Életmód

Pozitívumai is vannak a depressziónak

  • Nők Lapja Cafe
  • 2012. 02. 16.
Gondoltad volna, hogy a depressziós állapot előnyökkel is járhat?

Kedvetlenség, levertség, fásultság: a depresszió kapcsán csak nagyon kevesen gondolunk arra, hogy az állapot előnyei, pozitív sajátosságai után kutassunk. Még szerencse, hogy a kutatók ezt megteszik helyettünk, a megfigyelésekből pedig kiderül, hogy a depressziós állapotnak sok előnye is lehet: kísérlettel bizonyították, hogy a depressziós emberek nagyon is tudatosak, ha döntéshozásról van szó. 

A depressziónak pozitívumai is vannak

 

Egy átfogó kutatásban depressziósok egy csoportja olyan számítógépes feladatokat kapott, ahol egy egyszerűnek tűnő feladatot kellett megoldaniuk: egy lakást kellett kiadniuk, illetve egy adott állásra kellett megtalálniuk a legmegfelelőbb embert. Az eredményekből egyértelműen kiderült, hogy míg a depressziósok átgondolt döntés során választották ki a legmegfelelőbb embereket, addig a nem depressziósokból álló kontrollcsoport felületes volt, gyorsan és meggondolatlanul választotta ki azokat, akinek lakást adnának bérbe, illetve alkalmaznának egy munkára. Megfigyelték, hogy a depressziós ember döntés előtt hosszasan analizál, a felkínált megoldásokat pedig nem fogadja el egyszerre, döntés előtt ellenőriz. 

Kutatók szerint a depresszióhoz a legtöbben csak negatív tartalmakat társítanak, pedig a túlélésért folytatott harcban a depressziónak komoly szerepe van. Amerikai viselkedéskutatók szerint a depresszió egy olyan viselkedésminta kialakulásához vezet, ami a depressziós ember számára segítséget ad, hogy az összetett problémákat hatékonyabban oldja meg. A depresszió kivonja az embert a szociális közegéből, hogy adott problémára fókuszáljon, vagyis a depressziós állapot kényszeríti arra, hogy azokkal a dolgokkal foglalkozzon, amelyek adott életszakaszban nagyon fontosak – olvasható a Journal of Abnormal Psychology című szaklapban. 

Szerinted igazuk van a kutatóknak, a depresszió valóban azért alakul ki, hogy egy meghatározott problémára fókuszáljunk?

Legújabb a címlapról:

Will Smith belekötött Lady Gagába
Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos berlini hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!

Sorsolás: 2012-06-30

Nyerj Budapest–Bécs retúrjegyet, Zenés-táncos sétahajójegyet vagy Budapest–Visegrád–Esztergom kirándulóhajó retúrjegyet!

Sorsolás: 2012-05-29

Itt a Nők Lapja Café májusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-06-01

A Tolle az egészséges ételek mellett az aktív mozgásról is gondoskodik. Egy fehér Tolle kerékpárt sorsolunk ki!

Sorsolás: 2012-06-07

  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2