Okostelefonok
Már 14 900 Ft-tól
A húszéves Natalie Strawn gyermekkora óta szenvedett a túlsúlytól. Tulajdonképpen a barátok hiánya miatt kialakult depresszió miatt evett folyamatosan, így hatodikos korában már 150 kilogrammot nyomott. Ahogy nőtt a súlya, egyre durvább zaklatások érték az iskolában. Amikor végigment a folyosón, zsírosbödönnek csúfolták, amikor a strandon látták, bálnának. 17 évesen több mint 250 kilót nyomott, ami még 177 centiméteres magasságához is extrém volt. Nehezére esett a járás, és vezetni sem tudott megtanulni, mert egyszerűen nem fért be a kormány mögé.
A fiatal lánynak végül elege lett, és elhatározta, hogy gyökeresen megváltoztatja az életét, ezért csatlakozott egy fogyókúrás klubhoz, ahová hetente eljárt. Közben videós blogban dokumentálta az eseményeket. Elmondta, hogy a diétát azért tudja viszonylag könnyen tartani, mert semmit nem vontak meg tőle, csak a mennyiségre kell odafigyelnie.
Közben tornázni is elkezdett, ami kezdetben lehetetlennek tűnt. „Csak akkor tudtam elkezdeni edzeni, amikor már 45 kilótól megszabadultam. Az első aerobik 18 percig tartott, de mondhatom, az volt életem leghosszabb 18 perce. Nem kaptam levegőt és izzadságban úsztam” – meséli Natalie.
![]() |
| Natalie és édesanyja nemrég egy amerikai tévéműsorban Fotó: abcnews.com |
A három éve tartó fogyókúra során a lány összesen 130 kilót fogyott, és még 45-öt szeretne. A fogyásban édesanyja, Rita segít neki, aki nemrég maga is sikeresen szabadult meg 45 kilótól. A lány azt tervezi, hogy az iskola után táplálkozási szakértőként dolgozik majd a fogyókúrás klubjánál, mert úgy gondolja, az ő példája sokakat bátoríthat.
Legújabb a címlapról:
Will Smith belekötött Lady Gagába
eeeper 2011-12-30 10:00
hexilein72, hogy te milyen rosszindulatú vagy... :( Béna dolog.
Szerintem óriási dolog akár pszichikailag is véghezvinni ezt az iszonyatosan nagy fogyást. Gondold csak el, olyan mintha két embert levettek volna a válláról. És 250-hez képest 120 kilósnak lenni, maga az öröm és boldogság. És az, hogy folytatja, becsülendő, nem leszólandó...
Csak azt kívánom, hogy sok olyan ember, aki sok-sok leadandó kilóval küzd, ne is figyeljen az olyan káráló majmokra akik el akarnák venni a büszkeségüket és a sikerélményüket
Hajrá!
hufur 2011-12-29 18:23
Még ilyen butaságot, mint amit te leírtál!
Komolyan, inkább dicsérni kellene az akaraterejét, de nyilván te is azok közé tartozol, akik magát a problémát sem értik, hát még a problémával küzdő embert... Lehet, hogy valóban a vége lesz a legnehezebb, de azért marhára nem mindegy, hogy a 177 centijéhez esetleg (ó, borzalom) 80 kiló lesz, mert az utolsó pár kilót nem bírja leadni, vagy marad 250.
Pirospöttyös 2011-12-29 15:05
hexilein72, gondolkodjál már, mielőtt ítéletet hirdetsz! 250-130=120 kg jelenleg. Ebből terv szerint lead még 45 kg-ot, akkor 75 kg lesz a súlya a 177 cm-hez! Kifejezetten csinos alkat lesz! A BMI-je 23,9 lesz, ami normál, sőt, ideális testsúly a magasságához!
hexilein72 2011-12-29 14:40
Ez nagyon szep es jo, de meg mindig iszonyu tulsulyos!! Ahhoz, hogy normalis legyen a testsulya, nem eleg a kitüzött meg 45 kilo, hanem legalabb 55-60 kell, vagyis a mostaninak meg a fele! Es a legvege a legnehezebb, nem a 250 kilo hájbol lefogyni 130-at...
Mondjuk Béla 2011-12-29 11:11
Gratulálok, csak így tovább!
Nők Lapja Cafe 2011-12-29 11:11
Három év alatt testsúlyának több mint felétől szabadult meg a fiatal lány, aki bebizonyította: semmi sem lehetetlen, ha az ember igazán elszánt.
Tovább a cikkre...
Itt a Nők Lapja Café májusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!
Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos berlini hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!
7 hozzászólás
5 hozzászólás
10 hozzászólás Már 14 900 Ft-tól
Már 961 Ft-tól
Már 19 900 Ft-tól
Amit minden nőnek tudnia kell az emlőrákról
Balazs I. Bodai, Richard A. Zmuda
Online ár: 1683 Ft