Életmód

Heti Csernus: Őszinteség – érted vagy ellened?

  • Nők Lapja Cafe
  • 2011. 02. 08.
Sokan gondolják, hogy az őszinteség romboló, pedig csak akkor ront a helyzeten, ha már előre elkezdek magyarázkodni. Egy kapcsolatban fontos elfogadni, hogy az egyik ember nem tulajdona a másik félnek – Csernus Imre az őszinteségről ír.
Csernus:Őszinteség – érted vagy ellened?Másodszorra örökre: párok, akiknek jót tett a szünet

Ha az őszinteségről beszélünk, az első sztori, amit meg kell néznünk, hogy mi az, ami megnehezíti, hogy őszinték legyünk, vagy mi az, ami ellehetetleníti. A második pedig, hogy mit jelent, hogy hazudunk magunknak? A hazugság akkor keletkezik, amikor nem úgy ítéljük meg a dolgokat, amik történnek, ahogy tényleg megtörténnek. Például ha megérzed, hogy a pasid egy ideje nem figyel rád, akkor elkezded mondogatni magadnak: biztos azért, mert túlhajszolt, sok gondja van. Elkezdesz átsiklani a valódi információ fölött, mert annak észrevétele túlságosan fájna. A negatív dolgokat nem mered úgy átélni, hogy valójában voltak. Ilyenkor azonnal kifogásokkal takarózol: „Az a helyzet, hogy…” vagy „Az a baj, hogy…”, a legjobb pedig az „Igen, de…” Ezek a leggyakoribb példái annak, amikor valaki elkezd hazudni.  

Fotó: Dömötör Csaba
Fotó: Dömötör Csaba

Az őszinteséget onnan is meg szokták közelíteni, hogy vajon mi lesz a másik reakciója? De attól a pillanattól, hogy csak arra tudsz gondolni, hogyan reagál a másik, akkor rögtön elkezdesz félni. Ha pedig félsz, akkor nagy valószínűséggel újra elkezdesz hazudni magadnak. A lényeg – és nem csak a párkapcsolatokban –, hogy magaddal el tudsz-e számolni? Mered-e a dolgokat úgy vállalni, ahogy megtörténtek? Amikor viszont elszánod magad a beszélgetésre, nagyon fontos, hogy hogyan kezded a mondandódat.

Először: Beszélhetek veled őszintén? Lehet, hogy nem lesz kellemes. Elengedhetetlen megkérdezni a másikat, hogy tényleg tud-e rád figyelni? Akár még egy megerősítés is jöhet: Biztos, hogy rám figyelsz? Mert engem egy ideje zavar valami. A benned felmerülő problémákra minél gyorsabban reagálsz, annál jobb, mert, ha túl sokáig tűrsz, akkor puskaporos hordó leszel, amikor egy kis negatív trauma is már óriási robbanást okoz.

A másik meg persze nem érti, hogy miért van ez az egész? Mert nem tudja, hogy előtte téged rengeteg negatív élmény ért már. Ha úgy érzed, hogy a párkapcsolatod másik fele nincs felkészülve, vagy nem tudja fogadni az őszinteségedet, akkor őt ajánlatokkal lehet tanítani. Például: Figyelj, nekem ez így nem jó.  De csak az tud tanítani, akinek van viszonyítási alapja. Ha előzőleg már hazudott vagy hazudtak neki, és van egy tapasztalata arról, hogy miért fontos az őszinteség. Tehát ha van egy viszonyítási alap, és tudod, hogy a te tűrőképességed mennyi időben, akkor elmondhatod, hogy ez neked is rossz, meg neki is.  Ha ez így folytatódik, nem tudsz rá felnézni. Ha tűrsz és nyelsz, akkor egy idő után már csak kelletlenül leszel vele, azt meg minek. Az élet olyan rövid. Az őszinteség és a felelősség itt kezdődik. Inkább vállalom, hogy egyedül vagyok, mint egy biztonságosnak vélt kapcsolatban.

Rendeld meg a könyvet a képre kattintva!
Rendeld meg a
képre kattintva!

Sokan úgy gondolják, hogy az őszinteség romboló lehet. Az őszinteség akkor ront a helyzeten, ha már előre elkezdek magyarázkodni, és vannak dolgok, amiket már az elején el kell elfogadni: a párkapcsolatban élő ember nem tulajdona a másik félnek. A legtöbb ember ezt elfelejti, mert csak önbizalomhiányból megy bele egy kapcsolatba, de akkor csak támaszkodás lesz belőle, nem szerelem. És ilyenkor sokan úgy vélik, hogy elrontják a vélt biztonságot. Lerombolják azt a mítoszt, hogy párkapcsolatban élnek, pedig már régen nem.

Adott helyzetben a másik reakciója emlékeztethet az önmagam meg nem valósított reakcióira. Miért nem valósította meg magát? Az önbizalomhiány miatt? Legközelebb erről írok.

