Szélesvásznú TV-k
Már 14 990 Ft-tól
Nemrég arról írtunk, hogy virágzik a munkahelyi szerelem, mindig is sokan voltak azok, akik párjukat a munkahelyen találták meg. Ez persze mind szép és jó, ám a munkahelyi románcokat nem mindegyik munkáltató hagyja szó nélkül, hiszen nagyon gyakori, hogy a munkahelyi viszony rossz hatással van a munkamorálra, a teljesítményre, de a többi kolléga is kényelmetlenül érezheti magát – és akkor még nem beszéltünk a munkahelyi pletyka erejéről. A legrosszabb forgatókönyv ugyanakkor mégis az, amikor egy pár szakít.
![]() |
Fotó: aznow.biz |
| „Két éve egy ingatlanirodában lettem asszisztens, fél évre rá pedig összejöttem a felettesemmel. Eleinte titkoltuk a dolgot, pár hónap után azonban felvállaltuk, hogy együtt vagyunk. Nem áltattam magam, tudtam, hogy megy a rosszindulatú pletyka, de ez valahogy nem érdekelt. Akkor lett igazán rossz a helyzet, amikor a pasim úgy döntött, hogy visszamegy a volt barátnőjéhez. Hirtelen pokollá változott az életem, képtelen voltam jól viselni a helyzetet, nehezemre esett normális beosztottként viselkedni. A vége az lett, hogy felmondtam” – meséli Klára (29), aki új munkahelyén eltökélt: nem ismerkedik. |
Mivel jellemző, hogy a viszony a munka rovására megy, a vállalatok jelentős része külön üzletpolitikával rendelkezik ilyen esetekre. Bár itthon a munka törvénykönyve nem tartalmaz erre vonatkozó szabályokat, s ez a téma inkább etikai kérdésnek minősül, néhány cégnél tiltják a munkahelyi párkapcsolatot – elsősorban a felettes és beosztott közötti viszonyt nézik rossz szemmel, hiszen itt fennáll a jogtalan előléptetés, jutalmazás veszélye. A közigazgatásban például bár házastársak, illetve bejegyzett élettársak dolgozhatnak azonos szervezeti egységben, főnök-beosztott kapcsolat nem lehet közöttük.
Néhány amerikai vállalat komolyabban veszi a kérdést, és úgynevezett szerelemszerződést – love contract – írat alá a párokkal. A felek aláírásukkal igazolják, hogy ők egy pár, tartós kapcsolatban élnek, és írásban is megerősítik: tudomásul vették a vállalat párkapcsolatra vonatkozó irányelveit; párkapcsolati problémák esetén szintén ezek szellemében járnak el. Párkapcsolati problémáikat munkahelyen kívül intézik el, szexuálisan nem közelednek egymáshoz, a kollégákat nem hozzák kellemetlen helyzetbe, és így tovább. „Szerződésszegés” esetén kirúgás várható.
A gyakorlat persze mindig rácáfol az elméletre – különösen ha még szerződés sincs, legfeljebb a nagyfőnök néz csúnyán, ha túl intim vége lesz egy vállalati bulinak. Ez nem lehet hivatalos felmondási ok, de azért sok helyen akad olyan, akit belső viszony miatt rúgtak ki – ugyanakkor bámulatos előléptetésekre is bőven látni példát; még ha ezek sok helyen inkább csak a jó ízlésbe ütköznek és nem szerződési pontokba.
Legújabb a címlapról:
Will Smith belekötött Lady Gagába
Bryan 2012-02-16 16:28
Sziasztok!Elolvastam az összes hozzászólást és ne haragudjatok nekem más a véleményem.. szerintem is a munkaügyi osztályok réme, az összes munkahelyi kapcsolat, és a kollégák réme is, már akik éppen nem a munkahelyükön szerelmesek... Saját tapasztalatból mondom.. a volt munkahelyem elég sok pár kialakult... a főnök a beosztottal. beosztott a beosztottal.. a végén mindenki csak azzal volt elfoglalva, hogy merre ne menjenek az adott helyen. hogy nehogy zavarjanak . ugyanis mindenütt a szerelmespárokba botlottak,, és higgyétek el a legtöbb ember egyáltalán nem kezeli felnőtt módjára a dolgokat nem a magánéletünket intézzük ott ahová úgymond kenyeret keresni megyünk. Innentől kezdve teljesítmény nuku... mondom saját tapasztalat.. én a magam részéről nem győztem rádolgozni a szerelmes kollégákra..sőt a főnökömre is mivel hát őt is elragadták az érzelmei. középvezetőként nem győztem túlórázni családos ember létemre a kedves kollégák helyett. a haragszom rádoknak néha se vége se hossza.. hiszti ajtócsapkodás mi egyéb.. és higgyétek el a legtöbb helyen ahol munkahelyi kapcsolat van ez előbb utóbb elő szokott fordulni nekem ne mondja senki igenis behozta mindenki és be is hozza mindenkinek elege lett. oly annyira, hogy én is szóltam a főnökömnek négyszemközt,, hogy most már unom.. és higgye el nagyon éleződik a hangulat a dolgozók részéről is az egyik kolléganő pedig megunva a nyolc óra munkaidőbe tett 12 órai munkát egyenesen a felső vezetésnek szólt. ugyanis a cég nálunk sem támogatta a munkahelyen való etyepetyét.. még a végén én lettem a hibás bár én erről a szabályról mit sem tudtam én aki segítettem őket elvesztettem az állásomat. összeférhetetlennek nyilvánítottak!!!! úgyhogy ne haragudjatok egyáltalán nem a személyiségi jogok megsértése ha ezt törvénybe iktatják,ugyanis a munkahely nem szórakozóhely. hogy az ember ott ismerkedjen.. mert más dolgozni jár oda, meg azért, hogy a családját eltartsa., az én személyiségi jogommal ugyanis nem törődött senki.
