nlc.hu
Életmód
Hogyan fogyasszuk le a párunkat?

Hogyan fogyasszuk le a párunkat?

Felszökött néhány kiló a párodra, és szeretnéd őt megszabadítani tőle? Már csak az a kérdés: hogy vedd rá, hogy ne bántsd meg, de mégis nekidurálja magát? Íme néhány tipp, hogyan vegyük rá őket.

Manapság természetes, hogy egy igazán jó nő és jó feleség nemcsak csinos, okos, de kiválóan ki is ismeri magát a konyhában, és minden földi jóval kényezteti párját. Igen ám, de mi, nők már kitanultuk azt, hogy miként lakjunk jól az étel puszta látványával is, így életünk párja sokszor a mi részünket – és a gyarapodó kilók ránk eső hányadát is – elfogyasztja. Íme néhány tipp, hogy miképp kerüljük el az olyan kínos pillanatokat, amikor az ünnepi öltöny szerelmünk térdéig sem megy föl.

Nemcsak a külső számít…

…hanem az egészség is! A túlsúly, illetve az elhízás jelentősen csökkentheti az együtt töltött évek számát. Senki sem szeretné élete párját idő előtt elveszíteni, főleg, ha a bajt meg lehet előzni.
– A férjem a magas vérnyomása miatt esett kétségbe annyira, hogy úgy döntött: le fog fogyni. 132 kilóról indult, és 3 hónap alatt 20 kg súlyfeleslegtől szabadult meg. Nagy akaraterőre volt szüksége, ahogy mindenki másnak, aki fogyókúrázik. A diéta mellett mindennap futni is eljárt, valamint igyekeztem könnyebb ételeket főzni neki, és elkerülni azokat, amik bűnözésre csábíthatták volna – mondja Barbi, aki szerint 26 éves férje visszanyerte fiatalságát, és sármosabb is lett. Hab a diétás tortán, hogy az új étrendnek köszönhetően Barbi is ledobott pár fölösleges kilót, és most jobban érzi magát a bőrében! Dr. Babai László prevenciós orvos, az Oxygenmedical.hu munkatársa szerint az eset nem egyedi.
– A főként férfiakra jellemző hasi elhízás jellemzője, hogy szoros kapcsolatban van a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel, azaz a magas vérnyomással, az érelmeszesedéssel, a szívinfarktussal és a cukorbetegséggel. Gyakorlatilag ez a metabolikus szindróma egyik összetevője. Az elhízás ezeken túl okozhat még agyvérzést, ízületi kopást, gerincproblémákat, refluxbetegséget, termékenységi zavart, apnoét (éjszakai légzéskimaradás), önértékelési és merevedési zavart, és szinte az összes rák okozójaként is számon tartjuk – mondja a szakember.

Hogyan fogyasszuk le a párunkat?

A hasi és zsigeri hízás veszélyesebb!

Bár párunk diétáját támogatva mi is megszabadulhatunk néhány fölös kilótól, a dietetikus szerint mindkét nem számára más fogyókúrás módszerek a megfelelőek.
– Hatalmas különbség a két nem között az, hogy a férfiakra a hasi, illetve zsigeri hízás a jellemzőbb, ez pedig nagyobb veszélyeket hordoz, mint a nőknél megjelenő cellulit vagy a gömbölyű idomok – mondja Kovács-Nagy Eszter Anna dietetikus, böjtszakértő. A szakember szerint a férfiak hízása sokkal inkább alma típusú, míg a hölgyek jellemzően körte típusúak lesznek, ha túlsúlyra tesznek szert.
– Mi, nők szerencsésebbnek mondhatjuk magukat, hiszen általában a megjelenő súlytöbblet könnyen észrevehető – a zsigeri hízással ellentétben, amelyet sokszor csak a has nagysága tükröz, és nagyobb veszélyekkel jár. A hízási területek nem általánosak, ezeket genetikai, hormonális, stresszkezelési, illetve idegrendszeri tényezők határozzák meg.

