Okostelefonok
Már 14 900 Ft-tól
Legutóbb, immár sokadszor jelent meg olyan kutatási eredmény, mely szerint „a sovány nő kevésbé kívánatos a férfiaknak” – a hírt a Nők Lapja Café is közölte, ám a téma sokakat érzékenyen érintett. A vékony lányok élményeiből az derül ki, hogy lassan mintha fordulna a kocka: a közvélemény már nem a túlsúlyosakkal, hanem a született vékonyakkal szemben előítéletes.
„A napokban szintén nem éppen túlsúlyos anyukámmal tévedtem egy ruhaboltba, ahol még a legkisebb méret is nyilvánvalóan legalább két számmal nagyobb volt a nekünk szükségesnél – meséli Kriszta. – Az eladónő erőltetett kedvességgel megkérdezte, segíthet-e valamiben? Mi szinte egyszerre jegyeztük meg, utólag nyilván nagyon felelőtlenül, de finoman, hogy ezt a butikot biztos nagyméretűeknek találták ki. Mire az eladónő, levetve felragasztott mosolyát, felcsattant: nem a ruhák nagyok, maguk betegesen soványak! Mi kisomfordáltunk a boltból, de majd felrobbantunk a dühtől, legszívesebben visszaszóltunk volna a még molettnek is csak nagy-nagy jóindulattal nevezhető nőnek, hogy inkább fogyjon sürgősen, de tíz kiló alatt meg ne álljon... Mégis hogyan képzeli valaki ezt?”
Kriszta valóban nem mondható teltnek: 180 cm magas és 50 kiló. Neki azonban ez éppen megfelel. A környezetének viszont úgy látszik, nem. „Tökéletesen elegem van abból, hogy mindenki folyamatosan a molettség, kövérség védelmében szól, észre nem véve, hogy mennyit cikizik a soványakat – mondja Kriszta. – Mindenki pontosan tudja, hogy a férfiak ősidők óta ösztönösen, genetikailag a teltkarcsúbb nőket szeretik. Mégis minden cikk ezt hozza újra és újra nyilvánosságra. Belegondolt egyetlen, túlsúlyával küzdő nő is, milyen az, amikor a boltban az eladó azt mondja: nem a mi ruháink nagyok, maga extrém gebe? Hogy naponta kapja meg az ember, hogy adnék neked 10 kilót? Hogy mit ettél ma? Valamikor, valakitől kapott már egyetlen duci is ilyen direkt beszólást?”
„Én is a vékony nők táborát erősítem, ugyanis 163 cm vagyok és 46 kg. De nem azért, mert nem eszem, mert így jó nekem, hanem mert ilyen az alkatom! – írja egy kisgyermekes anya. – Szoptattam a kisfiamat, van mellem, van fenekem, nő vagyok. Szeretnék hízni, de az nem egyszerű. Nekem is elegem van abból, hogy lesajnálva néznek az emberek. Az is igaz, hogy ha elfogadnánk magunkat, akkor nem érdekelne, hogy más mit mond...” „Én mióta az eszemet tudom, ilyen vékony voltam – mondja egy olvasónk. – Három évvel ezelőtt csupán 45 kilót nyomtam. Engem egyébként nem zavar, hogy vékony vagyok, jól érzem magam a bőrömben, de a társadalom szemében csak egy pálcika vagyok. Emlékszem, gimiben volt, hogy megállítottak a folyosón és elkezdtek faggatni, hogy milyen érzés anorexiásnak lenni, miközben épp egy nagy szendvicset ettem. Az a baj, hogy sokan tényleg azt hiszik, csak azért, mert valaki vékony, akkor annak már biztos nem esik rosszul ez a sok szurkálódás.”
