Életmód

Soma Mamagésa: Kommunikáció a másik nemmel

Ha belegondolunk abba, hogy életünkben hányszor beszélgettünk a másik nemmel, a kommunikáció egy bizonyos szintjén rá kell, hogy jöjjünk, nincs jelentősége annak, hogy a másik milyen nemű.

Konkrétan, ha belegondolok abba, hogy hány férfival, fiúval beszélgettem már, cseréltem eszmét, és hány érdekelt ebből szexuálisan, akkor valami nagyon csekély, 0,0001% jön ki. Tehát az esetek nagy többségében a másik embertől kapott információ vagy konkrét segítségnyújtás (persze az is lehet információ) számít, és igazából nincs jelentősége, hogy az illető milyen nemű. Ehhez képest a középkorú és idősebb nőknél azt tapasztalom, hogy nem kevés stresszük van a férfiakkal való kommunikáción. Tovább megyek. Azt látom, hogy az emberek alapvetően be vannak zárulva, tele vannak félelemmel és előítéletekkel. Amit persze nem is csodálok, de most nem térek ki az okokra…

Soma Mamagésa: Kommunikáció a másik nemmel

Anyám mesélte, hogy még 19 éves hajadon volt, amikor egy barátjától kapott egy nyaralásból egy képeslapot, amelyen üdvözletképpen a végén az állt, hogy: „Puszillak!” Anyám elmesélése szerint nagyanyám becsukta a spalettákat, úgy verte üvöltve anyám fejét a falba, mondván, hogy „tisztességes hajadon lány nyílt képeslapon nem pusziltatja magát, csak egy kurva!”. És egy generációval ezelőtt ez volt az átlagos felfogás. Egy „rendes” lány nem beszélgetett „csak úgy” egy férfival. Az autentikus hagyományokat tartó cigányoknál ez ma is így van. (E témában ajánlom Bódis Kriszta Báriséj c. dokumentumfilmjét.)

Fotó: Sanoma Archív/Dömötör Csaba
Fotó: Sanoma-archívum/Dömötör Csaba

Az évszázadokon át belénk égetett szűz és szajha kettősségének a sok hozománya közül az egyik az, hogy az ebben nevelődött férfiak és nők nem tudnak egymással szabadon kommunikálni. Az van beléjük kódolva, hogy ha a két nem beszélget egymással, akkor annak kell hogy legyen egy konkrét „funkciója”, avagy az egyik biztos akar valamit a másiktól. Úgyhogy a táboraimban a sok házi feladat közül az egyik az, hogy szólíts meg egy férfit, kezdeményezz beszélgetést, és akkor oldottad meg jól a feladatot, ha eljutsz addig, hogy visszakérdezzen. Ezek után utólagosan figyeld meg a kommunikációdat és a motivációdat. Miért pont őt szólítottad le, és mit kaptál az egész helyzetből, beszélgetésből?

Sokuk motivációjában a házit jól megoldó kislány dominált, de voltak, akik valódi érdeklődést, kinyílást és játékosságot éltek meg ezalatt. (Már várják Zánkán a következő csoportjaimat…) Azért kár megfosztani magunkat a szabad, nyitott kommunikációtól, mert minden ember tud valamit, amit a másik nem. Minden ember más aspektusból (nyilván a maga szemszögéből) látja a világot, és ha kellőképpen nyitottak vagyunk, mindenki taníthat, üzenhet nekünk valamit. (Úgy képzeljük el az egész részeként magunkat, mint egy homokgombócban a homokszemeket. Mindenki egy…) Ezt az információáramlást nagy ostobaság lenne azért leblokkolni, mert beragadunk különféle nemi szerepekre vonatkozó sztereotípiákba! A kémiát (ami viszonylag ritkán adatik meg…) úgyis megérzi az ember, ami gyakorta meg is akasztja a szót a torkon…

Úgyhogy nyíljunk egymás felé, hadd áramoljon a szó, a szeretet, merítkezzünk bátrabban, szabadabban egymás tudásában, energiájában!

Legújabb a címlapról:

Segít szakítani a mobilod

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

semiramis 2010-12-06 01:43

megint hülyesegeket ir az nlc... 

