Életmód

Nem fáj, ha nem beszélsz róla

  • Nők Lapja Cafe
  • czv
  • 2012. 02. 19.
Ha az orvos felhívja a figyelmet a fájdalomra, akkor biztos, hogy valóban fájni fog. Talán az indokoltnál jobban is...

„Na, most egy pici szúrást fogsz érezni!” Egészen biztos, hogy sokak számára ismerős ez a mondat, amit a háziorvos az injekció beadása előtt szokott mondani. Ez az a néhány szó, amitől sokakat lever a víz, de minimum kellemetlenül érzi magát; az orvos ezen mondata ugyanis olyan információ, ami előre jelzi, hamarosan fájdalmat fogunk érezni, emiatt pedig maga a fájdalomérzet is felerősödik. Ez az egy emlék pedig elég ahhoz, hogy a következő oltás alkalmával a fájdalomemlékezet aktiválódjon - olvasható a Psychologie Heute című szaklapban.

Nem fáj, ha nem beszélsz róla

 

Ami különös, hogy nemcsak emlékek és képek hatására hívódik elő a félelem, de egyes szavak is ugyanilyen hatással vannak az emberre, amit egy kísérletben be is bizonyítottak. Speciális műszerek segítségével a kísérleti személyek agyi aktivitását monitorozták. Azt figyelték, mely szavak hatására milyen agyterületeik aktiválódnak. Az első feladatok során nyugodt, csendes környezetben mellékneveket kellett egy kivetítőről leolvasniuk, majd jelezniük, hogy azok közömbösek számukra vagy éreznek valamit. A teszt második részében picit bonyolítottak a helyzeten. Nyugodt környezet helyett a kísérleti személyek figyelmét elterelték, így ők a szavak jelentésére sem tudtak figyelni. A megfigyelés eredménye, hogy mindkét esetben aktiválódott az agy félelemközpontja. Az olyan szavak, mint görcsszerű, szorító, szúró olvasásakor az agy félelemközpontja aktiválódott. 

Kutatók szerint az orvos akkor jár el jól, ha nem hívja fel a páciens figyelmét a szúrásra, inkább eltereli a figyelmét, ezzel ugyanis a fájdalom csökkenthető. Dr. Nyeső Judit csecsemő- és gyermekgyógyász régóta ezt a technikát alkalmazza, óvodások oltásakor például egész egyszerűen megkérdi a kicsiktől, hogy mi a jelük és már adja is a szurit. A gyerekek ilyenkor nem figyelnek oda, sokszor észre sem veszik, hogy átestek a „fájdalmas” beavatkozáson. Felnőtteknél is működik a figyelemelterelés, de náluk a terület érzéstelenítését is szolgálja, ha rácsapnak a fenékre és utána szúrnak, magyarázza a doktornő. Priksz Tímea csecsemő- és gyermekgyógyász szerint a gyerekek figyelmét el lehet terelni színes, vidám, játékfigurákkal díszített fallal is. Tímea a hagyományos iskola híve: ő mindig elmagyarázza, hogy a szuri olyan, mint a szúnyogcsípés. Szerinte nincs mit bűvészkedni a szavakkal, egy racionális magyarázat többet ér.

Egy másik fájdalomteória

Egy korábbi tanulmány szerint, ha a fájdalmat - például a szurit - vizuális ingerrel társítjuk, vagyis odanézünk, ha megszúrnak minket, akkor testünk természetesen próbálja meg csökkenteni a fájdalmat, így magasabb lesz a tűrőképességünk. Sőt azt is megállapították, hogy ha egy tükör segítségével felnagyították a szóban forgó testrészt, akkor a fájdalomküszöb is nőtt.

 

Te jól tűröd a fájdalmat?  Várjuk a kommenteket!

Címkék: fájdalom, injekció

Legújabb a címlapról:

Will Smith belekötött Lady Gagába
Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

MyGréti 2012-02-20 15:00

Szerintem se jó hazudni a gyereknek, még ha jó indulatból is teszi az anyuka.

A gyerek gyorsan rájön, hogy anya rászedte és aztán nem is hiszsi el neki legközelebb a dolgokat.

Nem éri meg a gyerek bizalmával játszani.

 

Hogy várhatná el az ember hogy azután bármi féle problémával a gyerek a szülőhöz forduljon, ha egyszer a jóindulatú hazugsággal megingott a bizalom.

 

Az őszinteség nem gonoszság. 

Zsifikati 2012-02-20 14:10

Ez a lényeg. És sajnos sok szülő is "hazudik" a gyereknek oltás előtt.

Én mindig megmondtam nekik, hogy most mi fog történni: szurit kapnak, ami valószínűleg fájni fog, de túl lehet élni. Még a lányaim sem hisztiztek soha, teljesen természetesnek vették, az egészet.

Nem tudom, miért kell ennek ekkora feneket keríteni.

TiaMaria 2012-02-20 12:17

"Nem értek egyet a cikkel. Emlékszem, gyerekként nagyon zokon vettem, ha nem szóltak előre a szuriknál, hogy egy kicsit fájni fog. Mert attól még hogy nem szóltak, igenis fájt, csak éppen nem tudtam rá lelkileg felkészülni, és így még rosszabb volt!!"

 

 

 

 

egyetértek!

 

 

 

 

 

 

solarboat 2012-02-19 21:40

Na en sem vittem volna a gyerekeinket ilyen szemleletu orvoshoz. Egy jo gyerekorvos  Double  bind-et alkalmazza azaz felajanlja  a valasztasi lehetoseget igy nem kell tartania az ellenallastol es az elutasitastol pl bal vagy jobb karodba szeretned.

 az ilyan modszerrel Yes-set  igen bellitodast erhet el es kikuszobolheti a fajdalomtol valo sokkos felelmet 

solarboat 2012-02-19 21:21

Mit nem tanultatiok?Nem tanultatok hogy a paciens negativ transzba hogy kell "bekerulni" ? nem tanultatok a figyelemelterelest gondtalan emlekekkel valo lazittatast a raportba vonas szakaszait  a negativ transban levo figyelem iranyanak valtoztatasat ?

A pacing -leading  szabalyai szerinti kapcsolatfelvetelt ?

oaxacaca 2012-02-19 17:15

Csecsemők/kisgyerekek esetében talán működik a figyelem elterelésének módszere, felnőttként azonban pontosan az emlékezetünk segítségével fogjuk felidézni a szúrással járó fájdalom emlékképeket. Ha azonban tisztában vagyunk vele, hogy fájni fog, arra előre fel lehet készülni, s ezzel csökkenteni lehet a fájdalomérzetet. Bár ha azt vesszük figyelembe, hogy mennyi mindentől függ az aktuális percepció... na akkor nehéz megbecsülni, mit is fogunk érezni. De érdemes tudni róla, előre rákészülni, szerintem.

vérmatska 2012-02-19 15:55

Ezzel nem értek egyet, szerintem a gyerekek többsége árulásként éli meg, ha azt hazudják neki, hogy nem fog fájni, miközben igen (az lényegtelen, hogy mennyire).

estampida 2012-02-19 12:34

egyetértek... ezt mi sem így tanultuk az egyetemen. szerintem egy oltásról vagy egyéb beavatkozásról mindenki tudja, hogy fájni fog, és sokkal jobb, ha a beteg tudja, hogy na ez az x másodperc fog fájni, így nem kell az egész beavatkozás folyamán szorongania.

az pedig teljesen egyértelműen következik, hogy nemcsak a szavak hatására aktivizálódnak azok a bizonyos agyterületek, hanem nyilván magától a tudattól, látványtól is, ahogy a cikkben is írták, szóval ha tudom, hogy oltást kapok, nem kell az orvosnak beszélni hozzá, hogy aktivizálódjon...

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos berlini hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!

Sorsolás: 2012-06-30

Nyerj Budapest–Bécs retúrjegyet, Zenés-táncos sétahajójegyet vagy Budapest–Visegrád–Esztergom kirándulóhajó retúrjegyet!

Sorsolás: 2012-05-29

Itt a Nők Lapja Café májusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-06-01

A Tolle az egészséges ételek mellett az aktív mozgásról is gondoskodik. Egy fehér Tolle kerékpárt sorsolunk ki!

Sorsolás: 2012-06-07

  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2