Életmód

Szokatlan kínokat éltek át déligyümölcsöktől

  • Nők Lapja Cafe
  • SN
  • 2012. 02. 17.
Egy tiszaföldvári néni és egy fővárosi nő esetében is a tartósítószerekre fogták a tüneteket az orvosok, de más a bűnös a toxikológus és a fogyasztóvédő szerint.

Allergiás tünetekkel került kórházba Erzsi néni Tiszaföldvárról, miután elkészítette magának azt a narancsos tortát, amit egy főzőműsorból nézett ki magának, írta meg a szoljon.hu nevű megyei lap. Az idős hölgynek a gyomra fájt és tele lett csúnya kiütésekkel, amik pokolian viszkettek. Az orvosok azt mondták neki, hogy a narancs héjára permetezett vegyszer okozhatta a tüneteket.

Pokoli éjszakák fügétől

Narancstorta miatt került a szolnoki kórházbaEhhez hasonló kínokon ment keresztül Szilágyi Kriszta is, aki tíz éve nem eszik fügét, miután egyszer meggyűlt vele a baja, és az orvos akkor is a tartósításhoz használt vegyszereket okolta. „Vacsora után akartam még enni egy kis szárított fügét – akkor még szerettem. Nem telt el negyed óra, becéloztam a mosdót, és finoman úgy fogalmaznék, megértettem, mit jelent az a naturalista fordulat: »sugárban hányni« – mesélte. – Az egész éjszaka ott telt heveny görcsök között, szegény párom időnként bekopogott, ébren/épen vagyok-e még. Nem ez volt a cél, de kábé 3 kilót biztos leadtam másnapra, amit biztos, ami biztos, végigkoplaltam. Estére viszont már durván legyengültem, gondoltam, legalább egy kis gyümölcsöt eszek, úgyis maradt a fügéből... Mit mondjak, újráztam: ismét feledhetetlen éjszakám volt, de akkor már legalább azon nem kellett gondolkodni, mégis mitől lettem ennyire rosszul” – mondta Kriszta, aki azóta rá sem néz a fügére.

Meg kell mosni, de nem a tartósítószer miatt

„Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a gyümölcsöket meg kell mosni fogyasztás előtt” – mondta a narancsos esetre Dömölki Ferencné, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület élelmiszer-szakértője, bár szerinte az allergiás reakciókat nem kell feltétlen a gyümölcs héjára kenni. Ezt az alatta található fehér rész is okozhatta, amiben sokféle keserű anyag található. Ha viszont fél kiló túróba reszelünk egy kis citromhéjat, akkor az annyira felhígul, hogy valószínűleg mosás nélkül sem lesz bajunk tőle, mert az ember szervezete bizonyos mértékig miden szermaradványt tolerál. Egy tíz évvel ezelőtt készült alapos hazai vizsgálatból az is kiderült, hogy alapos mosással a méreganyagok kilencven százalékát el lehet távolítani a narancsról és a citromról.

Hasonló véleményen van Zacher Gábor toxikológus is, csak velősebben fogalmazott: „Ez biztos nem mérgezés, allergia bármitől előjöhet, a sütőportól is. Szerintem baromira túl van dimenzionálva a tartósítószerek kérdése, nem fújják le annyi anyaggal a narancsot, hogy bármi bajunk legyen tőle, és amúgy sem héjastól esszük meg. Kezet mosni sem feltétlen emiatt kell, inkább mert lehet rajta baci, ha mondjuk a gyümölcsös felnyúlt az orrába. A fügére is kerülhet bármi, amikor a csávó Fügeországban leszedi. Meg kell mosni a gyümölcsöt, ezt úgy hívják, hogy alapvető higiénia.”  

Fogcsikorgató datolya

„Én azt szoktam mondani, hogy a mazsolát is meg kell mosni, akár forró vízben is, mivel a napon szárad, és ott is bármi történhet – mondta a fogyasztóvédő. – Találkoztam olyan datolyával, hogy csikorgott a fogam alatt. Valószínűleg jött egy homokvihar a Szaharában, ahol szárították, de ez még a jobbik eset, mert kiköptem. Előfordult olyan mazsola is, amiben szalmonella volt, azt viszont fogyasztás közben nem vesszük észre.” Szerinte a fügébe ugyanígy a szárításnál is kerülhetett valamilyen kórokozó, csak az aszalt gyümölcsöket aztán pláne nem szoktuk mosogatni.

Narancsot egyébként sem ehetnénk tartósítószer nélkül, mert még Görögországból is több ezer kilométert kell idáig utaztatni, és akkor még a boltig sem jutott el. „Jártam Spanyolországban, ahol a narancsot az út szélén úgy árulták, mint a krumplit. Vettem öt kilót, hazahoztuk, és nagyon finom volt, de amit nem ettünk meg, az egy héten belül megrohadt. Minden gyümölcs héján vannak gombák és baktériumok, és ez ezzel jár” – szemléltette a problémát a személyes tapasztalatai alapján Dömölki Ferencné.

Nem kell lemondani a narancsdzsemről sem

Narancstorta miatt került a szolnoki kórházbaAz különben szintén tévhit, hogy a tartósításra használt vegyi anyagok némi várakozási idő után lebomlanak. Ez csak a fákon érő gyümölcsökre használt permetezőszereknél működik, ott lehet baj, ha például a tolvajok áthúzzák a számításokat. Borsodban történt meg, hogy ellopták a frissen permetezett borsót, és utána figyelmeztetést adtak ki a lakosságnak miatta.

