Életmód

Több szex helyett még több kifogás

Négy éve él együtt a barátjával. Remekül megvannak, mindig úgy érzi, az isten is egymásnak teremtette őket. Sok a közös pont, barátok, jó beszélgetések. De úgy tűnik, közéjük áll valami.
Több szex helyett még több kifogás Másodszorra örökre: párok, akiknek jót tett a szünet

Nem érzem, hogy a párom szexuálisan is vonzódna hozzám. A kedvesem soha nem volt egy tüzes bika, de kezdetben azt hittem, ez csak a tapasztalatlanságából fakad. Amikor megismerkedtünk, én már gyakorlottabb voltam a szexben, mint ő. De az idő múlásával egyre csak romlott a helyzet. Próbálkoztam azzal, hogy felkeltem a féltékenységét. Kihívó ruhákban flörtöltem a szeme láttára másokkal, de hiába. Valójában ez nekem sem okozott örömet, mert én őt szeretem, őt kívánom, de sajnos az érzések mintha egyoldalúak volnának. Hogy pontos legyek: én szinte mindennap tudnám csinálni, ő meg folyton a kifogásokat sorolja: sport, munka, fáradtság, stressz… Az élet minden más területén remekül összeillünk, úgy érzem, a páromnak inkább az érzelmi harmónia a fontos, nem pedig a szex. De mit tegyek, ha kívánom?

Kérdések

  1. Van-e valami, ami a férfinál nem működik?
  2. El kell-e fojtani a nőnek az erotikus szükségleteit?
  3. Lehet-e a férfinak segíteni, hogy tüzesebb legyen?
Több szex helyett még több kifogás

Sokkal könnyebb dolgom lenne a válaszadással, ha megírtad volna, mit jelentett az elején a „sose volt egy tüzes bika” és azt, hogy most mennyi az annyi, ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy hetek is kimaradnak szex nélkül, vagy a heti egy-két alkalom is igen kevés. Manapság nem ritka a pácienseim körében, hogy nem a férfi hozza a nőt a libidó hiányával, hanem a nő a férfit! Persze sok minden húzódhat meg a jelenség mögött, amire az egyedi választ, megoldást csak személyesen lehetne megtalálni. Bizony, a férfiak között is nagy a különbség szexuális étvágy szempontjából.

Ha a kapcsolat elején élvezetes lett volna a szex, arra gyanakodnék, hogy az újdonság elvesztése, a megszokás áll a barátod viselkedése mögött – vagy a kötődéstől fél hosszú távon. Ilyen esetben arra lehetne számítani, hogy a férfi mással oldja meg a szexet, akit persze szintén megun – ilyenkor nem ritka a flörtölés, a külső kapcsolat. Esetedben inkább arra gondolok, hogy a barátod nemiséghez való viszonya eleve kedvezőtlenül alakult. Az ilyen típusú férfiak általában későn kezdenek lányokkal foglalkozni, alig van hosszú kapcsolatuk az életük során, és egyedül oldják meg a nemi hormonjaik felgyülemléséből fakadó feszültséget… Amiből persze sok minden következik: vagy az, hogy nem élvezik a páros szexet, a nő erotikus kényeztetését, vagy nem is képesek arra, hogy ezt megadják barátnőjüknek. A legrosszabb esetben egyiket sem szeretik. Szexterápiával valamennyire lehet változtatni a hozzáálláson, a gyakoriságon, a jobb átélésen, ám a személyiség nem változik meg, a temperamentum ugyanis adottság. Ha neveltetésből eredő tiltás, szemérem blokkolja a libidót, azon lehet segíteni. Persze csak akkor, ha belülről fakad a változtatás szándéka!

Azt pedig magaddal kell elrendezned, hogy ezzel a szexuális aktivitással is el tudod-e őt fogadni, képes vagy-e férfiként is szeretni, így is kiegyensúlyozottnak érzed-e az életet, nőiséged nem sérül-e – mert azt viszont biztosan állíthatom, hogy az idő nem orvosolja ezt a gondot, inkább rontani fog rajta.

 

Több szex helyett még több kifogásA cikkünk a Nők Lapja Egészség februári számában jelent meg.

A magazin tartalmából:

  • A tartós fogyás hétköznapi titkai
  • 9+1 dolog, amit tudni kell az influenzáról
  • Túrógombóc túró nélkül?
  • Ússzuk meg a téli depressziót!

Ha előfizetnél a magazinra, kattints ide!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top