Életmód

Az elfoglaltak sportja

Ha nincs időd sportolni, kezdj el squasholni! Ezt akár ebédszünetben is megteheted, hiszen már fél óra játékkal megizzasztod, átmozgatod a tested, felfrissíted az elméd.
Az elfoglaltak sportja Sportold le a kalóriákat!

A squasht magyarul fallabdának is nevezik, de mivel vannak egyéb, fal segítségével játszott ütős játékok, s így a fallabdának van egy gyűjtőjelentése is, helyesebb, ha squashként emlegetjük. A játéktér egy zárt üvegterem, ahol a két játékos – éppúgy, mint a teniszben – azért csatázik, hogy az ellenfél ne tudja visszaütni a labdát. A tér lényegesen kisebb, mint egy teniszpálya, ráadásul a falak nem engedik kiütni a labdát, ezért a játék gyors és intenzív.

Az elfoglaltak sportja

A squasht sokszor emlegetik „menedzsersportként” is, ami nem túl szerencsés elnevezés, hiszen azt sugallhatja, hogy drága mozgásforma. Pedig nem drágább, mint a tenisz, vagy a legtöbb olyan sport, amelyhez pályát kell bérelni, belépőt kell váltani. S ha valóban csak menedzserek squasholnának, nem negyvenezer ember űzné rendszeresen ezt a sportot Magyarországon… Ami miatt azonban mégis jól illik rá ez a jelző, az a sport legnagyobb előnye: egyáltalán nem időigényes. A legtöbb fitneszcenterben, bevásárlóközpontban van pálya, így sokaknak valóban csak le kell ruccanniuk a munkahelyükről ebédszünetben vagy munka után, hogy megjutalmazzák testüket és lelküket egy intenzív játékkal.

Minimális idő, teljes átmozgatás

Négy érv mellette:
  • Az egyik legintenzívebb sport – már fél óra is megdolgoztat
  • Időjárástól független – télen-nyáron kellemes a klíma
  • Mivel a „fal adja a másikat”, partner nélkül is űzheted
  • Izgalmas, kombinatív játék, igazi felfrissülés az agynak

A mozgás és a játék lényege nagyon hasonlít a teniszhez, így éppúgy, mint a „fehér sport”, komoly munkára készteti a lábakat, erősíti a hátizmot, javítja a tartást, s megfelelő folyamatosság esetén nagyon erőteljes állóképességi (kardio) edzést nyújt. A labdák el- és visszaütése, a helyezkedés javítja a koordinációs képességeket és a térlátást, jó hatással van a koncentrációs készségre. Mivel a squasht kis, zárt térben játsszák, nincs sok holtidő, mint a kezdő tenisznél, ahol sok az állás a messzire elütött labdák összeszedegetése miatt. Itt már az ügyetlenebb kezdők is kemény munkára kényszerülnek, mert a nem jól eltalált labdák is hamar visszatérnek, és már lehet is kilépni, újraütni. Sportorvosok megvizsgálták a terhelésintenzitást ugyanolyan szintű tenisz- és squashjátéknál. A két világelső teniszező három és fél órás döntő alatti terhelése 40 perc squashnak felel meg. Mivel itt nagyon fontos a bemelegítés, a squash együtt jár egy alapos gimnasztikával is.

Az elfoglaltak sportja

 

Hogyan érdemes elkezdeni?