 

termeszetesen igen nagy a jelentösege, hogy ferfival vagy növel kommunikal valaki. a ket kommunikacios stilus igen nagy elterest mutat.

ha ezt valaki nem ismeri es/vagy nem tudja megfelelöen dekodolni a masik üzenetet valamint kodolni a sajatjat, igen-igen nagyot tevedhet a masik szandekat illetöen.

valaki kerdezte, miert hiszik a ferfiak, hogy egy kicsit is kedves nö rajuk akar maszni. nos: ezert. ami a nönek "kicsit kedves", azt a ferfinak mar evödes. a nö hibasan kodol, a ferfi hibasan dekodol. es forditva.

meg kell tanulni ugy kommunikalni, hogy a masik azt ertse, amit közölni akarok vele.

ilyen "egyszerü". 

semiramis 2010-12-06 01:30

ez nem azt jelenti, hogy ilyen keves az ertelmes nö, hanem azt, hogy

 

a) a Neked kellemes/kenyelmes környezetben nincsenek ertelmes emberek, igy  - ertelemszerüen - ertelmes nök sem,

 

b) ertelmes nöt nem mersz megszolitani,

c) ertelmes nö Veled nem all szoba. ;)

 

 

bocs, nagyon magas labda volt...:) 

birerzsi 2010-12-06 00:54

Szerintem a férfi családtagokkal való kommunikáció nem számít bele, mivel a szexet és a szerelmet is belekeverték a dologba, ami családtagokkal elképzelhetetlen, kivéve a férjet.  

 

 

 

Szintén nem számítom férfiakkal való elbeszélgetésnek a bolti eladóval vagy az ügyintézővel való kommunikációt sem. Ha egyszer ők vannak azon a poszton, kénytelen vagyok velük intéztetni a dolgom.

 

 

Nick Árpádért írígyellek! De az én gimis angoltanárom is sármos hapsi volt ám!  

birerzsi 2010-12-06 00:47

Szerintem nem a férfi családtagjainkkal való kommunikációról volt szó, hanem az idegenekkel. Mivelhogy a szex és szerelem lehetőségét is belevették mindebbe, ami családtaggal elképzelhetetlen. (a férjet leszámítva )   

 

 

A közértessel vagy ügyintézővel való csevely nem számít beszélgetésnek, mivel nem tehetünk mást, ha éppen férfi van azon a poszton.  

 

 

Na, a Nick Árpádért írígyellek! De az én gimis angoltanárom is sármos hapsi volt ám! 

fitospanni 2010-09-16 22:24

Ugy ertettem, lehetetlen ugy felnoni, es az eletvitelt legaélabb egy 8 eves gyerek szintjen elsajatotani, ha az ember nem beszelget ferfiakkal. Nincs apukad, nagybatyad, nagypappad?

Pl. mi van, ha a kozertes ferfi?:) Olyankor elmegy egy masik boltba? Vagy nem jartal uszni, tornara ovis korodban? Nekem a Nick Arpad volt az uszomesterem, 6 eves voltam. :)

 

birerzsi 2010-09-15 23:55

Óvodába FÉRFIAK járnak? 

 

Iskolába járnak azok is, mégpedig a tanárbácsik.

 

Középsuliban az egyikbe szerelmes is voltam.

 

(Régi, szép idők! :))  

kutyuka 2010-08-01 09:35

Nem azt hiszi, hogy rá akarsz mászni..... hanem ő akar RÁD mászni.... tudod, vén kecske is megnyalja....

 

 

Az meg, hogy házas vagy, sokak szerint nem jelent semmit.... Ne tudd, hány férjes asszony tartozik a megkapható nők körébe....

Torolt_felhasznalo_941205 2010-08-01 02:39

 Bizony,  Fiatal-Asszonyka,   az   mar  igy van!

Amig  fiatal vagy  es  szep,  a  ferfiak  mindig udvarolnak,   a maguk  modjan.

 

De, hidd el,  eljon az a  nap  is,  amikor  mar  senkisem  nez  rad.

  sajnos.

Akkor majd  bizonyara  forumot  fogsz  nyitni azzal  a cimmel,  hogy:

"Miert nem nez mar  senkisem  ram?????"

No,  remelhetoleg,  az  meg  messze  van.  Ugye?

Hirdetés Valentin 2012

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Akkor játssz velünk! Lepd meg őt (vagy Őt) egy kedves üzenettel, és nyerj! »


Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

 

Nyerj stílusos WOW Nexxt tűzőgépet és vigyél színt az irodádba!

Sorsolás: 2012-02-16

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Sorsolás: 2012-02-14

Itt a Nők Lapja Café februári bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-03-01

...hogy jól álljon a bikini!
Chrissie Gallagher-Mundy :
Online ár:
2 299 Ft

Eredeti ár: 2 499 Ft
8% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv