Életmód

Kutyád olvas a gondolataidban!

A kutyák tényleg érzik, mi jár a gazdájuk fejében. A legújabb kutatások szerint minden mozdulatunkat képesek értelmezni.
Még több olvasnivaló a lélekről a Nők Lapja Psziché oldalán!

A legújabb kutatások szerint ezek az állatok képesek értelmezni a testbeszédet éppúgy, mint az általános viselkedést. „A kutyák és az emberek által nevelt farkasok észreveszik, ki az, aki figyel rájuk, és nagyobb eséllyel kérnek attól a személytől ételt” – írta a kutatás vezetője, a Floridai Egyetemen tanító Monique A.R. Udell a Learning & Behavior című folyóiratban megjelent tanulmányban. A szakemberek szerint ezek az állatok 165 szó jelentését képesek megtanulni, ezzel egy kétéves gyermek tudásszintjén állnak.

„Az elmúlt öt évben arra próbáltunk választ kapni, hogy a kutyák és a farkasok hogyan reagálnak az emberi viselkedésre. Például arra, hogy honnan tudják, mit fog a gazdájuk vagy bárki más tenni a következő pillanatban, és hogy érdemes-e tőle ételt kérni” – magyarázta Udell.
A kísérletbe házi és juhászkutyákat, valamint három megszelídített farkast vontak be. Két ember állt velük szemben. Az egyikük az állatokat nézte, a másik azonban nem figyelt rájuk, olvasott vagy hátat fordított nekik. Mindketten ételt tartottak a kezükben. Az állatok többsége attól kérte az eledelt, aki rájuk figyelt, ám nem egyformán voltak érzékenyek a jelekre: a juhászkutyák és a farkasok, akik ritkán látnak olvasó embert, nagyobb arányban mentek ehhez a személyhez, mint a házi kutyák, akik számára ez megszokott látvány.
„A felfedezés azért fontos, mert korábban úgy gondoltuk, a háziasítás során történt valamilyen genetikai változás a kutyáknál, ami képessé teszi őket az emberi viselkedés értelmezésére. Most kiderült, hogy ez a tudás a farkasokban is ott lapul” – vonta le a következtetést Udell.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top