Életmód

Vajon okosan szeretjük a gyerekünket?

A szülő gyakran kártékonyan avatkozik be gyermeke életébe, manipulálja, akár meg is betegítheti. Ő diktálja a feltételeket, az álmokat, az elvárásokat. Dr. Csernus Imre pszichiáter mesél.

„Amikor a továbbtanulásra került sor, lövésem nem volt, hogy mi akarok lenni. A felvételit csak azért csináltam meg, mert tudtam, szüleimnek fontos, hogy diplomám legyen. Nekik anno nem adatott meg ez a lehetőség, de mindent megtettek, hogy nekem biztosítsák. Beadtam hát a jelentkezésemet jogi pályára, mert oda csak töriből és irodalomból volt felvételi. Felvettek. Szorgalmasan tanultam, dolgoztam, egyetlen dolog motivált és hajtott, az, hogy szüleim büszkék legyenek rám és szeressenek. A jog soha egy percig nem érdekelt, nem kötött le, és nem is ment túl jól. Három év múltán kihullottam, nem bírták az idegeim, padlót fogtam. Életem legnagyobb kudarcát éltem át akkor, fájt, hogy szüleim soha nem érhetik meg, hogy kislányukból sikeres jogász lett” – meséli Kata (33), aki azóta se szerzett diplomát.

Fotó: Sanoma Archív/Dömötör Csaba
Fotó: Sanoma Archív / Dömötör Csaba

Sok ember nem meri bevallani, hogy elszúrta: nem valósította meg álmait, rosszul döntött, nem volt elég bátor választani, felismerni, elismerni, változtatni és bevállalni. Amikor pedig belőlük szülő lesz, ugyanezeket a mintákat örökítik tovább gyermekeikre. Féltésből, meggyőződésből, saját mintáik mentén nevelik őket, vagy rajtuk keresztül hajszolják beteljesületlen vágyaikat.

Ennek a folyamatnak része az érzelmi zsarolás: „Nem látod, hogy anyáddal mennyit gürizünk azért, hogy neked jó legyen? A sírba viszel minket! Elszúrod az életedet! Ha mi már nem leszünk, bánni fogod, hogy így viselkedtél. Egyszer hálás leszel még nekünk ezért. Nem tudsz te semmit! Te ezt még nem értheted! Te ehhez még gyerek vagy. Szívünket-lelkünket kitesszük, hogy neked jó legyen, és ez a hála. Amíg, a mi kenyerünket eszed, a mi házunkban élsz, addig becsülj meg minket!” – sorolhatnánk hosszasan a sokaknak ismerősen csengő frázisokat.

De miért is manipulálható mindezzel a gyermek? Mert istennek hitt szüleitől mindent elfogad, nekik mindent elhisz. Tévesen azt hiszi, hogy ő a hibás, önmagát hibáztatja, és elkezdi önmaga büntetését. Úgy gondolja, nem méltó a szülői szeretetre. Így beindul a megfelelési kényszer mechanizmusa, avagy az ördögi kör. A lányoknál például gyakori, hogy ez a szülői attitűd anorexiához vezeti őket, de a kamaszokra jellemző migrén, az alkohol- és drogproblémák is ebben a konfliktusban gyökerezhetnek. A túlzott elvárásokat ugyanis a gyerek nem tudja teljesíteni. Az a fiatal, aki megfeszül a szülői szeretetért, óriási energiákat fektet ebbe a munkába, de a töredékét sem kapja vissza az erőbefektetésének.

De mégis, miért akar megfelelni a szülőnek? Azért, mert szeretetet akar. A szeretetért bármit megtenne. Így vagyunk programozva, prostituálódunk a szeretetért. A legtöbben ezt azonban nem ismerik fel, ilyenkor egy segítőre van szükség, aki rávezeti őket az igazságra.  

Ha a szülő jót akar tenni a gyerekével, akkor alternatívákat ajánl fel neki. Nem arról van szó, hogy a gyereket egyenrangúként kezeli, szó nincs erről, csak komolyan kell vennie, és meg kell adnia neki a választás lehetőségét, amin keresztül megtanulhatja, hogy döntésének súlya van. A döntés tehát az ő felelőssége. Ahhoz, hogy erre ráneveljük, kezdetben meg kell világítani számára a döntés minden lehetséges oldalát. Tudatosítani kell benne, hogy tehetséges, magáért teszi, amit tesz.

Egyszerű a képlet: ha a szülő önmaga bőrében jól érzi magát, meglesz az egyensúly. Ha ő tud mosolyogva élni, nem fogja elvárni, hogy a gyereke bajnok legyen. Tiszteletben tartja őt és választási jogát. Azaz az életre neveli.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top