„Képzeld el, mit szólna valaki, ha lezsírdisznóznák! De anorexiásozni, piszkafázni, gebézni, elöl deszka, hátul lécezni azt lehet. Pedig ezek a megjegyzések is ugyanolyan bántóak” – csatlakoztak többen is.
| Mikor beszélünk soványságról? Akkor, ha a testtömeg 10-20 százalékkal kisebb az átlagnál. A normál testtömeg meghatározására – számos index közül leggyakrabban – a testtömeg-indexet használják, amely a kg-ban kifejezett testtömeg (testsúly) és a méterben kifejezett testmagasság négyzetének a hányadosa. A normál TTI 20–25 között mozog. Az életkor előrehaladtával a testtömeg-index is változik, de soványságról csak 18,5–20 alatti TTI-értékek esetén beszélünk. |
| Életkor (év) | „Normál” TTI |
| 19–24 | 19–24 |
| 25–34 | 20–25 |
| 35–44 | 21–26 |
| 45–54 | 22–27 |
| 55–64 | 23–28 |
| 65– | 24–29 |
„Már megint fogytál. Egyél már! Adok neked szívesen pár kilót. Meg tudom számlálni minden egyes csigolyád. Kilátszik a bordád!” – és sorolhatnánk a legegyszerűbb, napi megjegyzéseket, amik nélkül nem telik el sovány ember napja. A már megszokott téma az étteremben, hogy mennyi maradt a tányérjában, hogy mindenki árgus szemmel figyeli, mennyi fogyott a levesből, húsból, s ne hagyjon ott egy falatot se! Teljesen természetes reakciók, miközben az már nyilván mélységesen bántó lenne rászólni egy túlsúlyos emberre, hányadik tányér desszertet veszi el a svédasztalról, mennyit, vagy milyen gyorsan eszik. „A legdurvább, amikor az embert a párja piszkálja – mesél Pálma. – Velem megtörtént, hogy a pasim közölte, hogy volt már, hogy a bordáim láttán elment a kedve az egésztől, vagy mert épp félt, hogy összeroppant...”
A legelképesztőbb történetek sorát hallgathatjuk végig, ha erről beszélünk. A legerősebb talán az, amit egy anyuka osztott meg velünk: kisfia zokogva futott hozzá, amikor érte ment az oviba, szorosan magához szorította anyját és krokodilkönnyei között kérdezte: „Mami, ugye nem igaz, amit mondanak rád az oviban, hogy te nagyon beteg vagy, anorexiás, azért vagy ilyen sovány?”
Kevesebben akarnak hízni, mint fogyni, de a vékonyak számára ez legalább ugyanakkora gond, mint a túlsúlyosaknak a fogyás. S míg a fogyókúráknak se szeri, se száma, és legalább egy időre segítenek, addig a hízni vágyóknak sokkal nehezebb dolguk van – ez is tudományosan alátámasztott tény. A lakosság több mint 50 százaléka túlsúlyos vagy kövér. Talán az elhízás rohamos emelkedése, az, hogy az elhízás más, krónikus megbetegedések előidézésében szerepet játszik, magyarázhatja, hogy a soványság kérdése ritkábban kerül reflektorfénybe. Pedig ennek is ezer oka lehet.
Van, aki genetikusan képtelen a hízásra, van, aki a fogyókúrát viszi túlzásba, de sok esetben valós betegség van a háttérben. Pajzsmirigybetegség, emésztési zavar, anyagcsere-betegség, vese-, máj-, szív- vagy hasnyálmirigy-probléma, táplálékallergia és egy sor más magyarázat létezhet a „genetikai adottság” mellett. Ha egészségügyi probléma áll a háttérben, még inkább felmerül a kérdés: hogyan gondolhatja bárki is, hogy tökéletesen rendjén valóak a durva szavak, azt pedig talán senki sem hiszi komolyan, hogy ezekkel a szavakkal segíteni lehet...
Legújabb a címlapról:
Will Smith belekötött Lady Gagába
tokamoka 2012-02-22 19:41
Ez a cikk arról szól, hogy nem csak a molettekkel szemben kéne elnézőnek, elfogadónak lenni. Senki nem írta sehová, hogy ez zavaró! Valaki betegség vagy az alkata miatt vékony és rájuk is rendszeresen teszik a megjegyzéseket. Miért fáj az neked ha leírják egy cikkben, hogy a túlsúlyos emberek mellett a vékonyakat is el kéne fogadni. Aki alkatilag vékony annak kb olyan nehéz hízni mint a túlsúlyos embereknek lefogyni, csak nincs tele hízási tippekkel a net meg a magazinok így aki fel akar szedni pár kilótannak még nehezebb. Aki sovány ugyan úgy szenved tőle mint az aki kövér!