A kis pálya és a fal hathatós segítsége miatt mindenféle oktatás nélkül is sikerélményt nyújt az első pályára lépés, el is fáradsz majd alaposan. Mivel beláthatók a távolságok, már a kezdő játékosok is minden labdára rámozdulnak, és szinte tapintható az egyre fokozódó „harci szellem”, a „nem hagyok elveszni egy labdát sem” érzés, ezért már a kezdetekkor izzasztó edzéseket lehet produkálni. Ettől függetlenül, vagy az első autodidakta élmény után, vagy azt megelőzően, érdemes edzőtől megtanulni a játékot. Már csak azért is, mert számos sérülés elkerülhető a helyes ütőfogás, ütéstechnika elsajátításával. Mivel itt azonos térfélen mozogsz az ellenféllel – ellentétben a tenisszel –, nagyon fontos, hogy tisztában legyél a szabályokkal, megtanuld a pályán való helyes mozgást, így elkerülheted a sérülést is okozó ütközéseket. A játék összetett, figyelmet és összpontosítást igényel, egy tíz alkalomra szóló edzői bérlettel, heti egy-két gyakorlás mellett mégis elsajátíthatók a szükséges alapok. Ha oktatótól tanulsz, nem idegződik be rossz mozgás és technika, hatékonyabb és eredményesebb lehetsz, ami fokozza a játék élvezetét és intenzitását, még jobban megdolgoztat.

Túl intenzív, nem sérülésveszélyes?

Ha nem nagyon mozogtál az utóbbi időben, vagy nincs sportmúltad, felmerülhet a kérdés, hogy ez a gyors, dinamikus mozgás nem okoz-e sérüléseket. Megnyugtatunk. Oktatás előtt mindig tart speciális bemelegítést az edző, és mint jó szokást tartsd ezt meg későbbre is, amikor oktató nélkül mész pályára. Számos sérülés ugyanis a nem megfelelő bemelegítésre vezethető vissza. Emellett bármennyire is megmozgat a squash már az elején is, van fokozatosság a terhelésben, hiszen például a kezdők labdája mesze nem olyan gyors, mint amivel a profik játszanak. Van hát idő – különösen, ha szakember segít –, hogy hozzászokjon a tested a mozgáshoz, a tempó is fokozatosan gyorsul majd.

Mennyibe kerül ez nekem?

A pálya ára természetesen változó, függ attól, hogy hol és mikor béreljük, de nagyjából 1500–5000 Ft/óra közötti árakat találhatunk. A legtöbb helyen van úgynevezett csúcsidő (ez többnyire a munkaidő előtti (7-től 9 óráig) illetve munkaidő utáni (17-től zárásig tartó) időszak. A csúcsidőn kívül jelentős kedvezménnyel bérelhetsz pályát, illetve sok helyen különböző egyéb kedvezmények (diákkedvezmény, kedvezményes bérlet) is igénybe vehetőek. Mivel a játék intenzív, egy óra alatt hárman-négyen is játszhattok vetésforgószerűen, így egészen kedvezően alakul a pályadíj.

Vidd le a srácodat!
A squash versenysport is, a magyar utánpótlás pedig komoly nemzetközi eredményekkel büszkélkedhet. Ha egyesületbe íratod a gyerkőcöt, abszolút megfizethető havi díjért űzheti ezt a testet, agyat megdolgoztató, szórakoztató játékot.

Ha edzői bérletet veszel, tehát oktatással kéred a pályát, még olcsóbb a pálya (1000–1800 Ft).
A felszerelésnél a teremcipő és az ütő a lényeges. Ütőre az első pár alkalomra nem érdemes beruházni, várd ki, mennyire élvezed ezt a sportot, addig kölcsönözz inkább. Minden komolyabb squashteremben lehet ütőt bérelni. A cipő esetében az a fontos, hogy úgynevezett nonmarking, tehát a padlón nyomot nem hagyó, nyersgumi talpú cipőben légy.

Egy jobb minőségű, squashra alkalmas cipő 15–30 000 Ft körül kapható, az ütő 15–29 000, de harmincezerért már a legprofibb versenyütőt árulják.

Az elfoglaltak sportjaA cikkünk a Nők Lapja Egészség februári számában jelent meg.

A magazin tartalmából:

  • A tartós fogyás hétköznapi titkai
  • 9+1 dolog, amit tudni kell az influenzáról
  • Túrógombóc túró nélkül?
  • Ússzuk meg a téli depressziót!

Ha előfizetnél a magazinra, kattints ide!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top