A férfiakról gyorsabban megy le!

A diéta kulcsa a rendszeres mozgás
A diéta kulcsa a rendszeres mozgás

– A jó hír az urak számára az, hogy a férfiak sokkal gyorsabban adják le a pluszkilókat, mint a nők, mert nagyobb izomtömeggel rendelkeznek, így nagyobb az energiaigényük is. Az anyagcseréjük is kedvezőbb, mint a nőké, tehát kevésbé drasztikus életmódváltással is könnyebben leadják a felesleget – mondja a dietetikus. – A férfiak nagy része imádja a húst és a húsos ételeket – ezeket is érdemes soványabb fajtából választani (pulyka, csirke, hal, nyúl), illetve reform módon elkészíteni: párolva, nem zsírban tocsogósan! A pulykahúsból készült fasírt is nagyon finom lehet sok zöldséggel és párolt rizzsel tálalva, természetesen sör vagy pálinka nélkül.
A szakértő hozzátette, hogy a diéta kulcsa ezeken túl a megfelelő folyadékbevitel, a rendszeres mozgás lehet – ez lehet kocogás, bicikli, séta, illetve bármilyen tevékenység, amely átmozgatja a testet, oxigénnel és tiszta energiákkal telíti. A férfiak energiafelhasználásában sokszor az a hiba, hogy nem mozogják ki magukból a felesleges energiát, csak a jó nagy vacsora és a szellemi leterheltség, illetve a tévé előtti alvás teszi ki a mindennapokat.

Ne parancsolgass, hanem segíts!

Ha a férfiak lelkéről van szó, nagyon vékony jégen evickélünk. Csak egy hajszál választja el a segítséget attól, hogy végzetesen megbántsuk őket, ugyanakkor ha őszintén szeretünk valakit, nem engedhetjük, hogy az egészsége rovására hízzon. Íme 5 tipp, hogyan vedd rá szíved választottját a diétázásra:

  1. A motiváció hatalmas fegyver a kilók elleni harcban, de vigyázz, ne az ételfelügyelőség szerepét vedd át! Neked is jólesik – de legalábbis jólesne –, ha életed párja nem a kedvenc sorozatod közben venné elő a krémest, és enné azt meg – persze előtted – egy szuszra.
  2. Meccs közben ne sört és sós mogyorót készíts neki az asztalra, hanem almaszeleteket és ásványvizet. Morogni fog, de elrágcsálja, hidd el.
  3. Lehet, hogy olyasvalakire van szüksége, aki ráveszi a mozgásra. Ha úgy érzed, veled együtt könnyebben kimozdul úszni, kocogni – vagy csak egy sétára –, akkor szánd rá magad te is: neked sem fog ártani!
  4. Nosztalgiázzatok: emlegesd föl a régi szép időket, amikor még szerelmetek hajnalán jártatok. Ehhez előveheted a régi fotókat, majd összevetheted egy, a napokban készült képpel: magától észreveszi majd a különbséget, és napokig rá sem néz majd a rágcsálnivalókra.
  5. Főzz egészségesebben: mellőzd a zsíros, nehéz ételeket, de figyelj arra, hogy egy férfi több energiabevitelt igényel, mint egy nő.
A dietetikus tippjei:
  • Semmiképp se koplaljon, ne szedjen porokat, tablettákat – a férfiakról általában olvadnak le a kilók, gyorsabban, könnyebben fogynak.
  • A testépítés, súlyzózás nem fogyaszt önmagában, kombinálni kell aerob gyakorlatokkal és étrendi változtatással is!
  • A célkitűzés fontos! Döntsük el, hány kilótól szeretnénk megszabadulni!
  • Igyunk sok folyadékot, lehetőleg napi 2,5–3 litert.
  • Kevés cukor, nasi, több zöldség és gyümölcs, kevesebb kávé és alkohol, cseréljük le a fehér lisztes termékeket teljes kiőrlésűekre.

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top