Életmód

Szexinek érzi magát a 115 kilós rúdtáncosnő

  • Nők Lapja Cafe
  • 2011. 12. 08.
Bár az alkata a legkevésbé sem szokványos, a fiatal nőt ez egyáltalán nem tartja vissza attól, hogy rúdtáncversenyeken induljon.

Szexinek érzi magát a 115 kilós rúdtáncosnőA 26 éves, 115 kilós anyuka, LuAyne Barber öt évvel ezelőtt kezdett rúdtáncolni, pár hónappal azután, hogy világra hozta első gyermekét. Saját bevallása szerint már régebben is ki szerette volna próbálni ezt a sportot, de túlsúlya miatt sokáig nem mert belevágni.

LuAyne egy hormonális betegség miatt gyerekkora óta komoly súlyproblémákkal küzd, emiatt mindig is szégyellte a testét. Azt mondja, a rúdtáncórákon érezte először szexinek magát.

A művésznevén Luluként ismert nő három éve rendszeresen indul rúdtáncversenyeken is. Mindenféle bonyolult figurát meg tud csinálni a rúdon, és a fellépőruhája is hasonló, mint a vékony rúdtáncosoké: apró sortokban, dresszekben áll a közönség elé, maximálisan felvállalva a testét. Bár versenytársai olykor partra vetett bálnának csúfolják, azt mondja, ez nem tántorítja el attól, hogy azt csinálja, amit szeret. Egyre bővülő rajongótáborral rendelkezik, a legnagyobb rajongója pedig a férje.

Címkék: túlsúly, rúdtánc

Legújabb a címlapról:

Will Smith belekötött Lady Gagába
Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

kisgondban 2011-12-08 23:07

ez rémisztően undorító, álmomban se jöjjön elő.....

birerzsi 2011-12-08 23:00

Az nlc-nél a közelmúlt óta központi téma a rúdtánc? Múltkor volt egy muszlima, aki az arcát is takaró fekete lepelben rúdtáncolt. Még valami 800 kg-os férfiról is kéne betenni képeket, az sem ártana, ha nőnek érezné magát, hogy stílszerűek legyetek önmagatokhoz. 

birerzsi 2011-12-08 22:51

Derékig teljesen normálisan néz ki a nő, de azok a combok??!!

kicsim1978 2011-12-08 19:31

Az szép hogy ő elfogadja magát,hiszen szegény hormonbeteg.De hogy molett azzal vitatkoznék.A hölgy nem molett,ő kövér a kettő nem egy!!!!

csillag88 2011-12-08 17:22

Persze, nagyon relatív hogy kinek mi a szép, csak úgy a nagy átlagot figyelembe véve o kilóg a sorból.

 

Vannak kifejezetten szép telt nok, ismerek is jópárat, eszembe nem jutna úgy leírno oket hogy "az a kovér csaj", mert a jólápoltságuk és személyiséguk háttérbe szorítja ezt. Én ezt a cikkben szereplo not nem találom sem szépnek sem szexisnek.

semiramis 2011-12-08 16:26

persze, ertem. :)

 

de hidd el, nagyon sok ferfinak tetszenek a molett nök. nemcsak esztetikailag, hanem szexualisan is. lehet, hogy te nekik az 50 kiloddal "fantaziatlan" lennel.  :)jo ez igy.:)

 

 

(a kepen lathato nö egyebkent subjektive nekem sem tetszik, de nem a sulya miatt.) 

Pilizota 2011-12-08 16:18

Ízlések és pofonok.

 

Szerintem rusnya egy röfikisasszony ez.

csillag88 2011-12-08 15:49

hello semiramis! :-)

 

gondolom hogy boldog o és nem hiányzik neki az én hozzájárulásom..csak nekem személy szerint visszatetszo mert én is táncolok és valahogy úgy érzem hogy viccet csinál ebbol a "szakmából", én sem megyek a 60 kilómmal szumóbirkózónak...remélem érted a kicsavart logikámat! :-)

Nyerj Budapest–Bécs retúrjegyet, Zenés-táncos sétahajójegyet vagy Budapest–Visegrád–Esztergom kirándulóhajó retúrjegyet!

Sorsolás: 2012-05-29

A Tolle az egészséges ételek mellett az aktív mozgásról is gondoskodik. Egy fehér Tolle kerékpárt sorsolunk ki!

Sorsolás: 2012-06-07

Itt a Nők Lapja Café májusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-06-01

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos berlini hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!

Sorsolás: 2012-06-30

  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2