Életmód

Téged is manipuláltak már? Láss át a szitán!

  • Nők Lapja Cafe
  • Máriás Petra
  • 2010. 09. 27.
Pszichológiai értelemben a manipuláció elsősorban két dolgot jelent: az agresszív szándék és viselkedés elfedését, valamint azt, hogy elég jól ismerjük ellenfelünk sebezhető pontját, és tudjuk, milyen lélektani fegyvert vethetünk be a leghatásosabban ellene.

A lélektani manipuláció legtöbbször a burkolt vagy nagyon jól leplezett, nehezen felfedezhető agresszión keresztül valósul meg. Aki manipulál, el akarja érni a célját, és nem riad vissza a kemény harctól sem. Az alkalmazott taktika azonban ellentétes álcát ölthet: a másik látszólag mindent elkövet azért, hogy nekünk a lehető legjobb legyen. Ezek a stratégiák a hatalom és irányítás fegyvereként is kiválóan beválnak. Ez azért van, mert ugyan a tudatos szinten nehéz leleplezni agresszív mivoltukat, a tudattalan szinten a másik sarokba szorítva érzi magát, és védekező állásba kényszerül. Ettől aztán még valószínűbb, hogy meghátrál, vagy megadja magát a manipulálónak, főleg, mivel bizonyos manipulációk nagyon burkoltak, és látszólag ártatlan formát öltenek. A helyzetet az is nehezítheti, ha a másikban nem tudatosul, hogy éppen manipulál bennünket.

Aki manipulál, el akarja érni a célját, és nem riad vissza a kemény harctól sem.”

Azért mégsem vagyunk teljesen védtelenek. Léteznek hatékony módszerek, hogy szembeszálljunk az ilyen manipulációval. Az első és legfontosabb lépés a tudatosság.

Téged is manipuláltak már? Láss át a szitán!



Ismerős?

Az emberek – köztük sajnos szeretteink is – sokszor mindent elkövetnek, hogy a megszokott helyünkön tartsanak bennünket, mindezt pedig gyakran manipulációval érik el. Amikor teljesebb életre törekszünk, és változtatni szeretnénk, érdemes óvatosan hozzálátnunk célunk eléréséhez, és tisztában lenni azzal, hogyan szállhatunk szembe a manipulációval. Persze nem arról van szó, hogy aki manipulál, az rossz ember lenne. A manipuláció többek között alapulhat a félelmen: ilyenkor az, aki alkalmazza, a megszokott mederben igyekszik tartani a dolgokat, mert ő maga is annyira fél a változásoktól, jóllehet mindezzel akadályozza a növekedést, a fejlődést.

Ha tényleg a barátom vagy, akkor ezt megteszed értem.


Az érzelmi zsarolás

Az érzelmi zsarolás napjaink egyik leggyakrabban bevetett manipulációs módszere. De pontosan hogyan is működik? „Hát nem érdekel a cég sorsa?” „Ha tényleg a barátom vagy, akkor ezt megteszed értem.” Az ehhez hasonló mondatok olyan döntések meghozatalára kényszerítenek bennünket, amelyeket önszántunkból nem vállalnánk. Sokan azért adják meg magukat ennek a trükknek, mert úgy érzik, nincs más választásuk.

Egyesek bármilyen briliáns ötletet képesek megtorpedózni azáltal, hogy fennhangon sorolják, mi minden sülhet el rosszul velük kapcsolatban, és nem restek olyan kérdésekkel is előállni, amelyek kétségeket ébresztenek benned…

Hogyan kerülheted el, hogy így manipuláljanak? Ehhez elengedhetetlen, hogy megerősítsd magadat. Ha tisztában vagy azzal, hogy ki is vagy, mik a felelősségeid, és kik az igazi barátaid, akkor nagyobb eséllyel kivédheted az ilyen helyzeteket. A zsarolók inkább elkerülik az erős és szilárd személyiségű embereket.

A lehetséges nehézségek és negatívumok kihangsúlyozása

Egyesek bármilyen briliáns ötletet képesek megtorpedózni azáltal, hogy fennhangon sorolják, mi minden sülhet el rosszul velük kapcsolatban, és nem restek olyan kérdésekkel is előállni, amelyek kétségeket ébresztenek benned… Tartsd észben, hogy az ilyen ünneprontás nem pusztán az építő kritikáról szól.
Például: bejelented, hogy Párizsba repülsz egyhetes vakációra. Aki ilyen manipulációhoz szokott, az hajlamos azonnal azt taglalni, milyen kockázatos a repülés, és a reptereken is mennyi veszély leselkedik az utasokra. Ez a manipuláció gyakran statisztikákra hivatkozik, vagy itt-ott hallott kudarcokról szóló történeteket emleget. Mindez nagyon is valósnak hangzik – és módfelett lelombozó. Ennek egyik változata a negatív mellékhatások kihangsúlyozása. Esetleg a másik egyetért abban, hogy a tervezett változás jótékony, de siet kiemelni a lehetséges káros hatásokat. Talán azt is sugallja, hogy a kapcsolatod is rámehet, és gyakran hozzáteszi: „Nem akarom, hogy bajba kerülj.” Az ilyen megjegyzéseket nem érdemes komolyan venni – legjobb, ha figyelmen kívül hagyod ezeket a vészjóslatokat.

Kamaszos lázadás

Téged is manipuláltak már? Láss át a szitán!Sajnos a kamaszéveiken régen túl levők is ki tudnak kelni magukból, ha nem értenek egyet döntésünkkel, vagy nem tetszik nekik, amit mondunk. Például: megbeszéled a családoddal, hogy újra iskolapadba ülsz. Látszólag mindenki örül. Amikor azonban kitöltöd a jelentkezési lapokat, hirtelen valóságos válsághelyzet alakul ki: a párod autója lerobban, és egy csomó pénzre van szükség, hogy új kocsit vegyetek. Aztán kiderül, hogy az öcséd eladósodott, és nemcsak anyagi, hanem intenzív lelki támaszra is szüksége van. És így tovább… A körülötted levő érintettek hirtelen kamaszos lázadásba kezdenek. Nem arról van szó, hogy szándékosan idéznek elő krízist. Csak úgy megtörténik minden, amíg teljesen eltérít eredeti szándékodtól, és ráébredsz: most mégsem alkalmas. A legkönnyebb, ha nyíltan megmondod nekik, hogy bármi történjen is, te ragaszkodsz eredeti célod eléréséhez.

„Becsüld meg magad!”

„Boldogok vagyunk így. Miért ne lennénk? Voltaképpen mindenünk megvan, arról nem is beszélve, hogy hányan élnek sokkal rosszabb körülmények között…” Ez az érvelés nyakatekert logikát követ. Természetesen tényleg szerencsések vagyunk mindannyian, de ez még nem jelenti, hogy meg kellene rekednünk jelenlegi helyzetünkben. Ne érezz bűntudatot, ha többre vágysz.

Viccnek álcázott minősítés

Barátságtalan dolognak minősül, ha nem értjük a viccet, az ilyen manipuláció éppen ezt a társadalmi beidegződést használja fel. Valami igazán bántó hangzik el, és amikor ez rosszulesik, akkor naivnak állítanak be. Alkalmazhatod a jól bevált tesztet a viccek esetében: figyeld meg, hogy könnyedséget vált-e ki benned, és melegséggel tölt el, vagy keserű szájízt hagy maga után. Ez minden vicc esetében beválik, akár te vagy a célpontja, akár más.

Annyit kell gürcölni, hogy az ember vállalkozása sikeres legyen… Tényleg ezt akarod?

„Semmi értelme”

„Annyit kell gürcölni, hogy az ember vállalkozása sikeres legyen… Tényleg ezt akarod?” Az apátiás nézőpontjából a pohár mindig félig üres, mindegy, mit teszünk. A közömbös ember még a lehetséges nehézségeket sem emeli ki, és nem tesz úgy, mintha örülne. Ő szinte élőhalott, és tőled is ezt várja.

Téged is manipuláltak már? Láss át a szitán!


Hogyan küzdjünk meg a manipulációval?

Megküzdeni nem lehet vele, mivel a küzdelem csak tovább erősíti a manipulációt. Kerüljük ki, és tegyük, amit tennünk kell. Van, aki fizikailag elmenekül a manipuláció elől, például sok kilométerre költözik családjától. Nem biztos, hogy ez a legjobb megoldás, de érdemes az eszünkbe vésni, hogy a szándékaink, céljaink irányába mutató cselekvés a manipuláció igazi ellenszere. Az érvek és a fejtegetések leperegnek róla. A manipulációs technikák életünk számos területén felbukkanhatnak, ez azonban nem jelenti, hogy be is kell hódolnunk nekik.

Gondold át:

  • Az életed milyen területén találkozol manipulációval?
  • Mely formái ismerősek számodra? Hogyan reagálsz rájuk?
  • Ha legközelebb felismered, hogy manipuláció célpontja vagy, figyeld meg, milyen érzést vált ki belőled.
  • Magadban mennyire fedezed fel a hajlamot, hogy manipulálj másokat? Ha igen, vajon milyen érzés áll emögött?

Forrás: SelfhelpMagazine.com

Legújabb a címlapról:

Will Smith belekötött Lady Gagába
Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Pöttöm 2010-10-06 09:10

nekem anyósom nyomta ezt míg csúnyán össze nem zötrentünk végül. bármi ötletet mondtunk, ez így nem lesz jó, jajj azt se lehet, ezt se lehet. itt ilyen nincs, itt ebből nem lehet megélni, az úgyse vezet semmire. az egészből az lett, hogy már semmit se mondunk el mit szeretnénk. én meg közöltem, menjen a negatívkodásával a fenébe. férjem meg külön figyel, hogyha akarunk vmit, akkor csak akkor tudja meg, ha már megvan:D na ennyit ért el az egésszel.

persze egy darabig visszavettt minket, mert mindez az én legjobbat akarom, és szeretlek benneteket köntösben. ami lehet igaz, de olyan hozzáállással, amit nyom, se munkánk, se lakásunk nem lenne. semmi. 

liat 2010-09-28 20:14

egeszen apro gyerekkortol mindenki manipulalva van.

 

vinitor 2010-09-28 18:08

engem már egészen biztosan manipuláltak, sőt szerintem mindenkit! persze sokan ezt nem vallják be. nem értem, miért?!

és szerintem az a legveszélyesebb manipuláció, amit észre sem veszünk...

nálunk ezért nincs például tévé.

Dnanga 2010-09-28 18:06

Van egy munkatársunk aki a mestere ennek. Valaki előáll egy ötlettel és véletlenül elmondja( mondjuk már leszoktunk erről:D) Erre ő fanyalog, és hirtelen hat dolgot mondd, ami miatt rossz az aktuális ötlet.

Az ötletelő elbizonytalanodik és eláll a tervétől.

Pár óra múlva ő hozakodik elő a főnöknek az ötlettel, mi meg tátjuk a szánkat, meg dagad a fejünk. Ha dícséretről van szó, hasonló a helyzet. Neki biztos nem tetszik az illető, száz hibáját sorol fel. Vagy éppen valakinek a negatív oldala kerül előtérbe, neki biztos nincs az illetővel baja, szerinte remekül dolgozik.

A főnökünk meg nem érti, miért tartjuk vele a távolságot. Szerinte bennünk van a hiba, hogy nem tudunk vele együtt dolgozni. Hm. Egy- három az arány.

liat 2010-09-28 17:32

szerintem nincs olyan ember, akit ne manipulaltak volna vagy o ne tette volna massal.

 a felsorolt peldakban esetleg lehet olyan is, hogy valakinek elettapasztalata van es akar igaza is lehet abban, amit mond. nem minden manipulacio.

inmélius 2010-09-28 17:10

Hamar kivérzett a téma. Pedig csak a kölcsönadtam, nem adja vissza, még én szégyellem kérni téma is virít valahol az nlc-n. Ott is szimpla manipulálás megy a kölcsönkéregető, vissza nem adogató szempontjából.

tibia 2010-09-28 15:51

Na, most már elolvastam, de én nem ilyen családon vagy kapcsolaton belüli érzelmi ráhatásra gondoltam.

Hanem egész másra.

És most ennek örömére el is indítok egy új topikot

 

------------------------ Termékbemutató előadás  ----------------------

 

címmel. Akit már rá tudtak venni, hogy menjen el egy ilyenre, azt szeretettel várom, számoljon be a tapasztalatairól.

Torolt_felhasznalo_762628 2010-09-28 15:41

Csak paran.

 

Politikusok, papok, josok.....

Nyerj Budapest–Bécs retúrjegyet, Zenés-táncos sétahajójegyet vagy Budapest–Visegrád–Esztergom kirándulóhajó retúrjegyet!

Sorsolás: 2012-05-29

A Tolle az egészséges ételek mellett az aktív mozgásról is gondoskodik. Egy fehér Tolle kerékpárt sorsolunk ki!

Sorsolás: 2012-06-07

Itt a Nők Lapja Café májusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-06-01

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos berlini hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!

Sorsolás: 2012-06-30

  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2