Életmód

A legolcsóbb diéta: igyál vizet, és fogyj!

  • Nők Lapja Cafe
  • 2010. 08. 29.
Ha a fogyókúrázók a napi három főétkezés előtt megisznak két pohár vizet, akkor egy hét alatt átlagosan 2,3 kilogramm súlyfeleslegtől szabadulhatnak meg könnyedén.

A legolcsóbb diéta: Igyál vizet és fogyj!A három hónapos kísérlet végén azok, akik rendszeresen ittak vizet a napi étkezések előtt, nagyjából 7 kilogrammot fogytak, azok pedig, akik csak a kalóriaszegény étrendet követték, mindössze 5 kilogramm feleslegtől váltak meg. A titok nyitja az lehet, hogy azok a középkorú, illetve idősebb emberek, akik a főétkezések előtt megisznak két pohár vizet, nagyjából 75-90 kalóriával esznek kevesebbet. A kutatók ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy míg a vízivás valóban a teltség érzetét kelti a gyomorban, és nulla kalóriabevitelt jelent, addig túlzott fogyasztása komoly egészségügyi problémákhoz vezethet.

Brenda Davy, a tanulmány vezető szerzője szerint a vízivás azért bizonyul ilyen hatásos módszernek, mert kalóriamentes, és jól megtölti az ember gyomrát. „Az embereknek sokkal több vizet és jóval kevesebb cukrozott, magas kalóriatartalmú folyadékot kellene inniuk. Ez rendkívül egyszerű módja a súlyproblémák kezelésének” – tette hozzá.

A szakemberek szerint a diétás, illetve az édesítőszerrel készült italok szintén segíthetnek a kalóriabevitel csökkentésében és a fogyásban. Davy ugyanakkor mindenkit óv a cukrozott, szénsavas üdítőktől, amelyekben dobozonként mintegy tíz teáskanálnyi cukor található.

Forrás: MTI

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

Hirdetés Valentin 2012

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Akkor játssz velünk! Lepd meg őt (vagy Őt) egy kedves üzenettel, és nyerj! »


Márkás Parfümök
Már 5430 Ft-tól

Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

 

Itt a Nők Lapja Café februári bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-03-01

Nyerj stílusos WOW Nexxt tűzőgépet és vigyél színt az irodádba!

Sorsolás: 2012-02-16

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Sorsolás: 2012-02-14

(V)Étkezés...?
Varga Sándor :
Online ár:
2 210 Ft

Eredeti ár: 2 600 Ft
15% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv