerünkön kívül átlagosan nyolc barátot is elveszítünk. Egy szakítással nyolc barátot veszítünk

Még azt is kimutatták, hogy az így elvesztett barátok közül három általában az ex barátja volt már a kapcsolat előtt is, három pedig olyasvalaki, akivel már közösen ismerkedtek meg. A válaszadók negyede beismerte, hogy szakításkor sokat tesz azért, hogy a közös barátokat „maga mellé állítsa”. Minden tizedik barát azonban az egykori pár mindkét tagjával megszakítja a kapcsolatot, mert nem akar vagy nem tud közülük választani.

A megkérdezettek tizede úgy nyilatkozott: a barátok egyáltalán nem segítenek megoldani a párkapcsolati problémáikat, ennél is többen vannak azok, akik úgy érzik, még a megmaradt barátaikra sem számíthatnak a szakítás utáni nehéz időszakban. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top