Életmód

Plasztikai műtétet kapott szakítási ajándékba

Születésnapra, karácsonyra, érettségi ajándékba. Ma már nem könyvet kérünk, hanem mellplasztikát. Sőt bosszút is így állunk. Elgondolkodtató.
 Plasztikai műtéteket kapott szakítási ajándékba Plasztika, de mikor?

Judit története még akkor is meglepett, ha plasztikai műtétek terén már edzett az ember. Nemrégiben szakított kedvesével és kiköltözött a közös lakásból, amelyben előtte több évig együtt éltek. Mindent otthagyott neki, nem kérte a házból neki járó pénz felét, amiért ő legalább annyit dolgozott, mint párja. Egyetlen feltétele, kérése volt csupán: párja fizesse ki, hogy megcsináltatja mellét és hasát. A férfi belement. Azóta a lány a barátnőjénél lakik, ahol a műtétek után is meghúzta magát. Hogy megérte-e? Ő azt mondja, igen. Mert jobban érzi magát és szerinte sokkal inkább talál majd jó pasit magának, mint előtte.

Amerikában már tavaly divat volt a „bosszúplasztika”, amikor a nők válás vagy szakítás után a plasztikai sebészek kése alatt kötöttek ki, hogy bebizonyítsák: a párjuk sokat vesztett azzal, hogy kidobta őket.

A jelenség azóta terjed, és hogy nem egyedi, azt jól bizonyítja, hogy már a brit piacon is egyre jövedelmezőbb, a bevételek több mint 25%-át adja. Néhány klinika már válás-csomagokkal rukkolt elő, válaszul az egyre növekvő fogyasztói bázisra – írja a Dailymail.

Magyarországon a bosszúplasztika nem jellemző, bár kétségtelen, hogy a műtétek hátterében sokszor állnak a férfiak. Dr. Krasznai Zsolt kérdésünkre elmondta, hogy a nők gyakran azért vágnak bele a műtétbe, hogy megtartsák párjukat, vagy hogy feldolgozzák elvesztésüket. Sokszor magukban keresik a hiányosságot a szeretett férfi helyett. Van, aki a ruhásszekrénybe, van, aki a munkába, és akad olyan is, aki a kés alá menekül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top