nlc.hu
Életmód
Trendi a részidős párkapcsolat

Trendi a részidős párkapcsolat

A randizás és az együttélés közti köztes állapot a legnépszerűbb kapcsolati forma a fiatal felnőttek körében. Legalábbis egy friss amerikai kutatás szerint.

Trendi a részidős párkapcsolatA Missouri-Columbia Egyetem szakemberei által végzett felmérésből kiderült, hogy a fiatal felnőttek manapság az együttéléssel, illetve a házassággal járó kompromisszumok vállalása nélkül szeretik kiélvezni a tartós párkapcsolat előnyeit. Ezt a legtöbben úgynevezett részidős párkapcsolat formájában oldják meg: bár hivatalosan külön élnek, de hetente nagyjából három-négy napot valamelyikük lakásában együtt töltenek.

Az ilyen típusú kapcsolatok kifejezetten kényelmesek, hiszen a stabilitás érzését adják, az elköteleződés kényszere nélkül. Ha pedig a dolgok rosszul alakulnak, az elszakadás is sokkal egyszerűbb – magyarázta Tyler Jamison, a kutatás egyik vezetője egy sajtónyilatkozatában. 

A szakemberek szerint a részidős kapcsolat számos nyilvánvaló előnnyel jár, ugyanakkor árulkodik arról is, hogy merre tart a társadalom: „Nem akarjuk, hogy bárki is megakadályozzon bennünket abban, hogy azt tegyük, amit akarunk. Állandóan azt halljuk manapság: te is teszed a saját dolgod, én is az enyémet. Sajnos ez a megszállott ragaszkodás a függetlenséghez egészségtelen kapcsolatokhoz vezet – fogalmazott Aaron Turpeau párkapcsolati tanácsadó. – Nem tudjuk értékelni, amire nincs szükségünk, és nem szeretjük, amit nem tudunk értékelni. Mondhatom, hogy szeretnék párkapcsolatot, de nincs rá szükségem. Szeretnék egy férfit, ugyanakkor nincs szükségem férfira. Együttélést játszunk, házasságot játszunk, amikor pedig elegünk van belőle, visszavonulunk a saját lakásunkba.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top