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Torolt_felhasznalo_807121 2011-02-08 19:16

Akkor a parod oszinte Veled amikor azt mondja hogy netfuggo lettel:

Na most meg is gyozodhetsz rola, hogy az vagy-e. 

Dr. Kimberly Young nak van egy husz elembol allo kerdoive.

Kweress ra valahol meg kell lenni a neten 

Toltsd kigyozodj meg , hogy igaza van-e.

elmondom 2011-02-08 18:59

Elismerte, hogy benne is volt a hiba.

 

Ennyit arról, milyen őszinték lehettek egymáshoz.

Csendike 2011-02-08 18:57

A 7 -ben én is ezt mondtam burkolva, amikor az őszinte vélemény egyrészének közölhetőségét írtam.;)

Torolt_felhasznalo_807121 2011-02-08 18:53

Vegre elolvastam. Tapintat es oszinteseg az ket kulonbozo dolog, a kettot nem lehet es nem szabad keverni.

 

Csendike 2011-02-08 18:50

Nem tudom.Tippelek csak, az édesapját írja okként.

 

De biztatom, hogy járjon utána a saját érdekében, mert ha nem lép ez az út nem vezet sehová.

Vagyis hogy igen, de nem jófelé.

 

Szeretném, ha orvoshoz menne, mert itt   - szerintem - nem sok esélye van arra, hogy megfelelő tanácsot kapjon ,és egyáltaln  ez nem az  a hely.

 

Csak menni kéne, mennie kéne. Lépni kéne neki.

 

Szerinted?

Sarapod2 2011-02-08 18:49

Nagyon nem szeretem az ilyen, hogy MEG SZERETTEM VOLNA? Na és miért nem tetted meg? Az ESKÜVŐT SE SZERETTEM VOLNA?

 

Akkor miért nem változtattad meg a neved? Miért mentél hozzá a párodhoz? Miért b@sztad el annak is az életét? Minek mondtál igent, mikor nemet akartál? Lehet azért kacsingatott az anyakönyvvezető rád - ha férfi volt - vagy a párodra - ha nő volt - mert tetszettetek neki. De lehet ezt a kacsintást rajtad kívül senki sem érzékelte. 

 

Na erre mondják azt, HA A NAGYNÉNÉMNEK TÖKE LENNE Ő LENNE A NAGYBÁTYÁM!

 

Drága "heidi39" igérem nem leszel egyedül, nem fogsz unatkozni, nem leszel gyenge, nem leszel roncsolt személyiség. Márciustól kezdődik nálam a munka, fóliázunk, jössz dolgozni, nem lesz időd ilyen marhaságokon gondolkodni. Végtelenül fontos személy leszel, mert a palántán múlik az egész évi bevételünk. Szóval gyomlálunk észnélkül május elejéig,  majd ültetjük ki szabadföldbe a palántákat. Itt aztán nem tudsz magadba fordulni. Meló ezerrel, álmodozni se lesz időd. De ha kész a gyomlálás a két fóliába, akkor még itt a nagy kert, 300 tő rózsa, lehet füvetnyírni és egyáltalán elfoglalni magad.

Neked az a bajod, hogy túl jó dolgod van!

 

 

 

Torolt_felhasznalo_807121 2011-02-08 18:47

Ha valaki arra megy haza, hogy elhagytak az nem azt jelenti, hogy benne van a hiba.

Igaz en hallottam mar olyan oszinte ferjrol aki leultette nejet elmeselte, hogy most beleszeretett egy masik vagy harmadik nobe es most neki el kell mennie ezt a szerelmet maradektalanul megelni es kerte nejet, hogy legyen velem megerto es ertse meg. Varjon turelemmel ameddig visszater.

Torolt_felhasznalo_807121 2011-02-08 18:44

Te tudod, hogy milyen fel nem dolgozott vesztesege van?

Hirdetés Életmód

Szabadulj meg a torokfájástól 10 lépésben!

Szabadulj meg a torokfájástól 10 lépésben!

A torokgyulladások nagy része vírusos eredetű. Ilyenkor az orvosi utasítás: "pihenj, és szedj C vitamint, gargalizálj". Milyen természetes módszerekkel enyhítheted a fájdalmat és gyorsíthatod a gyógyulást? »

Nyerj 1 milliót a Startlappal! Regisztrálj a Startlapon és gyűjtsd az érméket, hogy indulj a nyereményekért!

Sorsolás: 2012-03-14

Játssz a Densia játékán, sütőszettet nyerhetsz!

Sorsolás: 2012-03-05


Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

Sütők
Már 8900 Ft-tól

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

 

Páros belépőt nyerhetsz a 2012. március 2-4. között megrendezésre kerülő Konyhakiállításra!

Sorsolás: 2012-02-27

Itt a Nők Lapja Café februári bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-03-01

"Figyelj rám, mintha jel volnék!"
Németh Attila, Moretti Magdolna :
Online ár:
6 480 Ft

Eredeti ár: 7 200 Ft
10% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv

A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót,



vagy kérdezze meg kezelőorvosát,



gyógyszerészét!