A tanulság az, hogy a tartósítószerek miatt nem kell lemondanunk például a narancsdzsemről sem, amibe a gyümölcs héját is bele kell tenni. „Én nagyon szeretem, és szoktam főzni, csak előtte ott nyolc-tíz napig kell vízben áztatni és naponta cserélni rajta a vizet, mert így jön le a vegyszer, és kioldódik belőle a keserű íz” – árulta el a trükkjét Dömölki Ferencné. Ha viszont még azt a mosás után maradó tíz százalék mérget sem akarjuk bevinni a szervezetünkbe, akkor válasszunk hazai gyümölcsöket, ilyenkor februárban például almából és körtéből is süthetünk finomságokat.

Legújabb a címlapról:

Will Smith belekötött Lady Gagába
Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

semiramis 2012-02-17 22:27

a parod hordjon maganal 1000 mg-os CALCIUM PEZSGÖTABLETTAT. a legjobb a Sandoz, azonnal, maradektalanul oldodik. azonnal segit az ödeman. akkor is hordja, ha "mar nem allergias". akinek egyszer volt ilyen rohama, az fogekony ra, tehat barmikor ismet lehet.

Milu 2012-02-17 21:10

Én nem reszelem bele semmibe. Jobb helyeken rá is van írva, hogy a citrom héja fogyasztásra nem alkalmas. De többször is volt már, hogy olyan szinten büdös volt a vegyszer, amivel kezelték, hogy az egészet ki kellett dobnom, mert még a tea is büdös lett tőle.

AlmaLatina 2012-02-17 20:39

Bocs a csúnya írásért. Képernyőérintős gépről írok, nyomom a virtuális gombokat ezerrel, aztán meg ez a vége.

AlmaLatina 2012-02-17 20:36

Az én páromnak volt pár évig baja a citrommal. Egyáltalán nem tudott citromot enni, semmilyen formában. A tünetek: citrom vagy citrom tartalmú étel megfogása - nem fogyasztás, megérintés  - után a kézujjai feszessé, duzzadtá váltak és nehezen tudta az ujjait behajlítai. Citrom fogyasztás után sok gyomorsav. Ez ment egészenaddig, amíg el nem mentünk a Shopping City Süd-be vásárolni. Az áruházban a folyosón marketingesek egy cukrászda előtt fagyit osztogattak kóstolóként - citrom ízűt. Megettük. Közben a kedvenc éttermünkfelé tartotunk, majd ott rendeltük, majd elindultunk a tálcákkal egyasztalhoz, majd letettük a tálcákat az asztalra, mikr is éna páromra néztem, és majdnem elájultam a látványtól. A párom mindkét alsó karja helyén két hatalmas comb volt - azaz olyan méretűre volt ödémásodva a két alkarja. Láttam én azonnal a sápadt arcán és a kifejezésteln tekintetén, hogynagyon nagy a baj. Hirtelen csak az jutott eszembe, hogy ha nincs itt semm gyógyszer de azonnal, akkor folyadékpótlás ezerrel. Mindkettőnktálcáján 0.5 l cola volt. Megfogtam őketa kezembe,a páromra határozottan ráparancsolta, hogy kövesen. Szerencsére 3 lépésre volt a mosdó, csappal. Menet közbenegy felszolgálünláy jött szebe,azonal rárivalltam, hozzon 1 cukros üdítőt és hívjanak azonal orvost. A párom betámolygott a klozetba,megengedtema csapot, aláraktam a karját, mert úgy gondoltam, talán onnan szívódott fel valami, azért az az ödémás. Miközben folyt a kezére a víz, mindkét pohárból az 1--1 szívószálat a szájába raktam és mobóndtam, hogy igyad,kedvesem. Végig arra számítottam, higy elfog ájulni vagy nehézlégzése lesz, de nem. Megitta a liter colát, majd máraz asztalnál még egy liter nem tom mit is - a szeméyzet hozta- aszékekre felemeltüka lábát és vártuk, hogy előkerüljön az orvos. Nem került. Hamar joban lett, de az ujjai még 2-3 óra múlva sem voltak tökéletesek. Évekig letiltotuk a citromot. Senki nem tudta megmondaniutólag sem, mi okozhatta. Csak a tapasztalatra alapoztunk, hogy ha megérint egy citromt, feszüla keze. Évek múltán egpróbálkozott ismét a citrommal. Nagyon érdekes, mert semmi baja sincs tőle. Eszi és issza is,ha szeretné.

huha59 2012-02-17 20:18

Én speciel, minden déligyümit, meleg-mosogatószeres vizzel mosok le, majd többször hidegvízben leöblitem. De almát, kötét, bármilyen gyümökcsöt is, hosszan folyovízzel mosok meg. Van olyan, amikor a narancs, mandarinnak olyan fura illata van. Ebben az esetben, 10-15 percet hagyom hidegvízben állni a gyümit.

Torolt_felhasznalo_566863 2012-02-17 20:15

Nem is lesz soha hasonló nyavalyád

ANDREA* 2012-02-17 19:31

Ez egy erdekes cikk.

Bevallom eddig en a citromot csak akkor mostam meg, ha belereszeltem a sutemenybe.

Nők Lapja Cafe 2012-02-17 19:31

Egy tiszaföldvári néni és egy fővárosi nő esetében is a tartósítószerekre fogták a tüneteket az orvosok, de más a bűnös a toxikológus és a fogyasztóvédő szerint.

Tovább a cikkre...

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos berlini hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!

Sorsolás: 2012-06-30

Nyerj Budapest–Bécs retúrjegyet, Zenés-táncos sétahajójegyet vagy Budapest–Visegrád–Esztergom kirándulóhajó retúrjegyet!

Sorsolás: 2012-05-29

Itt a Nők Lapja Café májusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-06-01

A Tolle az egészséges ételek mellett az aktív mozgásról is gondoskodik. Egy fehér Tolle kerékpárt sorsolunk ki!

Sorsolás: 2012-06-07

  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2