Zitoun 2012-02-16 14:14
Én sem dolgoznék soha egy munkahelyen a párommal, vagy egyikünknek vagy másikunknak mennie kellene. Soha nem mennék bele, hogy odajöjjön, dolgozni ahol én dolgozok, akkor már inkább én mennék. A munkahely nem a magánélet része! Nekem még barátom se volt egyetlen munkahelyemen se. Arra van példa, hogy utána barátnők lettünk, miután én eljöttem cégtől.
hpiros 2012-02-16 12:40
Nem rég voltunk nyaralni a férjemmel.
Megismerkedtünk egy délfarikai sráccal, aki velünk egykorú de egyedül volt a szigeten, így sok idöt töltöttünk együtt.
Kérdeztem, miért is van egyedül egy ilyen romantikázós helyen. Mire elmondt, hogy túl van már kapcsolatokon, és most csak a munka, munka és munka.
DE munkahelyi kapcsolatba nem megy bele.
Amin én jót röhögtem mert mi is munkahelyi kapcsolat voltunk, habár akkor hoztuk csak nyilvánosságra amikor én felmondtam.
Ekkor mondta, hogy náluk és szinte minden délafrikai cégnél a munkaszerzödés kitér a munkahelyi kapcsolatokra ami tiltott teljes mértékben.
čn ezen teljesen kiakadtam, mert ez több mint személyiségjogok sértése, de hát az délafrika, itt európában ilyet tuti nem irathatnának alá. Max amit az amerikaiak is hogy elismerik párkapcsolatukat, ami a ahogy valaki írta a zaklatások elkerülése miatt van.
zsaki71 2012-02-16 11:51
Azt gondolom, aki okosan csinálja, okosan fog szakítani is...és nem lesz ezzel probléma később sem....
khk 2012-02-16 11:46
Valóban nagy önuralom kell hozzá! És idő! Ez így van. Egyetértek. Ezért ne is menjen bele egy lágy érzelmivilágú ember. Mert Ő kikészül.
Dike 2012-02-16 11:35
Persze, lehet okosan csinálni, csak szerintem kevesen képesek rá. És amíg tart a kapcsolat még csak-csak, de amikor vége van, akkor milyen kellemetlen egy helyen dolgozni az exel. Pláne, ha nem volt fényes a szakítás.
lovemeorleaveme 2012-02-16 11:13
Kicsit félre van értelmezve a téma. Amerikában nyilván a cégek ezzel védik magukat a zaklatási perek ellen. Bizonyos munkakörökben pedig biztonsági vagy egyéb okból nem dolgozhatnak párok egyazon osztályon. Pl ugyanazon bankfiókban nem dolgozhatnak párok (egy ilyen bankról tudok, ismerősöm dolgoztt ott és konkrétan az ő fiókjukban is volt ebből probléma) , mert nagyobb a visszaélés esélye. Volt már erre példa, ezért hozta az adott cég ezt a szabályt. Ha valakik összejöttek természetesen nem bocsátották el a dolgozókat csak az egyiket áthelyezték másik helyre.
Vannak olyan munkakörök ahol ez nem okoz problémát, ha felnőtt módjára intézik a dolgokat. Nem egy pár jött össze a munkahelyeimen és nem volt belőle nagy probléma.
montini 2012-02-16 11:07
Egyetértek.
És ha mégis a munkahelyen találod meg életed párját? Kirúgnak?! :- Az érzelmeknek nem lehet szerződésekben (sem) parancsolni.
Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos berlini hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!
Itt a Nők Lapja Café májusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!
7 hozzászólás
10 hozzászólás Már 14 990 Ft-tól
Már 59 890 Ft-tól
Már 961 Ft-tól
Amit minden nőnek tudnia kell az emlőrákról
Balazs I. Bodai, Richard A. Zmuda
Online ár: 1683 Ft