A stílusod mindent elárul rólad!
Legyél te is megértőbb és talán a környezeted is megértőbb lesz a te problémáidal.;)
Torolt_felhasznalo_297155 2012-02-17 14:05
Engem nem szoktak bántani a vékonyságom miatt. Inkább nevetgélnek rajtam, számomra nem bántó módon.
Olyanokat mondanak, hogy jaj de jó neked, te bármit megehetsz, bármit felvehetsz.
Gyerekkorom óta minden nap kapok kábé valami megjegyzést ezzel kapcsolatban, totál megszoktam.
A boltban jellemző módon bármilyen ruhadarabnál azt mondják, hogy m-es méret kell, ugye. Pedig dehogy, mert elég széles mellkasom, hátam, vállam van, a csípőm pedig szintén széles.
Én soha nem éreztem azt, hogy beszóltak volna...
ezanick* 2012-02-17 13:43
Talán nekem kellene elmondanom, hogy mit tapasztalok ruhavásárlásnál és miket mondanak nekem ismerősök...
Mesélj :-)
Torolt_felhasznalo_297155 2012-02-17 11:14
"Viszont én továbbra se állítanék fel konkrét diagnózist olyanról, akit soha nem láttam és nem is ismerek, még akkor se, ha én lennék a sote ügyeletes sztár docense...."
Te nem érzed azt a fura ellentmondást vagy nem is tudom minek hívjam, hogy amikor a vékony nők problémáiról írnak, akkor egy feltehetőleg extrém vékony nő esetét mutatják be (már amennyiben ő valóban létezik)?
Torolt_felhasznalo_297155 2012-02-17 11:11
Akkor esetleg leírnád itt a magasságod és súlyod?
nem_érdekelsz 2012-02-17 11:04
Hagyjuk már a bmi-t, az is csak arra jó, hogy még inkább rossz érzést keltsenek azokban, akik kevesebbet nyomnak az átlagnál. Ha rá hallgatnék, olyan 10 kiló pluszt kéne magamra erőszakolnom hogy szerinte a normál tartományba essek, holott soha, ismétlem SOHA nem volt semmilyen egészésgügyi problémám a súlyom miatt. (de nyilván majd itt valaki megmondja hogy mit tévedett az orvostudomány)
Viszont én továbbra se állítanék fel konkrét diagnózist olyanról, akit soha nem láttam és nem is ismerek, még akkor se, ha én lennék a sote ügyeletes sztár docense....
De megtanulhattam volna már, hogy itt az nlc-n a nagy többség milyen okos és látatlanban megmondja a tutit.
Torolt_felhasznalo_297155 2012-02-17 07:57
Ha nem tévedtek a testsúlynál, akkor felháborító, agymosó, buta... satöbbi példát hoznak, hiszen "Kriszta" (aki nem tudom, valós személy-e) 180 cm, 50 kg = ANOREXIÁS.
Mármost a cikk a vékony nőkről szól. Nem a NAGYON VÉKONY, BETEGESEN VÉKONY, ANOREXIÁS nőkről.
Én 180 cm-hez 60 kg vagyok, a BMI index szerint az egészségesnek tekinthető kategória legalján.
Talán nekem kellene elmondanom, hogy mit tapasztalok ruhavásárlásnál és miket mondanak nekem ismerősök...
Vagy kiáltsuk ki a betegeset normálisnak???
szívószál 2012-02-16 23:59
De, igaz a testsúly, bárki is vonta kétségbe, sőt. Miért gondolja bárki, hogy az ember ezzel viccelne????
Itt a Nők Lapja Café májusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!
Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos berlini hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!
7 hozzászólás
6 hozzászólás
10 hozzászólás Már 14 900 Ft-tól
Már 14 990 Ft-tól
Már 59 890 Ft-tól
Amit minden nőnek tudnia kell az emlőrákról
Balazs I. Bodai, Richard A. Zmuda
Online ár: 1683 Ft