Egyre több kurzus, könyv jelenik meg a pozitív gondolkodás égisze alatt, melyek azzal kecsegtetik az embereket, hogy az adott néhány napos tanfolyam után képesek lesznek arra, hogy innentől mindent „átfordítsanak pozitívba”. A párkapcsolatuk tökéletes lesz, elkezd a pénz áramolni, megszűnnek a szorongások, az ember sikeres lesz, boldog és kiegyensúlyozott.


Köztudott, hogy vágyaink, „kéréseink” vizualizációja teremtőerővel bír. Csakúgy, ahogy a kimondott szavaké. Ez az egyik alapgondolata az évek óta oly népszerű és teret hódító amerikai bestsellernek, A Titok című könyvnek is. (Még a megjelenésekor felkértek a könyv népszerűsítésére, nem vállaltam el.) Milyen gyermeteg elképzelés azt hinni, hogy körülöttünk minden az akaratunktól függ! Ez egy két-három éves gyermek szintje, a pszichológia ezt a pszichoszexuális fejlődési szakaszt hívja úgy, hogy „anális” időszak. Itt dől el, hogyan fogunk életünk során az elengedéshez, a megtartáshoz viszonyulni, és hogyan viszonyulunk az akarathoz és annak megéléséhez. Aki azt gondolja, hogy az életünket legfőképp az akarat működteti, bizonyos szempontból egy két-három éves gyerek szintjén van. („Akarom, akarom…!”) A fent említett könyvben van egy olyan technika, mely szerint mindenki egy „adótorony”, és ha azonosulsz vágyad elérésével, akkor olyan frekvenciára kerülsz, hogy emiatt be is fogod vonzani azt. Vagyis ha gazdag akarsz lenni, akkor képzeld el azt, és mivel „rárezegsz a gazdagság frekvenciájára”, ezért előbb-utóbb azzá is válsz. Úristen, mennyire infantilis! „Rárezegsz a gazdagság frekvenciájára” – ez mekkora hülyeség! Anyagi helyzettől totálisan függetlenül lehet valaki magas rezgésű, szeretetteljes ember, vagy épp sötét, kapzsi, buta, alacsony rezgésű. (A 200-as frekvencia alatt minden negatív, ez ügyben ajánlom dr. D. R. Hawkins Erő kontra erő című könyvét.) Mint tudjuk, a gazdagságra is ezernyi úton-módon lehet szert tenni. Akár gyilkolással, akár másoknak is örömöt adó tisztességes munkával. Mind a kettő lehet gazdagság, egész más energiaszinten.

A másik nagy hibája ennek a szellemi irányzatnak, hogy elhiteti az ebbe kapaszkodó emberekkel: bármit elérhetnek, csak akarniuk kell, és hinni benne. Ez szépen hangzik, és magam is megtapasztaltam Hajdúnánásról fölkerült, nagyot álmodó lányként, hogy ez igaz is tud lenni.

Csakhogy ehhez elengedhetetlen, hogy az ember a saját egyéniségére, képességeire szabja a vágyait. A Megasztárban több ezer olyan embert láttam, aki irreális, nem a személyiségére szabott vágyat dédelgetett. Ők is mind akartak. Popsztárok akartak lenni. Elképzelték, dédelgették önismeret nélküli álmukat. Énekesi, előadó-művészi pályára abszolút éretlen vagy eleve alkalmatlan emberek ezrei gyártották (és nyilván gyártják most is) maguknak a csalódást. Ez afféle identitászavarból adódik, konkrétan ezt úgy hívja a pszichológia, hogy „selfdiszkrepancia”, ami azt jelenti, hogy a vágyott, idealizált és a valós, úgynevezett reális én között óriási, áthidalhatatlan szakadék tátong. Vagy azt gondolod, hogy az a sok ezer – önismeret nélküli, belül alvó – gyerekember nem „rezgett rá” eléggé a vágyára? Nem akarták eléggé? Viszont van sok pozitívuma is a könyvnek. Okos technikák, mint például: mindennap legyünk hálásak valamiért; gondoljuk végig, mink van, és ne azt, hogy mink nincs; alapvetően bizakodjunk, gondolkodjunk pozitívan; stb. Tehát bánjunk a szavakkal sokkal nagyobb tudatossággal! Hiszen amibe energiát rakunk, az növekedni fog. Ha az önismerethiányból fakadó csalódásgyártásba, akkor az növekszik (bár azt hiheti az illető, hogy ő abba rak energiát, hogy híres, gazdag, popsztár stb. lesz). Ha a szorongásunkba, az, ha az önbizalmunkba, az. De az önismeret mindenütt elkerülhetetlen.

Tehát igen fontos a „kérjetek, és megadatik” alkalmazásánál alaposan végiggondolni azt, amit kérünk, mert vagy megvalósul minden következményével együtt, vagy pedig épp az irrealitása miatt óriási zavart és mindenképpen csalódottságot gerjesztünk vele.