A magyar farsangi szokások a középkorban honosodtak meg, a maszkos alakoskodás azonban egészen az antik, görög, római és germán pogány szokásokig nyúlik vissza. De vajon mire volt jó a farsang, mélyebb szinten mi volt a célunk vele, miért alakult ki?

A farsang a tavaszvárás ősi ünnepe, melyben a rémisztő maszkok, a zajkeltés és hangoskodás a tél elijesztésére, elűzésére szolgáltak. Milyen szimbolikus! A tél a sötét, fénytelen hónapok időszaka és éppúgy, ahogyan a természetben, úgy bennünk is jelen van a sötétség, vagy ahogy a jungi pszichológia hívja: „árnyék-én”.

De mi is ez valójában?

A persona latin szó, és személyiséget, azaz maszkot jelent. Bizony, a személyiségünk, pontosabban személyiségeink – amiből minden egészséges embernek több van, hiszen különféle szerepeink vannak az életben, a hozzájuk illő szerepszemélyiségekkel – énünk legkülső burkai. Mégpedig az a rész, amilyenek az adott szerepünkben szeretnénk lenni, amilyennek az adott szituációban lenni illik. Egy tárgyaláson például nem vicceskedünk, a tanár vagy az orvos – jó esetben – nem udvarol a tanítványnak, kliensnek, az eladónak nem mondjuk el a magánéletünket, vagy azt, hogy hogyan öltözködjön.

A jó persona valójában kompromisszum eredménye, ami a külvilág elvárásai, valamint a saját belső igényünk között jön létre. Tudjuk jól – hisz mindannyian folyamatosan tapasztaljuk – egészen mások tudunk lenni, ha egy hivatalos szervnél kell ügyet intéznünk, vagy épp a kedvesünk karjában vagyunk, ha egy tárgyaláson vagy prezentáción kell az érdekeinket képviselnünk, vagy ha épp szüleinkkel, barátainkkal vagyunk.

Diplomataszerepben

Eszembe jutott egy Londonban élő barátnőm, aki közel tíz éve abból él, hogy domina. Elmesélte, hogy kuncsaftjai többnyire nagypályás üzletemberek, politikusok. Nekik igen meghatározott az adott személyiségen belüli megnyilvánulási lehetőségük. Elegánsnak kell lenni, nem beszélhetnek – legalábbis az elvárások szerint – közönségesen, de még a szlenget sem illik használniuk, a diplomáciai etikett határai kijelöltek. A magánéletüket, de sokszor az őszinte reakcióikat is a kirakatnak megfelelően kell tálalniuk, fontos, hogy határozottak legyenek vagy annak tűnjenek, hogy biztosak legyenek a döntéseikben. Ez egyfajta szerep, aminek, mint minden szerepnek, tehát magának a személyiségnek ára van.

A lelket nem lehet becsapni

Úgyhogy amikor kijönnek a szerepből, és kiengedik, megélik a már említett árnyék-ént, egészen más viselkedést láthatunk tőlük. A barátnőm mesélte, hogy két fő kategóriában bünteti a „vezekelni vágyókat”. Vagy szubmisszív az illető: neki a lelki megaláztatás kell; vagy mazochista: ő fizikai szinten is igényli a szenvedést. És a napközben elegáns üzletemberek estére – amikor kívül-belül leszáll a sötét – beöltöznek pelenkázandó kisbabának, amikor nincs felelősség, vagy térdre ereszkedő ütlegelésre váró rabszolgának – és ezért nem keveset fizetnek. Mennél nagyobb az erőszak a personán, annál radikálisabb az árnyék-én megnyilvánulása.

Mindaz, ami a személyiségünk, személyiségeink megformálásához nem szükséges, nem odavaló érzés, azt akaratlanul is lenyomjuk a tudat alá. Ebből lesz az árnyék-én, ami valójában a persona, azaz az adott személyiség ára. Hogy mit jelent ez, még néhány példával megvilágítom. Ismerjük azokat a bigott vallásosokat, akik kifelé az emberszeretetet, vallásuk tanait hirdetik, amikor azonban nem, vagy kevesen látják őket, ítélkeznek, gyűlölködnek, kirekesztenek másokat. Persona – árnyék-én. (Radikálisabb példa, amikor egyes papokról kiderül, hogy pedofilok.) Az árnyék-énhez tartozik mindaz, amilyenek nem szeretnénk lenni. A jóságos, türelmes gyógyító, tanító, akiből aztán kijön a türelmetlen, kritikus, szeretetlen én. Mindannyiunknak van árnyék-énünk, ami kinél így, kinél úgy jön ki.

Farsangkor, a jelmez álarca alatt mindezt „hivatalosan” is kijátszhatjuk magunkból. A legjobb maszk ugyanis épp azt az énünket, árnyék-énünket mutatja meg, amit a hétköznapokban nem vállalunk be.
A farsang – az álarc névtelensége mögött – a népi hagyományban a szabályok felrúgására, kigúnyolására szolgált. Épp ezért a középkor egy szakaszában az egyház tiltotta, az ördög ünnepének nevezte, pedig ez tudattalanul egyfajta gyógyítása volt a léleknek, amikor ki lehetett engedni a gőzt, amikor nem kellett alakoskodni, szerepet játszani – miközben látszólag épp alakoskodtak és szerepet játszottak az emberek. Fölvették a maszkot, hogy maszk nélkül lehessenek.

Képzeld el, hogy a világ legnagyobb jelmezraktárában vagy, ahol BÁRMINEK beöltözhetsz. Vajon mi esne a legjobban? Légy őszinte magadhoz! Mit élnél meg most leginkább, amivel segíted elkergetni a telet, azaz a sötétet magadban? Itt most nem kell jó fiúnak vagy lánynak lenned!